Tóth Ildikó Katalin, az egyik tréner elmondta, nagyon örül, hogy ilyen nagy számban jelentkeztek erre a képzésre a pedagógusok.

— Az anyaországból jöttünk, és nagy vágyunk a pedagógustársadalmat arra inspirálni, hogy másképp használják a szavakat. A szavaink ugyanis mindig velünk vannak, nem eszközigényesek, és szeretnénk olyan eszközöket mutatni, amelyekkel a pedagógiai munkát tudjuk támogatni, segíteni.

Török Tímea hozzáfűzte, több évtizedes tapasztalatukat hozták, hogy megosszák a kollégákkal.

— Azt gondolom, hogy szépen bánunk a szavakkal, és ezt mi jóra szeretnénk használni, mert hiszünk abban, ha ezt jóra használjuk, akkor a jövő generációját fel tudjuk készíteni, hiszen jövőálló készségekkel ruházzuk fel őket. A jelen lévő 30 pedagógus megismerkedhet az erőszakmentes kommunikációval, az erősségfókuszú visszajelzésekkel. A bántalmazáskezelésnek az előszobájában járunk, ez egy lehetőség, hogy miként lehet megelőzni, és minden reményünk szerint saját élményen keresztül olyan technikákat is mutatunk, amelyek az osztályteremben a megváltozott kommunikáció támogatásához a pedagógusoknak is egy új készségként jelennek majd meg.

T. I. K.: — Az érzelmi intelligencia fejlesztését nagyon fontosnak tartjuk, mert az erőszakmentes kommunikáció eszköz- és szóhasználatát, annak a szemléletét visszük be így az iskolai munkánkba. A mai kisdiákok nehezen kezelik a konfliktusokat, ezért olyan eszközöket szeretnénk a pedagógusoknak megmutatni, amelyek ebben nyújtanak nekik hasznos segítséget. Nem a pedagógusoknak kell ugyanis igazságot tenni, hanem a gyerekek közötti megsérült kapcsolatot kell helyrehozni. Az empátiának óriási a szerepe, hogy saját maguk tisztában legyenek az érzéseikkel, igényeikkel, szükségleteikkel, és ebben tudják őket a pedagógusok támogatni. Amit mutatunk, az olyan lesz, mint egy svédasztal, hogy lássák, mit vehetnek el majd a későbbiekben. Az egészet áthatja a megoldásfókuszú szemlélet, ahol mindenki a saját életének a szakértője.

T. T.: — Minden változás együtt jár a nyelvhasználat változásával is, és most ezt a közös nyelvet tanulgatjuk, ízlelgetjük, és jutunk el egy olyan országba, amely remélhetőleg számukra is, a szívüknek is kedves hely lesz.

Korenchy László, Tóth Ildikó Katalin és Török Tímea

* Milyenek a tapasztalatok? A generációk váltakoznak, és úgy hallom a pedagógusoktól, hogy mind nehezebb a gyermekekkel kommunikálni, egy húron pendülni. Mégis mi lehet a megoldás?

T. I. K.: — Az a tapasztalat, hogy a gyerekek nagyon vevők erre a fajta szemléletmódra, hiszen ez az ő személyiségüket is előtérbe helyezi, illetve nagy figyelmet fordít az igényeikre. Éppen ezért a konfliktusoknak a kezelése is sokkal szelídebb módon tud megtörténni, ráadásul valódi kapcsolódás születik, mert nem a pedagógus dönti el, hogy kinek van igaza. Próbáljuk megérteni egymást, szeretettel odafigyelni a másikra. Nekem gyakorló pedagógusként — több mint negyven éve tanítok, most első osztályban dolgozom — nagyon fontos az, hogy a gyerekek öleléssel távoznak, és azonnal újrakezdődik a játék, vagyis a konfliktus megoldódott. Lehet, hogy a gyerekek sem mindenben kiválóak, de pontosan azokra az erősségekre alapozunk, amelyek minden kisdiákban ott rejlenek, és ezeket nekünk, pedagógusoknak meg kell találnunk, mert ezekre alapozva tudunk nekik a legjobban segíteni.

T. T.: — Amikor bemegyünk egy iskolába, akkor nagy valószínűséggel négy generáció van jelen, és mondják, hogy megváltozott igényekkel szembesülünk, de azt hiszem, hogy az elismerés időtlen dolog, és mindnyájan vágyunk rá. A formáját kell jól megválasztanunk, és akkor valóban olyan eszköztárral dolgozhatunk, hogy mindenkivel megtaláljuk a közös hangot, attól függetlenül, hogy hatéves gyermekkel vagy a hatvanéves kollégánkkal folyik-e a kommunikáció. Igen, másképp kell a mai gyerekeket motiválni, de hisszük, hogy ha a belső motiváció felélesztéséhez találunk eszközöket, akkor a munkánk is hatékonyabb, eredményesebb lesz, és nem a külső jutalmazás, hanem a más minőségű szavak és jutalmazási rendszer fog segíteni bennünket ebben.

Korenchy László, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének alelnöke köszöntötte az egybegyűlteket, és elmondta, a TANOM Fejlesztő Program keretében a pedagógusok nagyon szívesen vették, hogy kihelyezték ezeket a tanfolyamokat egy-egy nagyobb központba, és nem mindig Újvidéken tartják őket.

— Legnagyobb megelégedésünkre a létszám növekedett, új arcok jelennek meg, ez pedig bizonyíték arra, hogy a munkánk nem hiábavaló, és érdeklődés övezi. Az a célunk, hogy tanáraink először megismerkedjenek egymással, kapcsolatokat teremtsenek, és új ismeretekkel bővítsék eddigi tudásukat. Kommunikálni, szót érteni egymással — ez a hivatásunk egyik legfontosabb feladata, ezt igyekszünk csiszolni, bővíteni. Főleg a bánáti körzetből vannak itt pedagógusok, de a bácskai kollégák is nagyon szívesen megjelennek, hiszen a másik célunk, hogy megismerkedjünk egy-egy településsel, annak életével, nevezetességeivel és látnivalóival. Ezt örömmel vették a pedagógusok, hiszen nemcsak itt, Nagybecskereken, hanem Óbecsén is, Zentán is ugyanezzel a lelkesedéssel vesznek részt a továbbképzéseinken.

Czini Zoltán magyar szakos tanár, aki két középiskolában tanít, azt vallja, hogy a továbbképzésekre mindig nagyon jó elmenni.

— Különösen azért, mert a koronavírus óta elég sok online képzésben volt részünk, és tulajdonképpen el is felejtettük, milyen az, amikor élőben találkozhatunk, és személyesen oszthatjuk meg egymással a tapasztalatainkat. A személyes találkozást semmi sem pótolhatja. Ezeken a képzéseken mindig hallunk valamilyen újat. A mostani generációval, mely az utóbbi években kezdett középiskolába járni, másként kell dolgozni, mint, mondjuk, öt-tíz évvel ezelőtt, mivel másként szocializálódott, online és kombinált oktatás volt, és a gyerekek eléggé elkényelmesedtek. Nem barátkoznak annyit, illetve csak az online térben, ezért a kommunikációs készségeik is kevésbé fejlettek. Másként kell velük kommunikálni, másként kell velük dolgozni, és ezért veszek részt ezen a képzésen, mert jutalmazni szeretnék a szavaimmal.

A VMPE által szervezett TANOM Fejlesztő Program nagybecskereki állomása a magyar Belügyminisztérium Köznevelési Államtitkársága támogatásával valósult meg.

A szerző felvételei