„Álljunk együtt Szent István királyunk álmai és reményei mögött. Legyünk méltó örökösei annak az országnak, amelyet ő létrehozott."
Óbecsén, a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör szervezésében az idei, immár hagyományos Szent István-napi rendezvényt augusztus 18-án és 19-én tartották meg.
A mindig nagy érdeklődést kiváltó esemény az Óbecsei Schola Cantorum Énekkar vendégváró koncertjével az alsóvárosi Páduai Szent Antal templomban kezdődött. Az éjszakai vihar elcsitult, mintha az idő is ünnepelt volna, a nap sugarai bejárták a melegséget árasztó templomot, amikor felcsendült a Himnusz, majd Kodály, Bárdos művei és Mária énekek következtek. Ünnep az ünnepben.
A szentmisét Ft. Pósa László celebrálta. Szent István királyt, Magyarország fővédőszentjét ünnepeljük, mondta, kiemelve, hogy István király erényei vallásos meggyőződéséből és Jézus iránti elkötelezettségéből származnak. Krisztust és a magyar nemzetet szolgálta. Világi és egyházi törvényei határokat szabtak, de meghagyta a szabad döntés és cselekvés jogát, hiszen nem elegendő elismerni Isten létezését, és ismerni akaratát, hanem meg is kell valósítani elvárásait. A plébános emlékeztetett a balga emberre és a homokra épített házra, és arra, aki szilárd alapot választott lakóhelye számára. Szent István ünnepén tanuljunk tőle, törvényei, életvitele, cselekedetei viharoktól terhes világunkban példaértékűek. A plébános megáldotta az új kenyeret is.
A rendezvény a Köztársaság utcában felállított szabadtéri színpadon folytatódott. Juhász Bálint, a VMSZ Intézőbizottságának elnöke, köszöntő beszédében kiemelte, Szent István napja az emlékezet, a kultúra, a szentmise, és koszorúzás ünnepe. Augusztus 20-a hivatalosan is ünnep, egyben a közösség megőrző tevékenységének, sikerének ünnepe. Feladatunk a múltat nem feledve egymásra utalva együttműködni. Az ünnep üzen a jelennek és a jövőnek. István király nem a csatákban aratott győzelmeiről híres, hanem arról, hogy politikai és vallási szempontból is biztosította népének a jövőbe vezető helyes utat.
Kiss Igor, az óbecsei községi képviselő-testület elnöke ünnepi beszédében hangsúlyozta, hagyományaink összekapcsolnak bennünket, fontos a békében való együttélés. Az ünnepelt szent intelmei nem csak a múltról szólnak, hanem manapság is új kihívásokat, új lehetőségeket tartalmaznak – mondta Kiss Igor, majd felvágta a megáldott kenyeret.
A tér benépesült, kiváló ünnepi néptánc-műsor következett a kultúrkör előtt felállított színpadon, majd István, a király-dalok élőben címmel az egyik legnépszerűbb magyar rockopera dallamai csendültek fel Csiszár István, Száraz Tamás, Heiter Ágnes és Tihanyi Lívia magyarországi előadóművészek előadásában. A közönség mind lelkesebbé vált, a FOLKBEAT duó koncertjén már szinte mindenki énekelt, és hatalmas ovációt váltott ki Bereczki Zoltán és zenekara koncertje. A nap méltó befejezéseként a beígért tűzijáték nem maradt el.
A következő napra tervezett főzőversenyre 38 csapat jelentkezett. Ropogott a tűz a bográcsok alatt, az alkalmi szakácsok kóstolták az ízeket, és dicsérték a főztjüket. A zöld paprikától lesz az igazi. Csípős – állították, majd vitába szálltak, hogy a piros paprika nem lehet barna, meg kell találni a megfelelőt. Folyt az eszmecsere, egy kicsit éreztette magát az egészséges versenydrukk, és fogyott a finom bor, vagy a hűtőtáskából előkerülő hideg sör. A hangulatról a Kis Subagomb együttes gondoskodott.
Amíg a nagyok főztek, a gyerekek a Petőfi Sándor Általános Iskolában gyermekfoglalkozásokon vettek részt. Volt ott játék, kézművesség, ugrálóvár arcfestés, és természetesen nem maradt el a palacsinta sem. A szegedi Cserregő Bábtársulás Nyakigláb, Csupaháj Málészáj című élőzenés interaktív bábelőadása egyórás szórakozást ígért.
Lassan nyugovóra tért a nap, amikor Koncz Antónió koncertje csendült fel a Petőfi szobornál.
A főzés befejeződött, eredmények születtek, majd kezdődhetett az utcabál a Kis Subagomb együttes közreműködésével.
A két napig tartó ünneplés során természetesen nem hiányzott a kirakodóvásár sem. Az utcát bejárta a bográcsokban készült finomságok és a sütemények illata.
A rendezvényt megtisztelték jelenlétükkel Pál Viktor tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi megbízott altitkár, Fehér Szabolcs, a Tartományi Energetikai, Építkezési- és Közlekedésügyi Titkárság közlekedéssel megbízott segédtitkára, dr. Molnár Viktor, a Tartományi Mezőgazdasági Fejlesztési Alap igazgatója, Rigó Pál Zsófia az MNT alelnöke, Juhász Bálint, a VMSZ Intézőbizottságának elnöke, Kiss Igor az óbecsei községi képviselő-testület elnöke.
Fényképezte: Szilágyi Edit