* Kati, mi húzott az írás felé?

— Meséljek a Jó Pajtás-os szövegeimről is? (Nevet.) Végül is azok már komoly irodalmi művek voltak, a tehetségem már ott kiforrt, azóta nem sokat fejlődtem, csak bölcsebb lettem. Viccet félretéve, tényleg azóta írok, amióta az eszemet tudom. Szinte gyermekként írtam történeteket egy elefántcsaládról Babar hatására, s ezeket könyvvé fűztem össze. Az egyetem alatt is írtam novellákat, sőt a Majtényi Mihály-novellapályázaton díjazott is lettem. Magyar szakos voltam, ezért trendi szépirodalmat akartam írni, ami, mondhatni, be is jött (nevet), aztán elkezdtem dolgozni, közben csináltam a történelem-PhD-t, más volt a prioritás. Az mindig bennem volt, hogy egyszer szeretnék egy regényt írni, s rá kellett jönnöm, ha nem ülök le, más nem fogja helyettem megírni. Így visszagondolva jó, hogy nem az egyetem után kezdtem el írni, mert akkor lehet, hogy valami trendit írok, ami hosszú távon nem biztos, hogy jó lett volna.

* Van olyan, hogy trendi a szépirodalomban?

— Mindig van. Most nagyot megy a traumairodalom, előtte a történelmi regények futottak, előtte pedig volt egy kis posztmodern lecsengés. Most majdnem mindent kiadnak, amiben trauma van, főleg, ha nőket kínoznak benne. Ezek észrevehető trendek, és ha be akarsz kapcsolódni a folyamba, akkor alkalmazkodnod kell. No, hát én biztosan nem fogok traumairodalommal magamnak traumát okozni.

* Inkább egy jó kis krimi, egy kis gyilkosság. Változott a krimi mint műfaj értékelése az évek során?

— Jó, hogy kérdezed, mert sokat változott. Az első időkben sokat panaszkodtunk, amiért mindenki leszólta, ponyvának tartotta, alja irodalomnak, de az elmúlt tizenöt évben történt egy kis mainstreamesedés. Nem mondom, hogy trend lett belőle, de már közel járunk hozzá. Most kapásból fel tudnék sorolni öt-tíz aktív magyar krimiírót. Előtte sokan álnéven írtak, a 2000-es évek végén elkezdődött egy folyamat, és most már máshogy állnak hozzá a műfajhoz. Végig kellett menni ezen az úton. A fantasztikus műfajok tartanak most ott, ahol a krimi nyolc éve. Van egy emancipációja ezeknek a műfajoknak. S a kritikaíróknál is történt generációváltás. Az én generációm szocializációjába már beletartozott a populáris kultúra, ráláttunk, mivel foglalkozik Amerikában a kritika, s ott bizony külön folyóiratokat szentelnek a kriminek vagy a fantasynek.

* A regényeid a századfordulón játszódnak. Miért helyezted a régmúltba a történeteid szálát? A történészéned ezt kívánta?

— Mondhatjuk így is, igen. Mielőtt kitaláltam, hogy ideje regényt írni, azon gondolkoztam, mi az a műfaj, amely mellett hónapokig tudnék ülni, s még élvezném is. Mindig nagy Agatha Christie-rajongó voltam, s azt mondtam, ez az én műfajom, hiszen ezt ismerem kívül-belül. Aztán jött a téma kérdése. Ugyebár én történész vagyok, ez nyilván kihatott arra, hogy a századfordulót válasszam. Nem ez a kitüntetett témám, de akkoriban ezzel foglalkoztam, illetve elég jól ismerem a bácskai helytörténetet, gondoltam, itt jobban tudok mozgatni egy történetet, de azért igényelt egy kis utánajárást.

* Előbb van egy kutatófázis, vagy írás közben szembesülsz dolgokkal, s akkor nézel utánuk?

— Előbb kutatok, s ott találom meg, miről szóljon a krimi, milyen konfliktus kerüljön középpontba. Próbálom maximálisan megismerni a korabeli társadalmat, szakmai okból egyébként is szükségem van rá, közben jegyzetelek, felírom, amit krimiötletként érdekesnek találok. A nők és a férfiak, parasztok és polgárok viszonya, olyan dolgok kerülnek elém, amelyek irányt mutatnak. Konkrét eseteket, levéltári történeteket nem dolgoztam fel, a könyveim történetét én találom ki, annak így is működnie kell. A miliő ne egy múzeum legyen, ahol a történet csak ürügy, hogy körülnézzünk a történelemben. Ezt olvasóként sem élvezem.

* Szoktad újraolvasni a könyveidet?

— Csak ritkán. Amikor a sorozat egy új részét írtam, kénytelen voltam átlapozni az előző könyveket, és gyakran meglepődtem, hogy ezt én írtam. Gyorsan elfelejtem a történeteimet, így például egy beszélgetésen a túl konkrét kérdésekkel meg tud fogni a kérdező. 

* Szerintem kétféle krimiolvasó van: az egyik mindent megjegyez, tudja, ki a gyilkos, számára már nem izgalmas újraolvasni a könyvet, a másik, ide tartozom én is, aki gyorsan elfeledi, s minden újabb olvasáskor meglepődik.

— A krimit szokta az a vád érni, hogy ha már tudod, ki a gyilkos, nem fogod újraolvasni. Pedig éppen ennek tükrében érdekes újra kézbe venni, s ennek fényében olvasni, figyelni a többi karakterre, a miliőre, a megoldásra, a bűntényre. 

* Sok mindennel foglalkozol, még reklámszövegeket is írtál. Ez se nem történelem, se nem irodalom.

— Nem, de van köze hozzá, mindenhol sokat kell írni. El kellett kezdeni dolgozni az egyetem után, és sorra vettem, mihez értek, mihez lenne kedvem, hol fizetnek jól, s ezt dobta a gép. Jelentkeztem egy reklámügynökséghez, felvettek kreatív munkatársnak. Ötleteltem, stratégiákat kellett kitalálnom, reklámszövegeket írtam. Komplex feladat volt, több mint tíz évig csináltam.

* Miért lett vége?

— Az elején még csak a klasszikus médiumok léteztek, tévé, sajtó, óriásplakátok, de ahogy megjelent a közösségi média, mindent ahhoz kellett igazítani, s azt éreztem, ehhez már öreg vagyok, nehezen tartok lépést, előbb-utóbb ki fognak rúgni, így ezt megelőzendő elmentem. Egyébként ez egy nagyon jó és kreatív közeg, szerettem a kollégáimat is, de született bennem egy vágy, hogy valami tartósabbat csináljak. Egy ideig szabadúszó voltam, foglalkoztam marketinggel, írtam drámákat, forgatókönyveket, ebben is tíz évem van. A Dávid Veron-sorozat előzménytörténete tévésorozatának forgatókönyvét is megírtam, megvolt az elképzelés, a rendező, a producer, minden, de nem kaptunk rá támogatást. Rengeteg munkát fektettem bele, így ez volt az utolsó csepp a pohárban. Ennyi munkát már nem akarok olyan projektumokba beletenni, amelyek aztán a fiókban végzik.

* S visszatértél a történészi pályára.

— Amikor tíz évvel ezelőtt megcsináltam a történelem-PhD-t, a vége felé nagyon szenvedtem vele, s elveszítettem a motivációmat. Nehéz visszakapaszkodni a tudományos közegbe, ha egyszer kiteszed a lábad. Évi egy-két tanulmányt azért megírtam, és néhány konferenciára is eljártam, aztán 2019-ben alakult egy globalizációtörténeti kutatócsoport, ott lettem részmunkaidős kutató, s ebből lett egy állás a Szegedi Tudományegyetem Jelenkortörténeti Tanszékén. Most még én vagyok a legkisebb ugrifüles, azaz tanársegéd, de remélem, lesz ebből adjunktusi titulus is. Sok melóval jár, és meg kell tanulnom beosztani az időmet, ezzel gondjaim vannak. (Nevet.)

* Amikor nyaralni mész a tengerre, krimit viszel magaddal olvasmánynak?

— Olyan könyvet szoktam vinni, amelynek köze van a helyhez, ahová megyek, mert ezáltal jobban kapcsolódom hozzá. Ez néha krimi, néha regény, néha esszé. Ami biztos, szakirodalmat nem viszek magammal, mert már most rosszul vagyok, hogy hetek óta nem tudtam szépirodalmat olvasni, oszlopokban állnak az olvasásra váró könyvek az asztalomon. Egyébként mindig van a táskámban könyv, mivel sokat ingázom Pest és Szeged között, tudok olvasni a vonaton. Ezért nem szeretem például azt, ha a krimik kemény kötésű kiadások. Egyszer elmentem egy koncertre, a táskámban egy ilyen kötésű krimivel, persze végigtáncoltam az estét, egy hétig fájt utána a vállam. El is döntöttem, az én könyveim soha nem lesznek kemény kötésűek. (Nevet.) Azokat csak tegyék szépen a táskájukba, s vigyék magukkal nyaralni.

* Íródik-e új könyv?

— Egy már el is készült, a járvány végén írtam. Ismered Zorrót s az ’50-es, ’60-as években forgatott kardozós kalandfilmeket? Hát rá kellett jönnöm, hogy nagyobb hatással voltak rám, mint gondoltam. Úgy ültem le írni, hogy most valami olyannal foglalkozom, amit élvezek. S ez lett a vége. A cselekmény a napóleoni háborúk idején játszódik, mint a Jane Austen-regények. Kalandos, romantikus, kardozós történet született. Olvastam egy könyvet az 1815. évi bécsi kongresszusról. Sok mindent nem tudtam, az egyik legérdekesebb dolog az volt, hogy a kontinentális zárlat miatt Angliával nem lehetett kereskedni, így nem jutottak el hozzájuk a menő anyagok, a selyem és a brokát, így a legújabb divat sem. Amikor megérkezett az angol miniszter és családja Bécsbe tárgyalni, hangosan röhögtek rajtuk, annyira rosszul voltak öltözve, szóval ezt is beépítettem. Szeptemberben jelenik meg a könyvfesztiválra a Gabó Kiadónál. A másik, amit már be kellett volna fejeznem a Pagony Kiadó számára, az Abszolút Töri sorozat egyik kötete. A múltba visszautazó kiskamaszokról szól a történet, erőteljes ismeretterjesztő vonallal. A sorozat minden könyvét más író írja, a legtöbb Budapesten játszódik, én mondtam, hogy elmozdítanám, így az én történetem Zentán játszódik a századforduló környékén, amikor Ferenc József hadgyakorlatra érkezett ide, s a város vezetői nagy pánikba esve gyorsan bevezették a villanyvilágítást, az Eugén szállodát pedig, ahol Ferenc József megszállt, újrabútorozták, perzsaszőnyegeket kölcsönöztek, ami szerintem nagyon vicces. A gépesítés, az ipar fejlődésének kora ez, sokat el lehet mondani a bácskai társadalomról is. E két könyv után pedig visszatérek a krimihez, mert már hiányzik.