Mint ahogy télen megszokhattuk, már leesett az első hó. Puha pelyhekben hullott alá a szürke fellegekből. Szép fehér takaróval vonva be a házak piros tetejét, a fák kopasz ágait, a fenyőket és az elsárgult füvet. A természet betakarózott, és édes álmát aludta a hópaplan alatt.
Mókus Apó kidugta orrát az odújából, azután gyorsan vissza is bújt a jó meleg vackába.
- No, Anyó - mondta feleségének --, véget értek a szép napok, most egy darabig nem mehetünk ki.
- De Apó, gondolod, hogy elég lesz a toboz, a dió meg a mogyoró a gyerekeknek? - mutatott három serdülő csemetéjükre.
- Reméljük, Anyó. Tudod, hogy amíg havasak az ágak nem mehetünk élelem után. Megcsúsznánk a síkos fákon, leesnénk és elpusztulnánk. Ekkora kockázatot egyetlen falat ennivaló sem ér meg.
- Igazad van, Apó, csak tudod, hogy Borzaska, Makkancs és Pöttömke milyen falánk...
- Hát, be kell osztanunk, amink van! - sóhajtott Apó.
Borzaska, Makkancs és Pöttömke, mintha csak nevük említésére tennék, körbetáncolták Anyót.
- Éhesek vagyunk, enni akarunk!
- De, gyerekek! Talán: kérünk! - utasította rendre Apó a csemetéit.
- Jó, akkor kérünk, csak adjatok már ennünk! - helyesbített Makkancs, aki a legfalánkabb volt hármójuk közül.
- Aztán megyünk játszani Nyuszi Ricsiékhez - kotyogott közbe Borzaska.
- Szó sem lehet róla! - torkolta le Anyó. -- Nem hallottad, mit mondott Apó? Síkosak az ágak. Nem lehet kimenni.
- Ki se nézhetünk? -- kérdezte Pöttömke, csak, hogy ő is mondjon valamit.
- Azt lehet -- mondta Apó.
Pöttömke odaállt az odú bejáratához, és vágyakozva gyönyörködött a hóesésben.
Megszólította az egyik pelyhet:
- Ti honnan jöttök?
- Ó, kis mókus, mi nagyon messziről jöttünk.
- És hogyan kerültetek ide? -- kíváncsiskodott tovább.
- Elmeséljem? -- kérdezte a hópehely.
- Igen, csak várj egy kicsit, szólok a tesóimnak -- azzal beszaladt az odú belsejébe, ahol Borzaska és Makkancs éppen a pociját tömte a dugi mogyoróval.
- Gyertek gyorsan! -- ugrott hozzájuk. -- Találtam egy hópelyhet, aki elmeséli, honnan jöttek.
- Én nem megyek -- mondta Makkancs. -- Inkább eszem még egy kis mogyorót, és neked nem adok -- feleselt Pöttömkével.
- Nem is kell, majd megmondalak Anyónak, hogy elcsórtad a tartalék mogyorót. Ki fogsz kapni. Elnáspángolnak -- és máris Borzaskához fordult: - Tesó! Ugye, te jössz? -- kérlelte.
- Én ugyan nem! -- válaszolta Borzaska. -- Olyan hideg van, és különben sem törődök egy árulkodóssal.
- Tudod, hogy úgysem mondom meg, csak azért mondtam, hogy adjon egy kis mogyorót, de látod, milyen irigy, azért sem ad.
- Nem irigy, csak éhes.
- Na, gyere már, olyan érdekes lehet a hópehely meséje!
- Akkor se megyek! Különben sem érdekes, mert én tudom, hogy honnan jöttek.
- Na, akkor mondd meg! -- erősködött Pöttömke.
- Nem mondom meg, mert árulkodni akartál.
- De nem is árulkodtam. Mondd meg!
- Nem mondom.
- Mert nem is tudod.
- De igen!
- De nem!
- Na jó, menjünk vele! -- vágta el a vitát Makkancs. -- Nézzük meg azt a hópelyhet.
Nem akarta, hogy Anyó felfigyeljen a civakodásra, mert akkor bizony kiderült volna, hogy megdézsmálta a tartalékmogyorót, és akkor biztos kiporolják a bundáját.
- Én akkor se megyek! - makacskodott Borzaska.
- Jó, akkor meséld el te, honnan jönnek! Azt mondtad, tudod - engedett Makkancs.
- Tudom is, csak most nem jut eszembe.
- Nem is tudod! -- vágta rá Pöttömke.
- De igen!
- De nem!
- Hagyjátok már abba! -- tett rendet köztük Makkancs nem minden hátsó szándék nélkül. - Na, menjünk! - terelte őket az odú bejárata felé. -- Mutasd, melyik pehely volt az -- fordult Pöttömkéhez. Pöttömke meresztgette egy ideig a szemét, de bizony nem tudta megkülönböztetni a pelyheket egymástól.
- Pehely! Itt vagy? -- szólongatta suttogva.
Sajnos, Pehely nem tudott már válaszolni. Egybeolvadt testvéreivel. Másik pehely nem akadt, aki szóba állt volna a mókusokkal. Borzaska és Makkancs hahotázni kezdtek Pöttömke zavarán.
- Nem is beszéltél semmiféle hópehellyel! -- kacagott Borzaska.
- De beszéltem! -- pityeredett el Pöttömke.
- Jól becsaptál bennünket -- mondta Makkancs, és játékosan megtaszította Pöttömkét.
A kismókus éppen az odú szélén állt, megcsúszott, és alig tudott megkapaszkodni. Mukkanni sem mert, nagyon félt, hogy leesik. Most bizony megszeppent a két rossz kismókus is, szaladtak Apóhoz, hogy segítsen. Apó segített visszamászni Pöttömkének, de nem úszták meg ennyivel.
- No, halljam, mit rosszalkodtok már megint. Nem lehet a mókusnak egy perc nyugta sem tőletek? -- dorgálta csemetéit.
- Nem hitték el, hogy beszélgettem egy hópehellyel -- suttogta Pöttömke.
- Enyje, no! - mormogta Apó. - Pedig ha jól viselkednétek, mesélnék nektek.
- Jók leszünk, Apó! - kérlelte a három kis mókus.
- No, nem bánom. Addig legalább nyugton maradtok.
Maga köré gyűjtötte őket, kényelmesen elhelyezkedtek, és mesélni kezdett:
- Egyszer fiatal mókus koromban nagyon kemény, hideg tél volt. Akkora hó esett, hogy még az odúnk ajtaját is majdnem teljesen betemette. Szerencsére a papám legjobb barátja volt Harkály Apó, és ő segített kiszabadítani a bejáratot. Nos, ezen a télen találkoztam egy pehellyel.
- És beszéltél is vele? -- kíváncsiskodott Borzaska.
- Persze, hogy beszéltem. Ezt akarom elmesélni.
- És hogy hívták? -- kérdezte Makkancs.
- Úgy, mint minden hópelyhet. Egyszerűen csak Pehely, de ha állandóan közbeszóltok, nem fogom elmondani a mesét -- fenyegette meg őket Apó, így Pöttömke már meg sem mert mukkanni. Boldog volt, hogy Apó védelmébe vette, és hogy bebizonyítja testvéreinek: a pelyhekkel igenis lehet beszélni. Apó pedig így folytatta: - Szóval Pehely elmesélte nekem, hogy az ő hazájában mindig tél van, nem is nagyon élnek arrafelé állatok, nincsenek fák és mókusok, néhány jegesmedve szokott ott vadászni, pingvinek fészkelnek a hómezőkön. Ott élnek a hópelyhek békességben, és mindent beborítanak. Aztán, amikor elérkezik az ideje, a Nap lenyújtja nekik sugarát, és ők beszállnak a felhőkbe, messzi tájakra utaznak nagyon magasan, és ott hullanak le a felhőkből, ahol éppen szükség van rájuk. åk óvják a földet, a fák ágait a fagy karmaitól. Sokszor egész télen át kitartanak. Aztán, amikor nálunk kitavaszodik, újra felszállnak a napsugárlétrán, visszaülnek a felhőkbe, és meg sem állnak hazáig, ahol a következő télig pihennek, majd kezdődik elölről az egész.
- Apó, ez nagyon jó mese volt! -- dünnyögték mindhárman álmosan. -- Jó éjszakát, Apó!
Azzal mindhárom kismókus elaludt. Így volt, mese volt. Aki nem hiszi, járjon utána, menjen ki az erdőbe, és kérdezze meg Mókus Apót.