home 2024. március 03., Kornélia napja
Online előfizetés
Tapasztalatgyűjtés
Tóth Tibor
2012.11.07.
LXVII. évf. 45. szám
Tapasztalatgyűjtés

Az 5. helyen végzett a szabadkai Champions női futsalcsapata a magyarországi Tolnán megrendezett tornán.

A hat csapatot felvonultató megméretésen a szabadkaiak mellett három magyar NB I-es csapat (Tolna I., miskolci Vénusz, Astra), egy NB II-es együttes (Tolna II.) és a többszörös ukrán bajnok, a futsal Bajnokok Ligája rendszeres résztvevője, a Belicsanka lépett pályára.
— Megtisztelőnek érezzük, hogy egy ilyen erős tornán szerepelhettünk, s megnézhettük, hogyan is játszanak a profi futsalcsapatok, akik saját ligájukban is meghatározó szerepet töltenek be. A miénk volt a legfiatalabb csapat a tornán, a legidősebb játékosunk épphogy betöltötte 17. életévét, a legfiatalabb pedig mindössze 14 éves. Az első napot követően egy győzelemmel és két vereséggel a 3. helyet osztottuk a Tolna I. csapatával, a második nap azonban mindkét találkozónkat elveszítettük, és az 5. helyen végeztünk. Úgy gondolom, kedvező benyomást tettünk ezen a tornán. Egy győzelmet (4:1) is arattunk, mégpedig NB II-es csapat ellen. Nehéz, de egyúttal tanulságos volt olyan ellenfelek ellen pályára lépni, mint az ukrán bajnok Belicsanka vagy a magyar bajnok Vénusz. A torna lendületet adott nekünk, hogy még többet és még jobban dolgozzunk. Remélem, hogy a következő évben újra meghívást kapunk, és összemérhetjük erőnket ezekkel a kitűnő csapatokkal — mondta Mićo Marijić, a Champions női csapatának edzője.
A tornát az ukrán Belicsanka nyerte.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..