— Nem találkoztam hasonló helyzettel, de a rokonok elbeszéléséből tudom, hogy az ilyesmi valamikor szinte szabály volt a családokban — mondja hosszas gondolkodás után M. — Városi vagyok, még a rokonságban sem ismerek senkit, aki egész életét a tanyavilágban élte le. A szüleim műszaki mérnökök voltak, anyám egyedül élt az özvegy anyjával, apámnak pedig volt — és még ma is van — egy két évvel idősebb nővére. A szüleim a munkahelyükön ismerték meg egymást, és két év után összeházasodtak. Apám anyja ki nem állhatta anyámat, szerinte ugyanis egy nő foglalkozása, még ha tanult is, nem lehet magasabb egy tanári állásnál, mit keres egy nő a gépek körül! Amikor nagyobbacska voltam, sokszor, ha Ibolya mama szapulta anyámat, úgy éreztem, mintha anya elvette volna apa kenyerét.

Az esküvő után a szüleim apáméknál laktak, de anya nem sokáig szívott egy levegőt az anyósával, és elköltöztek az egyedül élő anyai nagymamához. Amikor anya egy év múlva terhes maradt velem, vettek egy lakást a város központjában, és az én életem onnan indult. A legkorábbi emlékeim ott kezdődnek, hogy anya kerékpáron visz kora reggel a napközibe. És apa sosincs velünk. De otthon sem. Én már akkor, háromévesen apa nélkül indultam el utamra. Csak később tudtam meg, hogy apám egy hivatali úton megismert egy — állítólag — orosz nőt, és csak annyi időre jött haza, hogy anya tudta nélkül elrendezze a dolgait. És persze, hogy hagyjon anyának egy emléket — hét hónappal később ugyanis megszületett az öcsém. Apa akkor már olyan messze járt, hogy csaknem harminc évig semmit sem tudtunk róla. Anyám egyedül nevelt fel bennünket az anyja segítségével, aki eleinte sokat vigyázott ránk. Apám szüleivel hosszú ideig nem tartottuk a kapcsolatot, Ibolya mama látni sem akart bennünket, még azt is kérdésessé tette, hogy az öcsém az ő unokája. És persze a fia eltűnéséért az anyámat tette felelőssé, mondván, biztosan nem volt eléggé alázatos házastárs. Amikor iskolás lettem, anyám leültetett az asztalhoz, és azt mondta, nekünk olyan sors jutott, hogy egymásra kell vigyáznunk, ezért az én feladatom, mint idősebb testvéré, nagyon fontos. Egy kicsit majd helyettesítem apát, hiszen Janinál idősebb, okosabb vagyok, anyának dolgoznia kell, hogy legyen pénzünk élelemre, ruházatra, nem lehet mindig velünk. Hát így lettem „kinevezett” apuka, és a feladatot hétévesen halálosan komolyan vettem. Én sokkal mozgékonyabb, elevenebb fiú voltam, nemcsak a kezem és a lábam, de a szám is gyorsan járt, míg az öcsém egy csöndes, mindenkire mosolygó, szófogadó csemete volt, nekem „szülőként” nem volt vele sok gondom. Az iskolában vigyáztam rá, hogy ne bántsák, otthon segítettem neki megcsinálni a házi feladatot, megtanítottam fürdeni, rendbe tenni az ágyat, egyedül öltözni.

Anya nagyon szigorú volt velünk, de imádott bennünket. Sokszor ébredtem fel első álmomból arra, hogy anya leheletnyi csókot nyom a fejemre, és vigyázva, pillekönnyű kézzel betakargat. Mindketten gimnáziumot fejeztünk be, én gyógyszerészetre iratkoztam, az öcsém választásán viszont mindenki csodálkozott: katonai akadémiára jelentkezett. Nem szóltam bele, de úgy éreztem, nem neki való. Ennek ellenére megszerezte az oklevelet, és a hadseregben szolgál. A pályaválasztását azzal indokolta, hogy ebben a zűrzavaros életben nincs ereje állás után rohangálni, így a diploma megszerzése után állása, munkaruhája és biztos fizetése lesz.

Én is befejeztem az egyetemet, dolgozom, megnősültem, van egy kislányom. Két évvel ezelőtt az anyám és az anyai nagymamám egymás után elhaltak. Az öcsém egyedül maradt a lakásban, nem akart hozzánk költözni. Megismerkedett egy lánnyal, fülig szerelmes volt, és megkérte a kezét. Ismertem a családot, tudtam, hogy az anya irányít mindenkit, még a házi kedvencet, egy bengáli macskát is. Próbáltam beszélni az öcsémmel, megmagyarázni a dolgokat, melyeket ő nem ismer. De szerelmes volt! És keményfejű. A lány ellen semmi kifogásom, de sajnos az idő engem igazolt. Alig voltak egy évig házasok, amikor az anyós kimondta az ítéletet: váljanak el, nem egymáshoz valók. Most azon vagyok, hogy kigyógyítsam az öcsémet a bánatból. Ezenfelül megjelent az apám is, aki kéri, adjuk el lakást, a kapott összeg felét pedig neki, mert azt hajdanán anyával közösen vették. Még nem tudom pontosan, mit és hogyan teszek, de esküszöm, hogy a helyére rakok mindent és mindenkit. Az anyámnak tett gyermekkori ígéret miatt. Utána pedig lemondok a szülői szerepről.