A szegénység, a nincstelenség olyan állapot, amelybe vagy beleszületik az ember, vagy bele kényszerül élete során. Nem betegség, nem fogyatékosság, csupán a külső hatások, társadalmi és szociális változások által az emberre rákényszerített kedvezőtlen helyzet.
Dr. Spock szerint a szegénység igazi áldozatai tulajdonképpen a gyermekek, akik nem saját akaratukból születnek meg, és nem az ő hibájuk, hogy szüleik nem tudják számukra biztosítani a legszükségesebbeket. ,,Teremthetünk-e jobb világot gyermekeinknek? Én azt hiszem, hogy igen, ha elegen vagyunk, akiket ez lelkesít, és ha meg akarjuk változtatni a társadalomban mindazt, ami rossz.'' - állítja a világhírű pszichológus, aki jól tudja, hogy a valódi, fizikai értelemben vett szegénységen kívül létezik ún. lelki szegénység is, amikor az ember elfelejt örülni, odafigyelni másokra, kihal belőle az empátia és a segítőkészség, a jövőbe és önmagába vetett hite. Amikor már nem képes szeretni, gyengédséget nyújtani, nem akarja megismerni és megérteni maga körül a világot. Az ilyen szülő gyermeke lelki szegényként nő fel, és így is éli majd le az életét: szeretet és öröm nélkül...
Egy szakemberek által végzett kutatás kimutatta, hogy a társas kapcsolatok csökkenthetik a szegénység következményeit. Nemcsak a létszükségletek kielégítésének elmaradása fenyegeti a szegénységi küszöb alatt élő gyermekeket, hanem a halmozottan hátrányos helyzetből eredő pszichés sérülések is. A gyerekek tudatára, kezdeményezőkészségére ugyanis hátráltatóan hat, ha nem rendelkeznek azokkal a javakkal, amelyekkel kortársaik igen. Ilyen például a videojáték, a számítógép vagy a kerékpár. A szegénységet ellensúlyozhatják a bizalomra épülő társas kapcsolatok. Azok a gyerekek, akik támogató családról, közeli jó barátokról és segítő tanárokról számoltak be, kevésbé bizonyultak pesszimistának, és nagyobb az önbizalmuk.
Legnagyobb kincsünk a szívünk és a szilárd akaraterőnk, amellyel képesek vagyunk változtatni helyzetünkön. Mert nem eleve elrendeltetett sors a szegénység, nem kell és nem is szabad belenyugodnunk a nincstelenségbe. Tenni kell ellene, és nem elfeledni soha, hogy amíg szeretni és hinni tudunk, addig nem vagyunk igazán szegények...
Szegénynek érzi-e magát? - tudakoltuk a szegénység elleni küzdelem világnapján.
Dudás Árpád szabadkai fémesztergályos, jelenleg munkanélküli:
- Nem érezzük szegénynek magunkat, mivel nyolc gyermekünk van, és számunkra ők jelentik az igazi gazdagságot. Az igaz, hogy a feleségem nem tudott munkát vállalni soha ennyi gyermek mellett, meg hogy én is munka nélkül maradtam, de csak feltaláljuk magunkat. Napszámban dolgozunk mindketten, meg egy gyermek után családi pótlékot is kapunk. Nem sok, de megélünk belőle. A két legidősebb lányunk már férjhez ment, így most még öt iskolás és egy óvodás gyermeket nevelünk. Nem könnyű mindennap előteremteni a betevő falatot, de mi nem panaszkodunk. Tavaly a Magyar Koalíció által biztosított támogatásból sikerült szigetelőanyagot vásárolnunk a házunkra, és nagyon jól jött a segítség. Azóta sehonnan nem érkezik támogatás, magunkra vagyunk utalva. Én a Severben dolgoztam, de munkaerő-feleslegként elbocsátottak. Nem törődtek vele, hogy nyolc gyermeket kell felnevelnem. Most már mindegy, jól elvagyunk így is. Semmiben sem szenvedünk hiányt, mert amíg egészség van, addig előteremtem a családomnak mindazt, ami szükséges.
Cáplár Ilona becsei nyugdíjas:
- Bizony, szegénynek érzem magam, és az is vagyok. Kevéske nyugdíjamból nem telik szinte még a legszükségesebb dolgokra sem. Örülök, ha a tüzelőt sikerül részletre megvásárolnom. Télen egyébként is csak egy helyiséget fűtök, mert nem tudok annyi tüzelőt venni, hogy elég legyen az egész ház fűtésére. A házamra is ráférne már a tatarozás meg a szigetelés, de nem tudom előteremteni a rávalót. Enni keveset eszek, húst nagyon ritkán. Gyümölcsöt a szomszédoktól kapok néha. Kenyeret csak egyszer veszek hetente. Tejterméket már évek óta nem ettem, mert nem futja rá. Az ismerősöktől kapok néha használt ruhát, lábbelit. Nagyon elkeserít, hogy ennyire szegény sorsra jutottam, és fiatalabb koromban nem gondoltam rá, hogy ilyen keserű öregségben lesz részem.
Juhász Magdolna kelebiai nyugdíjas:
- Szegény vagyok, mint a templom egere. Soha nem dolgoztam állami helyen, ezért nyugdíjam sincs. Amikor tizenöt évvel ezelőtt megözvegyültem, rám maradt a férjem nyugdíjának hetven százaléka. Az most 16 ezer dinár. Hát ebből kell megélnem egész hónapban, télirevalót, élelmet, gyógyszert vásárolni. Gyermekeim nincsenek, a legközelebbi rokonom is Ausztráliában él. Évek óta nem láttam, segítséget tőle sem remélhetek. Jártam már a Szociális Központban, ahol elmagyarázták, hogy mivel van havi jövedelmem és házam is, nem vagyok jogosult semmiféle segélyre. Gyermekkoromban nagyon szegények voltunk, heten testvérek, és a hideg beköszöntésével egyszerre csak két gyerek mehetett iskolába, mert nem volt több lábbelink. Anyánk rongyokba tekerte be a lábunkat, hogy ne fagyjon meg, mivel megtörtént, hogy egész télen csak a konyhát tudtuk fűteni. De akkor, gyerekfejjel valahogy könnyebb volt elviselni a szegénységet, mint most.
Visnyei Rozália topolyai munkanélküli:
- Még van mit ennünk, és a tüzelőt is sikerült megvásárolnunk. Ennyire futotta, többre már nem. A számlák befizetésével is elmaradtunk, mert ha azokat befizetjük idejében, ahogy eddig mindig, akkor nem jut tüzelőre. Most várjuk, mikor szólítanak fel bennünket a tartozásunk rendezésére. Tizenhétezer dinárból élünk ketten a férjemmel. Én harminchét évet dolgoztam le, de mivel még nem vagyok hatvanhárom éves, nem küldenek el nyugdíjba. Azzal azonban senki sem törődik, hogy már nyolc éve tengődök munka nélkül, mivel a vállalatot privatizálták, én pedig sok munkatársammal együtt az utcára kerültem. Sem jövedelmem, sem munkám nincsen. Ha nem lennének a gyerekek, akik segítenek, amikor tehetik, nem tudom, mi lenne velünk. Valamikor szépen éltünk, még nyaralni is eljártunk az Adriára minden évben. Szinte mindent megengedhettünk magunknak, amit csak megkívántunk. Ki gondolta akkor, hogy egy napon ilyen sorsra jutunk? Szégyellem nagyon, hogy ilyen szegények vagyunk, de nem a saját hibánkból lettünk azok. Még soha ilyen nehéz anyagi helyzetben nem voltunk, mint az elmúlt néhány évben.