A magyar hungarikumok sorába emelt kutyafajtáink közül öt pásztorkutya. Nem véletlenül, hiszen a Kárpát-medencét elfoglaló ősmagyarok nagy hangsúlyt helyeztek az állattartásra. Ahhoz pedig, hogy a jószágok biztonságban legyenek és oda menjenek, ahová a juhász kívánja, éles eszű kutyák kellettek.
A juhászkutyák, a kuvaszok és a komondorok főként védelmezték a nyájat, a pulik, a mudik és a pumik (illetve a májzlik és a sinkák) pedig terelték. A terelőkutyák a pásztorhoz, a juhászkutyák a nyájhoz voltak a leghűségesebbek. Ha a pásztornak másfelé akadt dolga, a pulik, pumik vagy mudik vele mentek, és mást kellett megbízni a tereléssel. A védelmező juhászkutyák viszont mindig a nyáj mellett voltak, történhetett bármi.
Milyen a jó védelmező juhászkutya? Az 1789-ben Pozsonyban kiadott latin nyelvű könyvében Severini János így írt arról, mi alapján érdemes pásztorkutyát választani: „A juhászkutyának azonban vaskosnak és gyorsnak kell lennie, hogy a nyájra vágyakozó ellenségeket távol tarthassa, színe leginkább fehér legyen, hogy a pásztorok éjjel farkas helyett meg ne öljék, mikor az a baromra ólálkodik. A lompos szőrűeket nagyon dicsérik, amelyek különösen a Rába környékén találhatók, tudniillik ezek úgy erőre, mint nagyságra a többiek fölött állnak” (Forrás: Állatvilág Magazin, 2021).
A komondor
Az egyik legősibb magyar kutyafajta. Bundáját a szélsőséges időjárási körülmények alakították ki. Tűrnie kellett a forró nyári napokat és a zord teleket egyaránt. A hőszigetelő bunda mindkét esetben védte a szélsőségektől. A komondort a két világháború között különleges feladatokkal bízták meg: állatkerti ragadozó kölykök (tigris és oroszlán) felnevelésével, szoptatásával. Akkori értékét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a kereskedők gondolkodás nélkül adtak érte egy fias birkát vagy egy szép hízódisznót. Nevének több magyarázata is van. Valószínűleg a kuman (kun) szóból származik, a Debreceni kódex 1519-ben már kutyanévként említi a kamondort vagy komondort. A szó a türk nyelvekben a kumanokhoz tartozást jelentette.
Feladata, mint ahogy a fentiekben leírtuk, nem a terelés volt, hanem a kuvaszhoz hasonlóan a nyáj megvédése a ragadozóktól és a tolvajoktól, hiszen őseink legfontosabb vagyontárgya az élő állat volt. Az éjjeli őrködés során a komondort fehér színe segítségével különböztették meg a támadóktól és a farkasoktól. Nevezték még gubancos magyar juhászkutyának, selyemszőrű farkasebnek, pusztai komondornak, lompos szőrű komondornak, bagolyszemű komondornak vagy csak egyszerűen komondornak, mely szó a nyelvemlékek szerint mindig a nyájat őrző nagy testű kutyákat jelölte.
Az erről a kutyáról szóló első részletesebb jellemzés 1841-ben készült, ekkor a komondor ritka fajtának számított, 1899-ben a szegedi országos kiállításon egyetlen példányt mutattak be. 1909-ben kihalófélben lévő, veszélyeztetett fajtaként említik. A pásztorok nagyra becsülték kutyáikat, igyekeztek fajtatisztán tenyészteni. 1924-ben a magyar fajták közül elsőként alakult meg a tenyésztőszervezete. A II. világháborúban a komondorpopuláció ugyanúgy nagy veszteségeket szenvedett el, mint a kuvaszok, és a kollektivizálás időszaka sem tett jót az egyedszámnak. Utána viszont megváltozott a tenyésztés iránya: míg korábban az ősi értékek megőrzésére helyezték a hangsúlyt, később az esztétikai megjelenés vált fontossá. A szőrzet egyre szalagosabb, zsinórosabb lett, eltűnt a krémszínű árnyalat. A küllemi homogenizálást sajnos nem követte a belső tulajdonságokra való odafigyelés, ezért a komondorállomány viselkedésében manapság erősen heterogén jelleget mutat. Állományszinten egyre kevesebb egyed mutatja a fajta ősi jó tulajdonságait, a karakánságot, bátorságot, hűséget és méltóságteljességet. A törzskönyvezett egyedszám is lejtmenetben van, a fajtából napjainkban megközelítőleg 2000-et találunk.
Forrás: Wikipédia
A komondor legfeltűnőbb sajátossága a szőrzete, melyhez hasonló csak a pulinak és a bergamói pásztorkutyának van. Mérete mellett ez a szőrzet teszi a komondort impozánssá, látványossá. Kialakulásában valószínűleg szerepe volt az ázsiai puszták szélsőséges éghajlatának. Ezért általában a komondornak nincs szüksége házra, csak egy helyre, ahova elhúzódik a csapadék elől. Nem kell mindennap ápolni, az összenemezesedett csomókat elég időnként széttépni, egyébként teljesen öntisztuló. Eredeti munkájából adódóan nem nagy igényű fajta, ha megvan a megfelelő tér a mozgásához és a gazda szeretete, tökéletesen jól érzi magát. Az udvar, a porta őrzése annyira a vérében van, hogy tanítani sem kell. A területét nappal keveset mozogva, heverészve őrzi, de ébersége egy pillanatra sem lankad, éjszaka viszont állandó mozgásban van, őrjáratozik. A gyanús mozgást hangos, mély hangú ugatással jelzi, és szerencsére igen ritkán ugat feleslegesen. A betolakodókat szemből támadja le, és nem a megsemmisítés, hanem a hatástalanítás a célja. Amíg a gazda meg nem érkezik, addig a rosszindulatú idegen nem moccanhat.
A komondor, ha helyesen nevelik, nem akarja bizonyítani a dominanciáját a gazdájával szemben. Határozott és igazságos nevelést igényel. Embercentrikus, szeretetét nemcsak gazdájára, hanem a családtagokra és a közeli barátokra is kiterjeszti. Mivel pásztorkutya, ezért nem éppen a kiképzők álma, hiszen megszokta, hogy önálló döntéseket hozzon, a számára értelmetlen parancsokat egyszerűen elengedi a füle mellett. Mindent gyorsan tanul, az alkalmazott intelligenciája igen fejlett. Ennek ellenére igényli a foglalkozást, hiszen így alakulhat ki a gazda és a komondor között egészséges kapcsolat.
