Bezdánban 164 éve létezik amatőr színjátszó társulat. Először mint katolikus legényegylet volt bejegyezve, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület nevet 1947-ben vette fel. A próba után senki nem rohan haza, megbeszélik a javítanivalókat egy kávé és némi harapnivaló mellett.

Ostrogonac Czenki Ilona otthonosan mozog a színpadon, nincs benne lámpaláz, immár hét éve tagja a társulatnak. Már gyerekkorában színésznő szeretett volna lenni, de édesanyja nem támogatta ezen ambícióit. A mostani előadásban Ilmácska, a vécésnéni szerepét játssza, aki valaha színésznő volt (vagy inkább az szeretett volna lenni), s arra vár, hátha eljön érte egy színigazgató, s felfedezi.

— Rádöbbentem, hogy ez a szerep én vagyok. Én is hazudtam annak idején anyukámnak, hogy elmehessek az ifjúsági klubba színészkedni, s valóban voltam már vécésnéni is. Tizenegy éve élek Bezdánban, a második férjem nem ellenzi a színjátszást, sőt, támogat, otthon végszavazik velem, s olyan is volt, hogy ő húzta a kulisszát. Nagyon bele tudom élni magam a szerepeimbe, most van egy érzelmesebb jelenetem, s az ott kicsorduló könnyek igaziak. Nagy szerelem a színház. Egyik kedvencem Bach Szilvia, imádom nézni az előadásait, és néha lopok tőle néhány mozdulatot, hangsúlyt, amelyhez aztán hozzárakom a magamét. Mindig ilyen voltam, szerettem magam produkálni, nem vagyok szégyellős, és tetszik, ha meg tudok valakit ríkatni vagy nevettetni. Szöveget is könnyen tanulok, most volt egy kicsit nehezebb dolgom, hiszen rengeteg nevet kellett megjegyeznem — meséli lelkesen a próba után. Az idén egy kicsit komolyabb üzenettel bíró előadással készülnek, melyből a humor sem maradhat ki, emellett saját valóságunkról is mesél. — A szöveget először jól meg kell rágni, megemészteni, akkor lesz igazán a tiéd, s akkor tudod hitelesen előadni. Ha elmondok egy viccet, lehet az akármilyen régi, fapados, néhány pofát vágok hozzá, jól hangsúlyozom, és biztos, hogy nevetni fognak rajta. Ezt a szöveget is jól megrágtam, sokszor elolvastam, gondolkodtam a karakteremen, s utána könnyebb volt játszani. Nagyon szeretem ezt a csapatot, én vagyok mindenki Icája, a mami, szerintem jól kijönnek velem — mondja, majd visszakapcsolódunk a próba utáni elemzésbe, beszélgetésbe.

Foki Sándor több mint huszonegy éve koptatja a színház deszkáit. Most Kázmért, a hajléktalant játssza. A bezdáni amatőr színjátszókhoz annak idején Csillag László hívta el egy szerepre (akit szintén láthatunk az előadásban). Visszaemlékezve elmeséli, voltak évek, amikor tizenhatan-tizenheten álltak a színpadon, és négy-öt háttérmunkás is dolgozott velük, mára azonban eléggé megfogyatkoztak. Kíváncsi voltam, érdekelte-e valaha komolyabban is a színjátszás, hiszen nagyon természetesen mozog a színpadon. 

— Néhány éve jött egy felismerés, hogy amit én az életemben igazán szeretek csinálni, az a színjátszás. Erre sajnos későn jöttem rá. Régi álmom egyszer kipróbálni magam profik között, de erre sajnos nincs lehetőség. Nagyon szeretek színpadon állni, minden percét élvezem, az első próbától az utolsóig, mert megmutathatok magamból valami olyasmit, amit a hétköznapokban nem biztos. Én magamból szoktam építkezni, de jó, ha van valaki, egy rendező, aki kívülről is lát, s elmondja, mi jó, mi nem. Szoktam előadásokat nézni, s elég kritikus is vagyok. Néhány éve csináltunk egy darabot, melyet a YouTube-on meg lehetett nézni nagy színészek előadásában. Bodrogi Gyula játszotta azt a karaktert, amelyet én is. Néztem, s azt éreztem, hogy minden tiszteletem a művész úré, de nem annyira tetszett, amerre elvitte a karaktert. (Nevet.)

Kázmért szereti játszani, jó egy olyan komolyabb hangvételű előadásban is kipróbálnia magát, amelyben a komikus részek szépen oldják a drámai feszültséget.

— Nekem mindegy, mit játszom, minden szerepet meg fogok formálni a tudásomhoz mérten legjobban. A szövegtanulás nálam sokszor függ a partnerektől, megtörténik, hogy ha nem úgy mondja, ahogy az le van írva, akkor leblokkolok. Sok kedvenc szerepem van, például nagyon szerettem Bencsik Imre Kölcsönlakás című darabjában a főnök figuráját játszani, s Ray Cooney Család ellen nincs orvosság című előadásában szintén egy főnök karakterét. Én csak az utóbbi időben kapok nagyobb felkéréseket, előtte inkább néhány mondatos mellékszerepeim voltak, de ez szerintem a korral jár, s a csapat is változik, én most már az idősebbek közé tartozom.

Foki István a lelke és a motorja a bezdáni Petőfi Sándor ME színjátszó csoportjának, több éve rendez ott előadásokat. 1981-ben került a társulathoz az akkori rendező, dr. Pfaff Mihály meghívására. 

— Annak idején sokat vittek bennünket a Zombori Színházba előadásokat nézni, a szabadkai vendégjátékokat is láttuk, s utána ezekről kellett írnunk az iskolában. Nem is a szereplés fogott meg, az érdekelt, mi van a színpad, a kulisszák mögött. Először egy egymondatos szerepem volt, a mai napig emlékszem rá. Egy rendőrt játszottam, s azt kellett mondanom: hallgasson, mert elővezetem! Na, hát én ezt az egy mondatot is elfelejtettem, de megoldottam, a nézők nem vették észre. 1993-ban mondtam azt, hogy megpróbálkoznék a rendezéssel. Én ezt soha nem tanultam, csak szerencsémre olyan emberek mellett dolgozhattam, mint Barácius Zoltán, dr. Pfaff Mihály, Nagy Józsi bácsi, Győrfi Zoltán vagy Turpinszky Béla. Tőlük lestem el a fortélyokat, akik szerették ezt a szakmát.

Az ilyen, sok éve létező csapat esetében természetesen sok szép emlék is elraktározódik, ő is nosztalgiával gondol vissza a régi időkre, amikor még négy-öt alkalommal megtelt a színházuk, pedig nem kicsi a nézőtér, 260 férőhelyes. Ma már örülnek, ha a bemutatóra sikerül megtölteni.

— Földes Imre két vígjátékát is megrendeztem, az egyik a Szeretek egy színésznőt, a másik pedig a Szilveszteri szerelem című háromfelvonásos zenés vígjáték, melyet élő zenei kísérettel adtunk elő. A jelenlegi és egyetlen páromat ekkor már ismertem, de a Szilveszteri szerelem után többen is megházasodtak a társulatból, az egyik én voltam — meséli a történeteket, és van belőlük bőven, hiszen negyvenkét éve van a csapattal.

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet Három Kívánság nevű programjának köszönhetően az amatőr társulatok az új előadások készítésekor három alkalommal elhívhatnak egy színházi szakembert, hogy segítse a munkájukat, amit az intézet támogat. A bezdáni csapat Góli Kornélia egyetemi tanárt, dramaturgot hívta segítségül. Foki István elmondta, azért esett rá a választás, mert a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszó Találkozó idei zsűritagjaként rengeteg hasznos kritikát fogalmazott meg.

— Nellit egyhangúlag szavaztuk meg. A szemlén fontos, hogy a zsűri a pozitív vélemény mellett a negatívat is megossza velünk, de nem mindegy, hogyan. Volt már rossz élményünk, amikor bántónak, sértőnek éreztük a hallottakat. Nelli segített a darabválasztásban is, az egész csapat alig várja, hogy jöjjön, s elmondja észrevételeit. Óriási bizalmat kaptunk tőle, s érezzük, hogy valóban segíteni akar, ami nagy szó. Nagyon hálásak vagyunk neki, emberként és szakemberként is nagyra tartjuk, a színészek minden szavára figyelnek, és másnap már ezek alapján javítjuk a jelenetet.   

Foki Istvánt szép emlékek fűzik a színház minden négyzetcentiméteréhez, szerinte innen nem lehet nyugdíjba menni, addig kell csinálni, amíg az ember bírja. 

— Olyan élményeket kaptam itt, amelyeket viszek magammal, és soha senki nem veheti el őket tőlem. S amikor jön a taps, azt mindig megkönnyezem. Bízom a csapatban, a közönségünkben, és remélem, hogy az új előadásunkat is érteni és szeretni fogják.

A produkcióban láthatjuk még Nikolin Alekszandrát, Snájder Dalmát és Bálits Dávidot. Súgók: Óbert Kitti és Kővágó Hajnalka, a technikáért Kővágó Sándor felel. A csapat mindenkit szeretettel vár a bemutatóra.