A szabadkai Népszínház magyar társulatával a napba öltözött városban, a folyton megújuló Debrecenben - Kortárs Magyar Drámák Fesztiválja a Csokonai Színházban - több helyszínen -, velünk is, öt sorstalan muzsikusunkkal és az éjszaka ,,démon-jával - A DESZKA nem verseny, sokkal fontosabbnak tartják a fesztivál műhelyjellegét, hogy: ,,hiteles képet adjunk a kortárs drámaírás helyzetéről, színvonaláról, trendjeiről, irányzatairól”, mondták a szervezők - MezeiPálfiSzőke-Brestyánszki: Záróra - két táblás házzal...
Nagyon szerettem volna Magyarország második legnagyobb városában a keleti országrész tudományos és kulturális központjában Debrecen szülöttjével, Szabó Magdával találkozni, akinek Az ajtó című művét - Bereményi Géza adaptációjában - a Pesti Magyar Színház társulata mutatta be. Szabó Magda legendás sepregető öregasszonyának (Csernus Mariann) a története igazi világsiker: 34 nyelvre fordították le. Irodalmunk fejedelemasszonyával azonban a randevú bánatomra elmaradt. Nyolcvankilenc évesen nehezebben viseli már el Szabó Magda az élet terhét, nem sokkal a fesztivál kezdete előtt kórházi ápolásra szorult...
Egyik-másik színházi előadás után megállapítjuk: vannak kérdések, amelyek csak akkor vetődnek fel bennünk, ha megszokott környezetünkből kiszakadva vizsgáljuk életünket, vagy mások életét... Ülök a nézőtéren, várom az előadást, szemem a színpadon, a füstös bárban színészeink tesznek-vesznek, megszólaltatják a hangszereket, szót váltanak egymással. Mary Lou Williams feljegyzése jut eszembe: ,,Egy este bevetődtem a harlemi Savoy Ballroomba. Alig táncoltam egy keveset, amikor egyszerre csak egy énekhangot hallok, amitől a hátamon végigfutott a hideg. Sohasem hittem, hogy hang ilyen hatást gyakorolhat rám... Mary Lou Williams ugyanezt érezhette volna most is, ha történetesen betéved a mi füstös mulatónkba, melynek bárpultja mögött Arch alias Szilágyi Nándor bámul a semmibe, élete sorscsapásain merengve, amott, a zongoránál Ro, Ralbovszki Csaba, mellette a gitárján babrál Mike, azaz Szőke Attila, ,,hangol Katkó Ferenc is, a háttérben Pálfi Ervin (Tommy) kalózkodik ujjaival a nagybőgő húrjain, G. Erdélyi Hermina (Isabelle) pedig rongyokba bújik, hogy aztán dívaként térjen vissza a lokálba. A múlt század hajnalán vagyunk, napfény alig. Ilyen rozzant mulatóba tévedt be valamikor nagyon régen Billie Holiday, s amikor a sarokban egy öreg srác zongoráján a Travelin Light bevezetőjét kezdte játszani, az éhező utcalány énekelni kezdett. Varázslat akkor, varázslat most, itt, Debrecenben, ahol a mi társulatunk rangos mezőnyben léphet fel, a helybeli Csokonai Színház tagságával, vendégművészével, Eperjes Károllyal, a Pesti Magyar Színházzal, a Katona József Színházzal (előadásukat Ascher Tamás rendezte), a Radnóti Színházzal és a többiekkel.
Hadd mondjam el: az idén a debreceni Csokonai Színház vezetői kezdeményezésére és hathatós segítségével a DESZKA végre igazi otthonra talál egy hagyományteremtő szándékkal útjára indított rendezvénysorozat formájában. A DESZKA Fesztivált a többi országos színházi szemlétől elsősorban az különbözteti meg, hogy a meghívott színpadi előadások szövegének is kiemelkedő irodalmi értékűnek kell lennie. Igen, az az irodalmi érték a védjegy is egyben. Nem mindennapi vállalkozás és vállalás a szervezők részéről. Hogy ne kerülgessem a forró kását: Igen jó érzés volt látni a fesztiválplakátokat: Hamvai Kornél, Viski András, Forgách András, Rusznyák Gábor, Háy János, Sultz Sándor, Tasnádi István, Parti Nagy Lajos, Szabó Magda, Mezei Zoltán, Pálfi Ervin, Szőke Attila és Brestyánszki Boros Rozália egy ,,asztal”-nál, sőt egy asztalnál a rendezők is: Valló Péter, Tompa Gábor, Ascher Tamás, Rusznyák Gábor, Árkosi Árpád, Kőváry Katalin, Bagó Bertalan, Szegvári Menyhért, Pinczés István, Bérczes László, Vidnyánszky Attila és Mezei Zoltán. Színészeink társai az arénában: Szombathy Gyula, Szervét Tibor, Kováts Adél, Bálint András, Máté Gábor, Lázár Kati, Csernus Mariann, Moór Marianna, Avar István, Eperjes Károly... Azt akarom ezzel hangsúlyozni, hogy a debreceni fesztivál A kategóriás seregszemle. Kettős haszon az ilyen találkozás: a meghívottaknak önbizalmat, lendületet ad, a vendéglátóknak pedig határon túli kultúrát nyújt, egy egyszerű, mégis alaposan ,,megcsavart produkciót kínál modernkedés és döcögős agyonértelmezések nélkül. Az egyszerűség azonban nem az egyedüli erény: adva volt a kiváló szereposztás is.
Az én világomban (remélem, lehet nekem ilyen) jó és rossz előadások, jó és rossz rendezők, jó és rossz színészek vannak. Ez ilyen egyszerű. Ezt hangsúlyozták azok a nézők is, akik - miután percekig tartó vastapssal üdvözölték előadásunkat - elmondták véleményüket a látottakról az agyonstrapált hangkazettámba. ,,Ez nem sekélyes, alpári közönségigényt kielégítő előadás - mondták szinte egybehangzóan -, senki sem próbálta sznob rájátszással bepótolni szakmai hiányosságát. Művészi elkötelezettséggel éltek a dobogón. Stílus rejtőzik ebben az előadásban, szeretetreméltó előadást láttunk stb.
Ha a szemle díjkiosztással végződött volna, rontott volna a fesztivál hangulatán. Igaz, a fiatalok megszavazták nekünk a ,,Hangvilla-díj”-at, de művészi gőg nélkül most is csak azt mondhatom, hogy a Záróra egy percig sem vezeti a nézőt gondolati zűrzavarhoz, a szellemi magamutogatás formalizmusának itt nyoma sincs. A hit hiánya nem vezethet rutinos vagy érdektelen megoldáshoz. A színház - szerintem - szeretetből, kitűnő alakításokból, egy-egy erős gesztusból, határozott, végigvitt rendezői elképzelésekből, művészi alázatból (micsoda ócska kifejezés!), soha meg nem nyugvásból áll. A Zárórát ezek közé az élmények köz sorolom, s útban hazafelé a ködös éjszakában csöndesen megállapítottam magamban: ,,Minden stimmel. Debrecenben kétszer mi is voltunk a s z í n h á z...