
Nyuszi ül a gyertyavirágból készült csokorban, a másikban a nyuszicsalád látható, és a répa is ott van, meg tömérdek gyertyavirág. Húsvétra készülődnek a muzslyai Juhász család tagjai. Náluk igazi a ráhangolódás, amerre néz az ember, gyertyákat lát.
Már régebb óta foglalkoznak gyertyaöntéssel, és miután elmúlt a szerelmesek napja, majd a nők napja, egy újabb ünnep közeleg. Juhász Valentin foglalta össze, mi mindent csinálnak.
— Különböző gyertyákat készítünk szilikonformákba öntve, most leginkább a virágkompozíciók az aktuálisak, majd vázákba, kis vödrökbe tesszük őket, közéjük nyuszikat rakunk, szintén gyertyából. Persze rendelés szerint, valaki nem szeretne nyuszit, valaki szeretne. Most a virágkompozíciók iránt nagy a kereslet, viszont vannak egyszerű, különböző formájú gyertyáink is, tehát a vásárlók bátran kérjenek tőlünk bármit, ha meg tudjuk csinálni, akkor szívesen fogadjuk a kihívást.
Munkában a Juhász család
* Egyébként mikor döntöttétek el, hogy ilyesmivel kezdetek foglalkozni?
— Az első formákat és a paraffint meg a viaszt tavalyelőtt, a karácsonyi ünnepek előtt szereztük be, de a nyilvánosság elé csak tavaly szeptemberben, a búcsúra álltunk ki. Addig próbálgattuk, mert egyszerűnek tűnt, hogy felolvasszuk a paraffint, beleöntsük a formába, és kész a gyertya, de útközben rájöttünk, hogy ez nem éppen így működik. Sok apró akadályba ütköztünk, és amikor ezeket kiküszöböltük, akkor mutatkoztunk be a lehetséges vásárlóinknak. Majd jött a karácsony, Télapók, hóemberek, rénszarvasok, angyalkák készültek, akkor még virágokkal nem foglalkoztunk. Március 8-a előtt vetette fel a párom, hogy próbáljunk meg készíteni egy szál rózsát, mely sikerült is, majd nemsokára már a virágkompozíciókkal is megpróbálkoztunk. Akkoriban még csak négy-öt különböző virágformánk volt, ma már ennél sokkal több van, és egyre csak gyarapszik. Mert az az érdekes benne, ha a vásárlók felfedezik, hogy újabb virágot vetettünk be.
* Tehát ezzel lehet fejlődni, mert a határ nyilván a csillagos ég, ami a kompozíciókat illeti. De mi lehet a következő, ami esetleg számításba jöhet nálatok?
— Egyelőre nem nagyon gondolkodunk a következő lépésen, mert elég sok megrendelésünk van most az ünnepekre. Viszont szeretnénk illatos gyertyákat is készíteni, de oda másfajta anyag kell, mert próbáltunk a paraffinba is keverni illatot, de az nem működik. Amivel mi nem vagyunk megelégedve, azt nem ajánljuk másoknak sem. Olyasmi is eszünkbe jutott, hogy talán ugyanilyen virágkompozíciókat vagy hasonlókat is készíthetnénk, csak szappanból, mert a formák nagyjából megvannak, csak egy másik technológia és másik anyag kell hozzá, de azt még ki kell tanulnunk.
A dekorációért Valentin párja, Krisztina felel, aki szépérzékének köszönhetően érdekes kombinációkat varázsol a gyertyákból, virágokból, egyéb formákból. A színkombinációi is egyediek.
— Mindig abból indulok ki, ami nekem tetszik, azt szívesen ki tudom adni a kezemből, ha viszont nekem nem tetszik, akkor képes vagyok azt szétszedni, és újracsinálni, mivel úgy érzem, hogy hiányzik valami abból a kompozícióból, vagy valamiért nem passzol egymáshoz egyik-másik virág. Igazából a színeket is úgy kombinálom, hogy nekem tetsszen, de vannak olyan rendelések is, amelyek nekem talán túl színesek, viszont a vásárlónak az tetszik. Természetesen arra is törekszem, hogy olyan legyen a dekoráció, amely megállja a helyét akár az asztalon vagy a szobában, hogy mindenkinek a tekintete ott landoljon, az általam készített kompozíción. Én talán azt szeretem a legjobban, ha kerámiacserépbe készítem az alkotást, mert az szerintem nagyon elegáns. Emellett kis vödröcskékbe is készülnek összeállítások, és próbálkozunk átlátszó üveggel, vázával is. Ami pedig a színeket illeti, azok a halványabb tónusok, mondjuk, a krém, de vannak „bátrabb” színek is, mint a zöld, a sárga. A két utóbbi nagyon érdekes kombináció, nem is gondoltam előtte, hogy ennyire összhangban vannak egymással. Egy alkalommal megrendelésre készült, és azután az egyik kedvenc lett. Nagyon aktuális a rózsaszín-szürke kombináció, mert modernebb elképzelésnek számít.
* Valentin említette az egyszálas virágokat is, valamint azt, hogy mindinkább divattá vált, hogy kis hálaajándékokat osztogatnak az ünnepeltek, például lakodalomban vagy keresztelőn.
— Igazából úgy indult az egész, hogy az egyik ismerősünk búcsúzott a munkatársaitól, és szerette volna meglepni őket valami egyedi, kis ajándékkal, és a választás egy-egy szál rózsára esett, persze egy olyan kísérőszöveggel, amely csak rá vonatkozott. Azután jöttek az ötletek, hogy akár keresztelőre vagy esküvőre is tudunk gyártani ilyen kis ajándék gyertyákat, és az ifjú pár azt ajándékozza a vendégseregnek.
Juhászék még azt is elmondták, hogy egy újabb kihívással is megpróbálkoznak, közeleg az elsőáldozás, és díszített gyertyákkal szeretnének előállni.
* Idekívánkozik a kérdés: mennyire tartósak ezek a gyertyák?
— Igazából ezek paraffinból készültek, és magas az olvadási pontjuk, úgyhogy nem kell attól félni, hogy elolvadnak. Addig tartanak, amíg valaki be nem gyújtja őket.
A különféle, szemet gyönyörködtető virágkompozíciókat meg lehet tekinteni a Lisa 3D Candle Facebook-oldalon, illetve ugyanezen a néven az Instagramon is.
Fényképezte: Kónya-Kovács Otília