09-02-1.jpg
A zenetanár (docens), karmester, tankönyvíró és -fordító, a zeneszerző, a Gyöngyösbokréta és a Durindó legfőbb népszerűsítője, istápolója, mozgatója, a Kodály Zoltán-i tanok leghűségesebb híve utolsó nagyobb interjújában azt mondta, hogy nincs már sok dolga a világon, de a hitét, azt még szeretné továbbadni az elkövetkező nemzedékeknek - A Magyar Életfa kitüntetettje 1929-ben született Csantavéren - Évekig fáradhatatlanul tevékenykedett a Lányi Ernő Iparosok Művelődési Egyesületében (kórusvezetőként és karmesterként) - Mintegy 150 dalt komponált - Egy türelmetlen világban türelmesen, szorgalmasan dolgozott, senkit sem bántott meg, mindenkin segíteni szeretett volna
Sok-sok évvel ezelőtt, egy nyári délelőtt városunk szép szökőkútjánál gubbasztott egy padon, s valahova a semmibe nézett, mint az az ember, aki elvégezte a dolgát ezen a nyomorult világon, s most már csak komoran és barátságtalanul fogadja az élet silányságait. Leültem melléje, és megpróbáltam szóra bírni, adna egy interjút, de Varga Péter bezárkózott, bizalmatlanul pillantott néha rám, mintha nem értette volna, hogy tulajdonképpen mit akarok tőle. Végül elkezdett halkan panaszkodni. Nekem szegezte a kérdést, hogy vajon egy művelődési egyesületnek miért nem engedik meg, hogy teljességében megcsillogtassa a művészetet, miért nem lehet a vártnál többet és jobban teljesíteni. ,,Ezeknek adnak, nekünk pedig nem!' - mondta már-már haragosan, s aztán a vállamra támaszkodva feltápászkodott, legyintett, és még azt is mondta: ,,Lelki épségünket visszük a vásárra' -, majd lassan, nehézkesen lélegezve odébbállt. A szalag a hangkazettámban még forgott egy-két percig. Panaszát nem írtam le, mert az olvasók, az ,,ügyben érintettek' nem szeretik a bírálatot. És nem szerették volna Varga Pétert. Mert okos. Mert filozófiája van és erkölcse. Mert sikert képes elérni. Mert nem középszerű. Így hát nem sorakoztam fel azok mellé, akik Varga Péterrel az utolsó interjúkat készítették, Farkas Zsuzsa és Krekity Olga mellé. Tudtam: nehéz felmérni mindössze néhány év alatt, hogy mit is lehet csinálni ebben a tartományban, annak sáros-poros városában, Szabadkán, ahol már több évtizede az ásatag unalom az úr, ahol leromboltatták a színházat, ahol az országos hírű zeneiskola egy bérházban neveli a tehetségeket, ahol a filmszínházakat már csak Mester István áldozatkészsége, áldozatvállalása működteti...
Varga Péter - aki Csantavéren született 1929-ben - tudta, megérezte, hogy eljő majd az az idő, amikor a kucséberdarabok, a bóvli mellett helyet kapnak az igazi értékek is. Ezeket az értékeket hajszolta, óvta, őrizte, adta tovább Varga Péter, a zenetanár (docens), karmester, tankönyvíró és fordító, zeneszerző, aki a Gyöngyösbokréta és a Durindó egyik legfőbb népszerűsítője, meghatározó személyisége volt, istápolója, mozgatója, Kodály Zoltán tanításának és módszerének vidékünk leghűségesebb híve. Akkor is dolgozott, lelkesedett, amikor nem tiszta esztétikai mércék és politikummal leöntött eltorzult méricskélések jöttek divatba. Mert Varga Péter megtanult egy mesterséget, azt szabadon akarta gyakorolni.
Több alkalommal azt nyilatkozta, hogy a zene iránti szeretetet édesapjától örökölte (aki a csantavéri Iparos Dalárdában énekelt évekig, de citerán is játszott). Varga Péter világszemléletét szülőfalujában Bencsik Ferenc káplán és tisztelendő úr alakította, fejlesztette, tőle tanult meg harmóniumon muzsikálni, felfedeztette vele a négyszólamú kórusművek szívet-lelket gyönyörködtető szépségét. Beiratkozva a szabadkai alsófokú zeneiskolába az ipari tanulók kollégiumában kórust alakított, tanfolyamokon vett részt, tudását egyre gazdagította, s 1949-ben, a tanítóképzőben szerzett diplomájával kórusvezetőként helyezkedett el a zeneiskolában, közben elvégezte a középfokú zeneiskolai tanulmányokat is. Még a hadseregben is kórust vezetett, magyar néptánccsoportot alakított. Leszerelése után, 1955-ben a tanítóképzőben helyezkedett el, majd innen is vonult nyugdíjba 1991-ben. Folyamatosan tanult és vizsgázott: szaktanítóként dolgozott, majd előadói minősítést kapott, miután Újvidéken befejezte a zeneakadémia első fokozatát. Főiskolai tanárnak akkor nevezték ki, amikor a belgrádi zeneakadémián is vizsgát tett (elnyervén a második fokozatot).
Első tankönyvét, mely a zenei írás-olvasás tanításához nyújt segítséget, 1959-ben adták ki. De a munkát folytatni kellett, nem volt megállás. Minden erejével arra törekedett, hogy Kodály Zoltán módszerét és tanítását népszerűsítse - a mi körülményeinkhez igazítva. 1957-ben tagosodott be a Lányi Ernő Iparosok Művelődési Egyesületébe, ahol kórusvezetőként és karmesterként tevékenykedett évekig (rendkívül nehéz körülmények között, mert a Lányi Ernő ME mindig a város ,,mostohagyereke' volt). Nagyon sok rendezvényen léptette fel a tanítványait, önálló hangversenyeket szervezett, szemlékre utaztak, díjakat nyertek.
1982-ben megalakította a népzenei együttest, a népdalkórust és a citerazenekart. 1992-ben - nyugdíjaztatása után - a nyugdíjasok egyesületében folytatta a munkát.
Azt vallotta, hogy a Gyöngyösbokréta és a Durindó létünk, jelenünk, kultúránk - a mi hitvallásunk ünnepe. Ez az a többlet, ami derűt sugároz minden fellépőnek, de minden vajdasági magyarnak is. Varga Péter azt is mondta, hogy ,,a Gyöngyösbokréta és a Durindó virágzása egyik jele a délvidéki magyarság élni akarásának, a régi mivoltához ragaszkodó kulturális önazonosság-teremtő erejének. Itt találkozik a délvidéki magyarság, örül egymásnak, és a tömegesség varázsának ereje folytán is erőt merít a derűlátó életszemlélethez, a megmaradáshoz.'
Varga Péter komponistaként mintegy 150 dalt szerzett. Tavaly hunyt el, nem sokkal azután, hogy Magyar Életfa Díjjal tüntették ki. Volt még terve, elképzelése, de tudta: csodák már nincsenek. Gazdag életművet hagyott ránk, utódokra. Most tisztelettel emlékezünk rá, arra az emberre, aki vállalt misszióját hűséggel és becsülettel teljesítette...