Horgászként a minap örömmel tapasztaltam, hogy több mint egy évtized elteltével ismét felmerült ez a téma, de már nem csupán ötlettervként. Nemrégiben Szabadkán fogadták Bányai Gábort, a magyarországi Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Békés vármegyék gazdaságfejlesztéséért felelős kormánybiztosát a Vajdasági Magyar Szövetség képviselői. A tárgyaláson egyebek mellett napirendre került a Duna és a Tisza közötti terület vízgazdálkodási problémája is, melyet a klímaváltozás által okozott kiszáradás sújt. Bányai hangsúlyozta, hogy közös vízgazdálkodási megoldásokra van szükség, egy bilaterális együttműködés keretében történhetne a terv megvalósítása, mely hosszú távon megoldhatná a térség vízhiányát.

A vízügyi infrastruktúra kiépítésével és fejlesztésével oldanák meg Magyarország déli részéről a vízutánpótlást úgy, hogy a határ végpontján, Kelebia és Szabadka között a Körös-érrel érkezzen a víz erre a területre, mégpedig a következő öt—nyolc évben, és ennek a víznek a többlethozamát pedig az elmondottak alapján úgy hoznák ide a Dunából, hogy az a Palicsi- és a Ludasi-tó vízpótlását is elősegítse, hozzájárulva e tavak ökológiai és turisztikai értékének megőrzéséhez. A projektum valóban jelentős előrelépést hozhatna a Duna és a Tisza közötti területek vízgazdálkodásában, és lehetővé tenné az aszályos időszakok enyhítését, sőt, mérsékelné a térségben tapasztalható homokvidék elsivatagosodását is. Az érkező víz továbbá hozzájárulhatna a mikroklíma javulásához is, különösen a nyári kánikulák idején, amikor a növekvő hőmérséklet nagy terhet ró a környezetre. A Palicsi- és a Ludasi-tó biodiverzitásának megőrzése szintén kiemelt hozadéka lenne a fejlesztésnek.

A folyamatos vízutánpótlás hozzájárulna az élővilág, különösen a halállomány gyarapodásához, ami nemcsak a térség természeti értékeinek és turisztikai vonzerejének növekedését eredményezné, de több évtized után mi, horgászok is újra birtokba vehetnénk a Palicsi- és a Ludasi-tó partját.