Választások után

Választások után

Azt, hogy a Szerb Haladó Párt túlnyerte-e magát a választáson vagy sem, a közeljövő fogja eldönteni. Kétségtelen, hogy a haladók (abszolút többséggel a hátuk mögött) nem szorulnak más pártok támogatására a kormányalakításban. — Úgy tűnik, hogy a VMSZ és a szerb haladók azonos, vagy legalábbis hasonló véleményen vannak az együttműködés kialakításában. Vajdaság helyzetének megítélése azonban vízválasztó lehet az esetleges jövőbeli partnerek között.

Kényszer nélküli koalícióban

Azt, hogy a Szerb Haladó Párt túlnyerte-e magát a választáson vagy sem, a közeljövő fogja eldönteni. Kétségtelen, hogy a haladók — abszolút többséggel a hátuk mögött — nem szorulnak más pártok támogatására a kormányalakításban. Nincs tehát koalíciós kényszer, az ország, illetve a kormány előtt álló reformfolyamat sikeres véghezvitele azonban koalíciós partnerekkel mindenféleképpen könnyebben megvalósítható. A felelősség ezáltal megosztható, és a különféle politikai pártok a reformok negatív hatásait is könnyebben interpretálhatják a lakosság irányába. Ráadásul Moszkva és Európa is a koalíciós kormányzás mellett áll. Moszkva a szocialisták által szeretné nyomatékosítani befolyását, Európa pedig főként a koszovói misszió kapcsán ragaszkodik Ivica Dačićhoz. Saját szempontjából nézve tehát kevesebb kockázatot vállal a kormány, ha koalícióban próbálja megoldani azt a temérdek politikai és gazdasági nehézséget, amely elé hárul az elkövetkező időszakban. A Vajdasági Magyar Szövetség feltételezhetően hasonlóképpen gondolja mindezt, valószínűleg ezért próbál a parlamenti többség, illetve a kormány részévé válni. Pásztor István, a VMSZ elnöke szerint a magyar képviselők nem kívánnak közvetlenül, illetve legfelső szinten részt venni a kormány munkájában, de mindenképpen szeretnék segíteni a kormány tevékenységét. Ennek érdekében némely tárcáknál államtitkári tisztségeket vállalnának.

A tartományi választások lehetséges hozadéka

Úgy tűnik, hogy a VMSZ és a szerb haladók azonos, vagy legalábbis hasonló véleményen vannak az együttműködés kialakításában. Vajdaság helyzetének megítélése azonban vízválasztó lehet az esetleges jövőbeli partnerek között. Egyáltalán nem biztos ugyanis, hogy az érdekek hosszú távon fedni fogják egymást, valószínűbb, hogy a tartományról szóló elképzelések ütközni fognak. A VMSZ jelenleg jó helyzetben van a tartományban. Egy esetleges előrehozott választással azonban — a haladók jelenlegi népszerűségéből kiindulva — veszíthet pozíciójából. Nem véletlen, hogy a tartomány jelenlegi vezetősége nem igazán szeretne előrehozott választásokat. A demokraták részéről mindez érthető, hiszen a pártszakadás után esélytelenül vágnának neki egy újabb politikai megmérettetésnek. A VMSZ politikusai szerint sem reális opció a tartományi kormány leváltása. A párt vezetősége azzal érvel, hogy mindaddig, amíg a tartományi kormányfőnek megvan a parlamenti támogatottsága, szükségtelen választásokat tartani. A VMSZ, illetve a Tartományi Képviselőház elnöke szerint a tartományi választás kiírása nem holmi piaci egyezkedés függvénye. A vajdasági parlament a tartomány legfőbb szerve, és tekintélyénél fogva nem függhet különféle politikai spekulációktól.

A haladók viszont valószínűleg körömszakadtig fognak harcolni a rendkívüli választások kiírásáért. Nem véletlen, hogy köztársasági választási sikerük után azon nyomban kezdeményezték a tartományi választás kiírását is. Mindenáron és minél előbb szeretnék ugyanis Vajdaság politikai térképét is átrajzolni. Kérdés, hogy ezen a bizonyos térképen mennyire fognak látszani, avagy milyen szerepet fognak betölteni a jövőben a nemzetiségi, illetve a kisebbségi pártok, közöttük a VMSZ-szel és a többi magyar párttal.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Választások után
  • Sass László
  • 2016.09.19.
  • LXXI. évfolyam 37. szám
Választások után
  • dr. Német László SVD, nagybecskereki püspök
  • 2016.09.12.
  • LXXI. évfolyam 36. szám
Facebook

Támogatóink