* Művészközegben cseperedtél?

— Zomborban és Kamenicán nőttem fel. Nagyon szép gyerekkorom volt, nagymamám varrónő volt, nagypapám asztalos, képkereteket csinált. Eszperantisták voltak, a világ minden tájáról leveleztek emberekkel, rengeteg képeslap érkezett hozzájuk, mindig azt játszottuk a barátnőmmel, hogy bepakolunk a kofferbe, és utazunk, majd képeslapokat küldünk egymásnak. A nagymamám pedig mesélt nekünk távoli helyekről, városokról, múzeumokról, festményekről, így a művészettörténetet elég korán magamba szívtam. Édesanyám építészetet tanult, mellette amatőr festő volt, édesapám vegyész, aki imádta a kémiát, és szerette volna, ha belőlem is kémikus lesz, hogy tudjon segíteni, mivel nagy ismeretségi köre volt. Akkor ezt még nem értettem, most már igen. Nekem mindent egyedül kellett kitaposnom, amit nem bánok, de sokszor nem volt könnyű egyedül vágtatni.

* A selyemmel mikor kezdtél el foglalkozni?

— A selyem mindig ott volt, hobbiszinten foglalkoztam vele, amikor ráértem. Újvidékre jártam a Bogdan Šuput Középiskolába textil szakra, ahol mindenféle tantárgyunk volt: művészettörténet, rajz, szövés, szabásminta, jelmeztörténet s egyéb szaktantárgyak, úgyhogy elég átfogó tudást kaptunk, itt próbáltuk a selyemfestést is, mely szerelem lett első látásra. Aztán, amikor beiratkoztam az Iparművészeti Karra Belgrádban, magánórákra jártam Snežana Skoko tanárnőhöz, aki még inkább megszerettette velem. Nagyon felszabadultan, nem sablonok szerint tanított és magyarázott. Amikor tavaly márciusban az iparművészek szövetségével volt kiállításom, elvállalta a kurátori munkát, lelki és szakmai támogatóm volt.

* Motívumaidat főleg a természetből meríted: virágok, levelek, fák, állatok fonódnak egymásba selyemképeiden.  

— Szeretek a természetből meríteni, azt érzem, illenek hozzám ezek a motívumok. A figurális dolgokat pedig a jelmeztervezésben élem ki. Igénylem az absztraktot is, de volt egy sorozatom, ahol például a bunyevác népviselet motívumait vettem alapul, ezeket transzponáltam a selyemképekre, mivel megtudtam, hogy amikor a szabadkai városházát megnyitották, akkor lyoni selyemből varrt bunyevác népviseletet viseltek.

* És ha már virágok, melyik a kedvenc?

— Van egy tó Korlátoson, Bezdán környékén, ahol csoda szép, sárga tavirózsák vannak, melyek olyanok, mintha a szirmaik kis napsugarak volnának. Ez a virág visszatérő motívumom. És fontos, hogy azt rajzoljam, amit ismerek, ami az enyém. Most jelent meg Csík Mónika Szél viszi táncba című haiku verseket tartalmazó kötete, melyet én illusztráltam. Itt is azon voltam, hogy akkor legyen valami vajdasági zen, ne japán.

* Mennyire nehéz selyemre festeni?

— Nem könnyű, ki kell tapasztalni, milyen festékre hogyan reagál. Ráadásul selyemből is többféle van, technikából is. Én azt használom, ami éppen elérhető, sok függ az anyagiaktól is. A képek mellett készítek táskákat, sálakat, kabátokat, fűzőt. A selyem nagyon érzékeny anyag, s elég drága, én főleg Kínából és Törökországból rendelem. 

* Jártál a lyoni selyemexpón, mely a második legnagyobb ilyen jellegű rendezvény a világon. Hogyan kell ezt elképzelni?

— Minden évben van egy tematika, s a művészeti rész mellett ott van az indusztriális is. A világ minden tájáról érkeznek kiállítók, gyárak, melyek új nyomtatókat, gépeket mutatnak be, de ott vannak mellettük a kézzel dolgozó selyemfestőművészek is. Tehát mindent megtalálsz, ami a selyemhez kapcsolódik. Például számomra új volt, hogy már természetes illatokat ültetnek a selyembe, így már magának az anyagnak is van illata. A nyomtatógépek leegyszerűsítik a festést magát, de még mindig nagyobb az értéke, ha valaki kézzel fest. 

* Mi a véleményed a fast fashionről?

— Én turkálókba járok, mert imádom a régi cuccokat átalakítani, átvarrni, díszíteni, a ruháim nagy része ilyen, már vagy húsz éve. Manapság egyre többen követik a példámat, ahelyett, hogy a fast fashion által diktált trendeket követnék. S ha belegondolunk, a stílus a lényeg. Soha nem követtem semmilyen divatot, nagymamám és édesanyám ruháit is átalakítottam és hordtam, sőt, színházi jelmezekhez is használtam belőlük. A nagymama leltárából rengeteg napernyő, táska, régi ruhadarab végül a színpadon végezte, és jó volt látni, ahogy tovább élik az életüket.

* Több mint 150 előadás jelmeze fűződik a nevedhez. Emlékszel az elsőre?

— Természetesen. Az Újvidéki Színházban a Sztárcsinálók, mely egy legendás előadás volt. Még én is egyetemre jártam akkor, és hallottam, hogy akadémisták játszanak majd benne, ezért megkérdeztem Vicsek Károly igazgatót, hogy tervezhetném-e esetleg én a jelmezeket. Azt mondta, hozzam el a rajzaim, megmutatja a rendezőnek, Nagy Viktornak, és meglátjuk. Tetszettek neki, így megkaptam a munkát. Ezek nehéz idők voltak, nagyon kevés pénzből kellett alkotni, így találékonynak kellett lennem. Nem minden jelmeztervező vallja be, én felvállalom, hogy nagyobb költségvetésből dolgozni sokkal élvezetesebb. 

* Mezei Kinga rendezővel dolgoztál legutóbb, az Élőhomok és a Hidegpróba című előadásainak jelmezeit készítetted.

— Kingával sok közös munka és év van a hátunk mögött, megértjük és kiegészítjük egymást. De én nagyon alkalmazkodó típus vagyok, a munkáimat úgy élem meg, mint feladatot, melyet meg kell oldani. Lehet, többet kellett volna asztalt csapkodnom az igazamért, de nem ilyen a természetem. Ráadásul nagyon jó előadásokon és kiváló rendezőkkel dolgozhattam, ami kiváltságos helyzet.

* A jelmezek mellett bábokat is készítesz, ez egészen más technika. Milyen a kapcsolatod a bábokkal?

— A Sztárcsinálók után elmentem Budapestre, a képzőművészeti egyetemre látványtervezői posztgraduális képzésre, ahol egyszerre tanultunk díszlettervezést és bábtervezést. Aztán Ágoston Pribilla Valéria igazgatónő felvett a Szabadkai Gyermekszínházba, ahol tizenhét évig dolgoztam jelmeztervezőként, ott voltam a Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztiválon, megismerhettem rendezőket, láthattam bábelőadásokat, éreztem, hogy közel áll hozzám a báb, a jelmez, a díszlet, a látvány. A bábbal olyasmit is kifejezhetsz, amit mozgással, díszlettel, tánccal, zenével nem. Egyébként az akadémia elején nekem a szobrászatot ajánlották, és ha belegondolsz, a báb a szobrászat és a festészet keveréke.

* Mire vagy a legbüszkébb?

— Boldog vagyok a két legutóbbi kiállításom miatt, mert nagyon más volt a kettő. Egy óvodáskori barátnőm elvállalta a kurátor szerepét a szabadkai kortárs galériás kiállításom előtt, és nagyon sokat segített. Én nem tudtam volna 150 előadás jelmezéből válogatni. Kellett a külső, szakmai szem, hogy rávilágítson, minek van értéke, és minek kevesebb. Aminek nagyon örülök, hogy kisebb vázlatokat, krokikat is kiállítottuk. Ezekről korábban azt gondoltam, nincs értékük, tonnaszámra dobáltam ki őket, anyukám szedegette ki a szemétből. Én zárkózottabb ember vagyok, nagy társaságban nehezen fejezem ki magam, ezt a munkáim teszik meg helyettem. 

* Rengeteg jó jelmezt köszönhetünk neked. Gyorsan dolgozol?

— Nem várom az ihletet, rögtön nekiállok dolgozni, elkezdek vázlatokat készíteni, s van nap, amikor több száz megszületik, de olyan is, amikor egy hét alatt csak kettő. Viszont szorgalmas vagyok, ami sokat segít. Sergej Jovanović híres tanárunk mondta, hogy 1 százalék a tehetség, a többi a szorgalom. Minket erre neveltek. Ha a tanárokkal kávéztunk, mindig azt mondták, mártsd az ecsetet a zaccba, és közben készíts egy vázlatot. Nem lehet mindenkinek megfelelni. A legfontosabb, hogy magadnak megfelelj. A mai fiatalok már minden téren bátrabbak, öntudatosabbak, mint az én generációm. Azt is érdekes megvizsgálni, hogy Szerbiában körülbelül tíz jelmeztervező aktív Ništől Szabadkáig, és nagyjából ennyi díszlettervező. Ők vannak benne a körforgásban. Pedig több mint tizenkettő-tizenkettő fejezi be évente ezeket a szakokat csak az állami egyetemen. Hol vannak a többiek? Fontos persze az ismeretségi kör is, de valahogy be kell kerülni a köztudatba, hogy legyen munkád. És szerencse is kell. Jókor lenni jó helyen. Én nagyon hálás vagyok, hogy ennyi mindent csinálhatok, legyen ez köszönhető a szerencsének, az alkalmazkodókészségnek vagy bármi másnak.

* Mi a következő megálló?

— A lyoni selyemexpón lesz önálló kiállításom március elején, ami nagyon fontos számomra, ráadásul időm is van előkészíteni. S ezt most a magam ízlése szerint csinálom, nem kell feladatnak megfelelnem. Ennyi munka után még mindig rengeteg energiám és kedvem van dolgozni, úgyhogy várom a színházi felkéréseket.