home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Szépül a falu központja
Talpai Lóránt
2023.01.30.
LXXVIII. évf. 4. szám
Szépül a falu központja

Bácsfeketehegyen a múlt esztendőben megújult a református templom, és nagy ütemben zajlik a főutca felújítása is. Bojtos Béla, Bácsfeketehegy Helyi Közössége Tanácsának elnöke összegezte a települést érintő történéseket és fejlesztéseket.

Legelőször talán azt érdemes kiemelni, hogy a településen tavaly részleges iskolafejlesztés is megvalósult. Az illetékes tartományi titkárság támogatásával tizenegy tanteremben cserélték le a padlózatot, továbbá immár több tucat új számítógép, illetve laptop bővíti az iskola informatikatermét.

A faluközpont modernizálása

— A település karbantartása folyamatos, az útpadkák tisztítását, illetve a kátyúk betemetését az anyagiakhoz mérten próbáljuk rendszeresen elvégezni. A falu főutcáját, mely a főútvonal mentén húzódik, modernizáljuk. Kicseréljük a teljes vízvezeték-hálózatot, ezen a téren már jelentős munkálatok folynak. A tervek szerint új buszmegálló épül, mivel az eddigit le kellett bontani, mellette pedig úgynevezett okospad létesült. A lényeg, hogy a falu központjának a fejlesztésére részletes rendezési terv született, mely remélhetőleg mindenki tetszését elnyeri majd.

Vajdaság legrégebbi református temploma

— A református templom teljes belső tere a magyar kormány segítségével újult meg. Egy hangtechnikai erősítőrendszert is felszereltek, illetve minden olyan modern eszközt, amely megfelel a XXI. század követelményeinek. A falak újra lettek meszelve, továbbá új lámpákat is elhelyeztek. Kívülről azonban nem történt változtatás, mivel a presbitérium ragaszkodott hozzá, hogy az épület kinézete megmaradjon olyannak, amilyen volt is. Mindez elsősorban azért fontos, mert a bácsfeketehegyi templom Vajdaságban a legrégebbi ilyen jellegű építmény.

Az Izida támogatása

— Tavaly a település IPA-pályázaton egy nagyon modern szárítógépet nyert az Izida Anya- és Gyermekvédelmi Egyesület részére. A szárítógép főként különféle gyógynövények és gyümölcsök feldolgozására alkalmas. Az Izida munkatársai egyébként régóta termelnek gyógynövényeket az üvegházukban, ezért esett rájuk a választás a pályázat kapcsán. Az új szárítót azonban nemcsak az egyesület használhatja, hanem a falu polgárai is. Az igénylőknek csak az elfogyasztott energia költségét kell megtéríteniük.

Fényképezte: Talpai Lóránt

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..