A rendhagyó, nyílt történelemórán Kudlik Zoltán, a Kegyeleti Bizottság elnöke mondott köszöntőt, majd Baráth Gábor Gergely történelem szakos középiskolai tanár moderálásával adott elő dr. Mészáros Zoltán történész, a Szabadkai Történelmi Levéltár főlevéltárosa, főtisztelendő dr. Horvát Endre atya és dr. Bogner István nyugalmazott egyetemi tanár, a Kegyeleti Bizottság tiszteletbeli elnöke, aki édesapja kivégzése révén személyesen is érintett a magyarellenes jugoszláv megtorlásokban.

Kudlik Zoltán a jelenlévők figyelmébe ajánlotta Matuska Márton A megtorlás napjai című könyvét, mely részletesen feldolgozza a vajdasági magyarság elleni véres megtorlást, valamint rengeteg hozzátartozó és szemtanú vallomását is tartalmazza. A Kegyeleti Bizottság elnöke a panelbeszélgetés előtt a könyvből idézve ismertette Laszák Mária visszaemlékezését, akinek nagyapját, Kiss Albertet is kivégezték. 

— A kommunizmus és a fasizmus eszméivel terhelt időszakban embergyilkos rendszerek alakultak ki ebben a térségben, és ha ebből a szemszögből közelítünk rá az 1944 őszén történt eseményekre, akkor mondhatjuk azt, hogy abban a történelmi pillanatban az emberi élet és főleg az úgymond ellenségként megélt embereknek az élete nem számított sokat — kezdte bevezetőjét dr. Mészáros Zoltán. A főlevéltáros elmondta, a megtorlás akkoriban elsősorban a magyarokat és a németeket érte, a németeket szinte teljesen ki is telepítették az egykori Jugoszlávia területéről. — Akik elvégezték a piszkos munkát, azok úgy gyilkolták le az áldozatokat, hogy ők tulajdonképpen jót cselekszenek. Ettől is olyan hátborzongató és meglepő az, hogy a propaganda hogyan tudta rávenni az embereket arra, hogy embertársaikat állatként kezelve legyilkolják. Azok az emberek, akik a Délvidéken a magyar időkben, tehát 1941 és 1944 között részt vettek a társadalmi vagy kulturális életben, bármely szervezet listáján szerepeltek, vagy megbélyegezték őket azzal, hogy együttműködtek a megszállókkal, az impériumváltást követően ellenségnek számítottak. Ezeket az embereket általában a hajnali órákban gyűjtötték össze, és méltatlan helyen ölték meg őket, a holttestek tömegsírokba vagy dögkutakba kerültek.

A megtorlásokat előidéző újvidéki és sajkásvidéki eseményekre is rávilágítottak a történészek. Újvidéken egy eredetileg a partizánok ellen indított razzia kiterjesztése során ugyanis 1942 januárjában a magyar katonai alakulatok etnikai alapú tömeggyilkosságot hajtottak végre. Csúrog, Mozsor és Zsablya területén is követtek el szörnyűségeket magyar katonák 1942-ben, így ezekben a falvakban a magyarokat 1944 telén szörnyű megtorlás érte, mindhárom falut magyartalanították, és a magyarokat kollektív bűnössé nyilvánították. Mészáros Zoltán emlékeztetett, hogy a két nemzet megbékélése 2013-ban történt meg, amikor Áder János magyar és Tomislav Nikolić szerb államfő együtt hajtott fejet az ártatlanul kivégzett magyar és szerb áldozatok előtt Csúrogon, abban a faluban, ahol a legkegyetlenebb volt a megtorlás a vétlen polgári lakosság ellen.

Az emlékezés olyan csomópont a valóságban, amely egy horizontális síkkal összeköt bennünket az őseinkkel és a leszármazottjainkkal, a vertikális sík pedig a mostani emlékező közösséget egyesíti — összegezte, és hozzátette, a történelmi tényeket ismerve nyugvópontra juthatunk, és méltón tudunk majd emlékezni a történtekre.

Ft. dr. Horvát Endre arról beszélt, hogy ha az ember nem néz szembe a gondokkal, akkor az belülről emészti. Ugyanígy minden közösségnek, a mi közösségünknek is van egy közös tudatalatti érzése, ezt ki kell mondani, különben megmérgezi az életünket. Hogy a papság miként került a II. világháború áldozatai közé, arról az atya azt mondta, az akkori rendszernek az volt a célja, hogy lefejezze a közösséget, így leginkább az értelmiség esett áldozatul.

— A két világháború között nem volt lehetőség tanárok képzésére, Bácska visszacsatolása után pedig nem volt elég értelmiségi, így a hivatalnokok nagy része Magyarországról jött. Amikor közeledett a front, ezek a személyek visszamentek, a vajdasági magyarság vezetői rétegének a java már nem volt itt, és szinte a papság volt az egyetlen, mely a közösség vezetőjének számított. Amikor sorozatban végezték ki a papokat, akkor azokat a személyeket ölték meg, akik a falvak lakosai szemében érinthetetlenek voltak.

Ennek is üzenetértéke volt, egyrészt a közösség lefejezése, másrészt a megfélemlítés — mondta a főtisztelendő, akinek az a véleménye, hogy a megtorlás szó nem is megfelelő kifejezés a történtekre, mert a megtorlás, a bosszú azt jelenti, hogy valaki zsigerből cselekszik, itt pedig nem erről volt szó, mert az elkövetők nagyon-nagyon tudatosan tették azt, amit tettek.

Az értelmiségi réteg felszámolásakor végezték ki dr. Bogner István édesapját is, aki vezető szerepet töltött be az itteni magyarság életében. A köztiszteletben álló egykori gimnáziumi tanárt, a Magyar Országgyűlés képviselőjét, a Délvidéki Magyarság című hetilap főszerkesztőjét rögtön az elsők között vitték el. Fél évig tartották fogva, majd kivégezték. A családi tragédián túl Bogner István arról is szólt, hogyan kezdődtek a megemlékezések a zentai úti temető tömegsírjánál, a 44-es parcellánál.

— Személyes kezdeményezés volt, Szekeres László és dr. Uzon Miklós szervezésében 1990 novemberében 15 ember ment ki megemlékezni az ott elhantolt ártatlan áldozatokról. Ezt a parcellát korábban civil ruhás rendőrök vették körbe halottak napján, és még virágot sem lehetett elhelyezni a tömegsír gödrében — mesélte.

1994-ben, az 50. évforduló évében alakult meg a város kegyeleti bizottsága, a tömegsír helyén emlékparkot alakítottak ki, és itt állították fel a Vergődő madár szobrot, mely Kalmár Ferenc alkotása. 1994. november 2-án mintegy 1000 ember részvételével tartottak megemlékezést.

— Nem történt minden simán, hiszen rengeteg fenyegető levelet kaptunk. Abban az évben kiadtunk egy füzetet, melyben listáztuk az akkor ismert 560 ártatlan áldozat nevét. A kutatások azóta is tartanak, újabb és újabb nevek kerülnek a jegyzékre, mely legutóbb az idén márciusban bővült, és mostanra 1168 áldozatot azonosítottunk. Huszonkilenc év alatt megduplázódott az azonosított áldozatok száma, mivel most már az emberek mernek beszélni arról, hogy mi is történt akkoriban.

A Vergődő madár szobrot 2013-ban ellopták. Egy másolat került a helyére 2014 őszén. A szobor mögötti emlékfal az évek során folyamatosan bővült az ártatlan áldozatokat tartalmazó emléktáblákkal. Most az emlékfalon 852 név szerepel, a jelenlegi adatok ismeretében tehát újabb 316 nevet kell kőtáblába vésni.

Kudlik Zoltán, Szabadka Város Kegyeleti Bizottságának elnöke elmondta, az 1944. évi áldozatokról az idén is hagyományosan halottak napján emlékeznek meg. A koszorúzással egybekötött ünnepi megemlékezés november 2-án, csütörtökön, 15 órakor lesz a zentai úti temető 44-es parcelláján. Bajmokon, az Akácfánál, szintén november 2-án, 12 órai kezdettel tartják meg a koszorúzással egybekötött megemlékezést. Csantavéren 10, Kelebián 18 órakor lesz kegyeletadás.