Lesz befagyasztás vagy sem?

Lassacskán a lakosság idegeire megy az ország vezetősége, illetve a kormányon lévő pártok főnökei. Egyesek szerint a valutaalap nyomására be kell fagyasztani a nyugdíjakat, az állami, városi és községi közszolgálatok dolgozóinak fizetését, a minisztériumok pedig kötelesek az idén 10-20-30 milliárd dinárral csökkenteni költségvetésüket. Mások szerint a valutalap azt követel, amit akar, ám egy „szociálisan érzékeny” hatalom nem engedheti meg, hogy a szegények nyomora tovább mélyüljön, a községi és közszolgálati vezetők pedig — a közvélemény nyomására — kénytelenek legyenek a nagy fizetéseket csökkenteni, a kisebbeket meg befagysztani. Ami a kormányt illeti: a hatalmon lévők egyike-másika „merészen” kijelenti, hogy a néhány száz vagy pár ezer „kivagyi” nagy „járandóság”-ának lefaragása mit sem számít az ország költségvetéséhez és ahhoz képest, mekkora felelősség nyomja a vállukat, és mivel ezt vállalják, meg kell őket fizetni...

Mielőtt bemutatnék néhány példát, ismert adatokat is közlök. Tehát: a munkaviszonyban lévők keresetének átlaga 43 000, a nyugdíjasoké 23 500 dinár, ám az idős emberek 70 százalékának a járandósága 20 000, a kisnyugdíjasoké és a szociális segélyt „élvezőké” pedig 16 000 dinár körül mozog. És itt fel is teszem a kérdést: milyen, mekkora és mennyi lehet a munkájuk — és a vele járó felelősségük — azoknak az embereknek, akiknek a fizetésük a sokszorosa az egyszerű halandókéinak? A magas régiókban egy 400 000 dináros havi fizetés a „szerényebb”-ek közé tartozik, de könyörgök: miért nem mérik már föl végre annak a ténynek az erkölcstelenségét, hogy ez az összeg a tízszerese az átlagkeresetnek! Arról nem szólva, hogy az egyszerű emberek körében már a 30 000 dináros fizetés is szolidnak számít — arra való külön tekintettel, hogy ez az összeg havi rendszerességgel üti-e a markukat, netán hónapokat kell rá várni. Emellett sok munkaadó „elfelejti” a havi bérek után a nyugdíj- és az egészségügyi járulékot kifizetni, ezáltal megfosztja a munkását az egészségügyi ellátástól, illetve — ha kora miatt kiesik a szerszám a kezéből, és megérdemelt nyugalmára vágyna — a szolgálati éveinek az összeszámolása is problematikus.

Az emberek általában azt tartják természetesnek, hogy az állam- és a kormányfőnek legyen a legnagyobb fizetése. Nos, Nikolić elnök intézményének pénztáránál minden elsején 150 000, Daćić miniszterelnök (dupla tárcája miatt) 172 500, Vučić első kormányelnök-helyettes pedig 109 000 dinárt vesz fel. Dačić dicséretére legyen mondva, hogy habár repülőtársaságunk igazgatóbizottságának az elnöke, mégsem kér tiszteletdíjat ezért a tisztségért.

De ragadjunk ki néhány példát a „nagyok” járandósága közül is! Vuk Jeremić havi „bére” ENSZ-elnökként 715 800, Jorgovanka Tabaković bankelnöké 551 000, Oliver Antić kormánytanácsosé és néhány egyetem professzoráé 344 800, Bojan Pajtić tartományi kormányelnöké és egyetemi tanáré 306 700, Milan Krkobabić postavezéré két tiszteletdíjával együtt 275 800, Dragoljub Mićunovićé, a DP tiszteletbeli elnökéé és képviselőé 229 000, Živorad Smiljanić apatini polgármesteré és még néhány igazgatósági tagé 179 000 dinár stb. Dušan Bajatović, a Srbijagas és az udvarnoki gáztároló igazgatójának meg még néhány jeles cég igazgatóbizottsági tagjának a „keresménye” pedig nem kevesebb havi 2 019 500 dinárnál!

Befejezésül csak annyit jegyeznék meg: törvényünk van arról, hogy senki sem viselhet egyidejűleg több tisztséget, pl. nem lehet valaki képviselő, polgármester és igazgató egy személyben — valami(k)ről le kell mondania.

Nálunk azonban azért vannak a törvények, hogy legyen mit kijátszani, ha valamelyik párt kedvencéről van szó. A jelek szerint pedig vannak nélkülözhetetlen egyének. A gázművek igazgatója ezt ki is mondta magáról a minap.