Rita Ora: New Look
Rita Ora elég durván tolja az ipart az utóbbi időben. A Sofia Reyesszel és Anittával felvett R.I.P., a Tiëstóval és Jonas Blue-val közös Ritual, valamint a most megjelent New Look című dala alig négy hónap alatt lett a világra zúdítva. Hogy is fogalmazzak? Az utóbbi időben még a rádióknak is nehéz dolguk van követni ezt a tempót, a közönségnek ugyancsak, hiszen alig tanulják meg dúdolni az egyiket, máris jön a következő.
Egyébként a New Look is a Phoenix című lemezen kapott helyet. Rita erről a következőképp nyilatkozott a Magneotonnak: „Ez az album egy igazi szerelemmunka, így fontos volt számomra, hogy a saját elképzeléseim szerint készüljön el. Csodálatos érzés azt a szeretetet és támogatást megtapasztalni, amelyet a velem együtt dolgozóktól kaptam. Teret és szabadságot adtak nekem, hogy valóban valami olyan születhessen, ami a szívemből szól.”
Ed Sheeran: BLOW (with Chris Stapleton & Bruno Mars)
Azt írtam, Rita Ora a világra zúdítja a szerzeményeit, Ed Sheeran pedig jelenleg elárasztja a jobbnál jobb slágerekkel kis kerek Földünket. Mindez azért történik, mert végre megjelent a várva várt No.6 Collaborations Project című lemeze, melyen kizárólag kollaborációk hallhatóak. Konkrétan 22 előadót használt fel ahhoz, hogy megszülessen a korongra ez a zseniális 15 dal.
Csak az elmúlt egy hónapban jelent meg a Cross Me című száma Chance The Rapper és PnB Rock-kal, ezt pedig a máris slágernek számító, a Khaliddal közösen felvett Beautiful People követte. Persze ez még mindig nem volt elég, ezért megjelent a BLOW is, melyben nem más szerepel Ed mellett, mint Bruno Mars és Chris Stapleton. Nem mellesleg a BLOW egy elég nagy meglepetés lett a rajongók számára, mert nem egy tipikus Ed-sláger. Nem. Ez egy Lenny Kravitz-es hangzást megidéző, kemény, ám egyúttal modern rockdal. Az együttműködés itt is tök jó, hiszen amíg Ed és Bruno hihetetlen hangokat énekel ki, addig az egészet Chris megfűszerezi a rá jellemző rekedt hanggal és gitárjátékkal.
Mire ennek a cikknek a végéhez értem, természetesen még egy Ed Sheeran-dal megjelent. Ez az Antisocial, mely Travis Scott-tal közösen lett felvéve, és megint csak azt kell írnom, hogy ez is jó lett. Erről pedig az jutott eszembe, hogy az előadók általában úgy taktikáznak, hogy elkészítenek egy teljes albumot, melyről általában csak két-három szám ér valamit. Így amikor bejelentik, hogy olyan turnéra indulnak, amelyen főleg az új korong anyaga lesz hallható, akkor a közönség általában csalódott. Őszintén szólva, én most érzem először azt, hogy Ed Sheeran esetében ugyanez nem zavarna. Sőt, elvárnám, hogy a turnéján játssza a legújabb dalait, hiszen valóban mind nagyon ütősek.
Nyitókép Rita Ora (Sterling-sound.com)