Az előzetes alapján pedig egy izgalmas, fordulatos és humoros sorozatra számíthatunk. Ha eddig nem is ültünk a tévé elé, most igazán megtehetjük.

Fotó: Ruff István

* Szervusz, Tamás! Hát nem panaszkodhatsz, hogy nincs munkád. Egyik forgatásról a másikra, egyik deszkáról a másikra csöppensz. Ez azért nagyon jó érzés lehet. Most a Korhatáros szerelem a legfrissebb, ahol Kovács Patríciával, Kamarás Ivánnal, Fenyő Ivánnal, Dobó Katával, Bánsági Ildikóval és Ónodi Eszterrel forgattál. Azért ez egy igen szép névsor. Élvezted?

— Nagyon. És örülök neki, hogy részt vehettem benne. A forgatás alatt sok jó emberrel találkoztam, és nagyon odaadó csapat állt össze. Azt hiszem, én most értettem meg igazán, milyen érzés, amikor azt mondják, hogy családias volt a hangulat. Az Aranyéletben nekem csak tizenvalahány forgatási napom volt, ami szintén nagy élmény volt, de itt hatvan napig éltem, lélegeztem együtt a stábbal, s ilyenkor valóban ez lesz a családod. És noha nagyon megfeszített volt a tempó (sok volt a napi penzum, a variálódások, mondjuk, az időjárás miatt, költözés ki-be, csúszások és túlórák), egy jó csapat verbuválódott össze, nagyon élveztem. Összesen hatvanhét nap alatt forgattunk le tizenhárom, egyenként ötvenperces részt. Nekem ötvennyolc napig tartott a munka, tehát pihenőnapjaim is voltak, de a csapat végignyomta. S ez nagyon kemény.

* Mit kell tudni a filmről azonkívül, hogy egy huszonnégy éves fiú és egy majdnem negyvenéves nő szerelméről szól?

— Ez az új-zélandi Step Dave sorozat alapján készült, megvásárolták a licencet, ez tehát annak a magyar változata. A rendezővel sokat beszélgettünk, hogy érdemes-e előtte megnézni az eredetit, s én egy picit bele is néztem, de abbahagytam, mert utána már nem tudsz elvonatkozni tőle, ami színészként nem egészséges. Olyan ez számomra, mint amikor látok egy előadást, de még nem olvastam a drámát. Utána elolvasva már akaratlanul a látott előadás ugrik be.
 

* Vagy amikor előbb nézed meg a filmet, s utána olvasod el a könyvet. Ha akarod, ha nem, a filmben szereplő színészt képzeled magad elé. Milyen volt a viszonyod a rendezővel?

— Én mindenkivel nagyon jóban lettem. Rohonyi Gábor volt a rendező, Soós Péter a társrendező, s velük is jól kijöttem. Különösen Gáborral. Szeretem azt a fajta hozzáállást, színészvezetést, amelyet ő hozott. Nagyon nagy nyugodtság árad belőle, s maximálisan meg lehet bízni benne. Hiszen amikor a forgatás alatt hirtelen azt sem tudtam, mi történik éppen, melyik részt készítjük, akkor ő teljes lelki nyugalommal magyarázta el, hogy figyelj ide, itt egy kicsit feldúltabb kell hogy legyél, mert ez előtt ez meg az történt, csak még nem vettük fel. A rendező azért van, hogy lássa az egész képet, és mindig tudja, hogy éppen mi történik, illetve mi kell hogy történjen a színész fejében. S ő ezt nagyon tudta. Ha egy picit feszültebb volt a helyzet, akkor is humorral és nyugodtsággal kezelte, ami nagyon fontos.

* Egyre több forgatáson vagy túl. Hogyan érzed, könnyebben veszed már ezeket a hatszor újra fel kell venni ugyanazt a jelenetet dolgokat, vagy még mindig tanulási fázisban vagy?

— Szerintem könnyebb már, mint korábban, és mint sok minden mást, ezt is meg lehet tanulni. Mondjuk, az árulkodó, hogy én másfél hét után megbetegedtem, hiszen úgy indultam neki, hogy na, most állandóan száz százalékon égek, és száz százalékon nyomok minden egyes másodpercet. Ezt nem lehet, mert görcsössé válik veled együtt. Nyilván valami laza összpontosítás kell hogy legyen az emberben, de ez mind tanulható. Sokat lehet „csalni”. Nekem sok kellékem volt. Sisak, táska, aztán egyszer öltönyben vagyok, és tudtam ezekkel játszani.

Fotó: Ruff István

* Mit kell tudni erről a fiúról, akit játszol?

— Egy bárban dolgozik mixerként, tehát igen ügyesen tudja pörgetni az üvegeket, keverni a koktélokat. Nos, ezt a tudományt félig sikerült is elsajátítanom, de sokat készültem rá előtte. Órákra kellett járnom, és gyakorolnom. Törtem az üvegeket, locsoltam a jeget meg a levet, és még a forgatáson is majdnem balesetet okoztam, mert a shaker, melyet pörgettem, tele volt jéggel, nedves volt, csúszott a kezem, és persze, hogy kisiklott egy mozdulatnál. Majdnem szétvert egy drága technikai eszközt. Szerencsére a stáb egyik tagja idejében elkapta.

* De belejöttél. Úgyhogy ha véletlenül nem futnál be a színészi pályán (amit nem nagyon tudok elképzelni, látva, hogy már most hol tartasz), még mindig lehetsz mixer. És ha minden filmforgatás előtt meg kell tanulnod egy új dolgot, egyre több szakmád lesz.

Fotó: Ruff István

— Haha, igen! De azért ez egy borzasztóan nehéz szakma. Azt gondoltam, hogy nem, de az. Eddig is szájtátva néztem a pult mögött üvegeket pörgető embereket, most pedig még jobban felnézek rájuk. Akik ezt magas szinten művelik, azok több órát gyakorolnak naponta. S igen, ezt nagyon magas szinten is lehet űzni. Versenyeket, bajnokságokat is rendeznek, több videót megnéztem a YouTube-on a felkészülés közben, és leesett az állam. Ez már zsonglőrködés. Egyébként gördeszkáznom is kellett a filmben, de mivel ezzel kölyökkoromban is foglalkoztam, nem volt annyira nehéz, viszont rá kellett gyúrnom. És ha már gyúrás: közölték velem, hogy ez a fiú, akit játszom, bizony eléggé izmos, ezért nem ártana elkezdenem edzőterembe járni.

* Ezt talán nem bántad annyira.

— Nem, persze. Legalább muszáj volt rávennem magam, hogy rendszeresen eljárjak. Egyébként hálás dolog a színésznek mindenféle dolgot megtanulnia. Mi történik ugyanis? Te begyakorlod az üveg pörgetését, de aztán ott vagy a jelenetben, ahol emellett beszélned is kell, és beszéd közben néha csinálni néhány flikflakot. Na ez az igazi kihívás. Te egy egészen más sztoriban vagy, máshol van a figyelmed fókusza, s ezt meg kell osztanod, ha meg akarod csinálni a jelenetet. Ez egy nagy színészi feladat, és igen hálás is egyúttal. Én ezt élveztem.

* Egyébként mielőtt elvállaltad a szerepet, sokat gondolkoztál, vagy elsőre rávágtad az igent?

— Agyaltam, persze. Kértem egy kis gondolkodási időt. Az Aranyéletre rögtön rábólintottam, hiszen már volt előtte egy első évad, melyet én is láttam, és tudtam, mibe csöppenek bele. Ez viszont valami egészen új volt, amiről semmit sem tudtam, és egy sokkal nagyobb szerep is, melyet nem lehet csak úgy „valahogy” megcsinálni, hanem a tőled telhető legjobban kell. És hirtelen is ért, azt hiszem. Nem a klasszikus casting köröket futottam, hanem kétszer mentem el, és már akkor közölték, hogy rám gondoltak. Dóra Béla barátom is ott volt, rá pedig a főszereplő barátjának karakterét osztották. Csak néztünk egymásra, hogy úristen, most mi legyen? Együtt sétáltunk hazafelé, s végig azon agyaltunk, hogy elvállaljuk-e.

* Mi volt a döntő szempont, melynek hatására rábólintottál?

— Az, hogy ez is a szakmánk része. A sorozatokban való helytállás.

* Sőt, manapság rengetegen követnek sorozatokat. Biztos vagyok benne, hogy már több sorozatot nézünk, mint filmet.

— Igen, hiszen a világ rohan el velünk. Hazaesünk a munkából, és már nincs három óránk egy játékfilmre, annyi időnk viszont van, hogy egy-két részt megnézzünk a kedvenc sorozatunkból főzés és vacsora közben.

* S ennek köszönhetően nagyon minőségi sorozatok készülnek, híres színészekkel a főbb szerepekben.

— Igen. Nemzetközi szinten rengeteg van belőlük, és Magyarország is szépen kezd felzárkózni. Ráadásul a Korhatáros szerelem egy heti sorozat lesz. Régen egyébként nagy divatjuk volt a tévéfilmeknek, rengeteg készült belőlük. Most ezeket váltották fel a sorozatok. Szóval a lényeg, hogy a mérleg nyelve afelé billent, hogy ezt el kell vállalnom. S én örülök, hogy a fiatal színészeket kérik fel rá. Ez egy jó dolog.

* Azontúl, hogy feszített volt a tempó, feltételezem, egy forgatáson azért sokat röhögtetek. Van valamilyen jó történet, amely most eszedbe jut?

— Folyton ökörködtünk és rengeteget nevettünk. Például azon, hogy az egyik színész nem tudott elmondani egy mondatot, mindig ugyanott akadt meg a nyelve. Ilyen bárkivel előfordulhat. Aztán végre sikerült felvennünk a jelenetet, továbbmentünk, erre két hét múlva ugyanez esett meg vele. Nem hittük el, és nagyon sokat nevettünk. Jó hangulatú forgatás volt. Ja, olyan is volt, hogy nagyon untam magam, ezért a sminkeseknél hülyéskedtem, de valahogy ráestem egy székre, mely ripityára tört. Ezek a sztorik viccesebbek voltak, amikor megtörténtek, mint most, elmondva.

* Merre tovább?

— Vissza a színházba. Fehérváron is fogok dolgozni, a Katona József Színházban meg a Színház- és Filmművészeti Egyetemen is vannak előadásaim, a Nemzetiben is lesz egy bemutatóm ebben az évadban, emellett pedig az osztályból mindenkinek készítenie kell egy monodrámát, mert a diplomához erre is szükség van. Szakdolgozat, elmaradt vizsgák, szóval nem unatkozom.

* Filmes munkáid vannak kilátásban?

— Egyelőre nincsenek.

* Tehát, kedves filmesek, Tamás szabad. Lehet hívni, nem bánjátok meg!

— Így van, szabad vagyok, és tettre kész!