Aki hallotta már beszélni, az elég gyorsan rájön, hogy Jancsó Miklós egy jó kedélyű s mérhetetlenül szerény ember volt. Pontosan száz éve született, szeptember 27-én, és hét éve halt meg. A kétszeres Kossuth-díjas és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró olyan mozikkal színesítette a magyar filmtörténetet, mint a Szegénylegények, a Csillagosok, katonák, a Még kér a nép vagy az Oldás és kötés, emellett pedig neki köszönhetjük a két legendás karaktert, Kapát és Pepét, azaz Mucsi Zoltánt és Scherer Pétert.
Jancsó Miklós 1921. szeptember 27-én született Vácon. Családjának egyik része Erdélyből származik, román és magyar felmenői is voltak. Román, Nicolae nevű nagybátyja után kapta a Miklós keresztnevet is. Édesapja 1916-tól az erdélyi kormánybiztos titkáraként tevékenykedett. A Monarchia összeomlása után apját távollétében az új hatalom halálra ítélte, ezért családjával együtt Magyarországon telepedett le.
Fotó: Wikipedia
„A 20-as években apám vissza akart menni Erdélybe, de a család közölte vele, hogy ez lehetetlen, mert halálra van ítélve. Apám akkor ezt kérte: »Intézzétek el!« A család pénzt adott össze, és az egyik nagybátyám — Fogaras polgármestere — elment Bukarestbe a parasztpárti tagtársához, az akkori belügyminiszterhez. Két értékes ház árát adták össze, azt tette Jenő bácsi egy borítékba, ahogy még a Monarchiában tanulta, és csúsztatva átadta. A belügyminiszter azt mondta: »Tedd csak nyugodtan az asztalra a pénzt!« Megnézte, megszámolta, és azt mondta: »Rendben van, jöhet.« De akkor már apám nagyon ritkán ment vissza, mert már itt volt állása” — mesélte Jancsó, aki a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait, majd a pécsi Erzsébet Tudományegyetemre iratkozott jogi karra. Diplomát végül Kolozsvárott szerzett 1944-ben. Az ügyvédi kamarába még bejelentkezett, de soha nem végzett jogi munkát. Felköltözött Budapestre, két évvel később beiratkozott a Filmművészeti Főiskolára, és rendezői diplomát szerzett.
Kezdetben rövidfilmeket készített, majd 1958-ban, harminchét évesen elkészítette első nagyjátékfilmjét, A harangok Rómába mentek címen. A filmet Somló Tamás fényképezte, akivel 1969-ig dolgozott együtt, legutolsó közös munkájuk a Fényes szelek című film volt. Somló Tamást Kende János operatőr váltotta fel. A Szegénylegények című filmje volt az első, melyre már a külföldi kritikusok is felfigyeltek.
Fotó: Wikipedia
„Barátság volt első látásra” — mondja egy interjúban Jancsó Miklós Hernádi Gyula íróról, akit 1959-ben mutatott be neki Nemeskürty István. Innentől kezdve állandó alkotótársak lettek Hernádi haláláig. Ha ő nincs, valószínűleg egészen máshogy alakul a rendező pályája.
Jancsó a karrier mellett igen intenzív magánéletet is élt. Háromszor nősült, illetve volt egy hosszabb élettársi kapcsolata is. Három gyermeke született, egyet pedig sajátjaként nevelt. Első feleségétől, Wowesznyi Katalintól kettő, Miklós és egyetlen lánya, Katalin, majd válása után Mészáros Mártával kötött házasságot, akivel tíz éven át voltak egymás társai, együtt nevelték a rendezőnő fiát, Zoltánt, közös gyermekük viszont nem született. 1981-től egészen haláláig Csákány Zsuzsa vágó volt a neje, aki egy fiút szült neki, Dávidot.
1968-ban ismerkedett meg Giovanna Gagliardo olasz újságíró-forgatókönyvíróval. Rómába költöztek, Jancsó tíz évig ott is élt, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Filmeket is készített ebben az időszakban, ekkor mutatta be A pacifistát, a Technika és rítust és a Róma visszaköveteli Cézárt című alkotásait. Színházi rendezőként is bemutatkozott a Fényes szelek című darabbal. 1988-tól címzetes egyetemi tanárként is működött a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, valamint két évig a Harvardon is tanított.
Neve összeforrott a szerzői film modernista fogalmával. Végig megmaradt szerzői filmesnek.
„Engem különben idegesítenek ezek az elbeszélő filmek. Elmondanak egy történetet. Na, és akkor mi van? Elmondtál egy történetet. Én a különös filmeket szeretem, amelyek átlépnek egy-két határt” — mondta egy interjúban (készítette: Varga Ferenc, Origo.hu, 2011).
„A nagy korszakukat túlélő, szemléletüket és stílusukat ugyanakkor megtartó rendezők körébe tartozott, mint Tarkovszkij, Bergman és Antonioni vagy a közelebbi régióból Menzel és Wajda, az élete végéig megőrzött fáradhatatlan aktivitás és újító szellem tekintetében pedig művészete Godard-éhoz hasonlítható” — írta róla Gelencsér Gábor a Filmvilág folyóiratban.
Fotó: Süveg Áron
Jancsó többször is kinyilvánította az SZDSZ iránti szimpátiáját. 1994-ben és 1998-ban az SZDSZ országos listáján szerepelt. Ezenkívül támogatta a marihuána legalizálását. 2003-ban védnöke volt a Kendermag Egyesület „Engedd szabadon a kendert” nevű rendezvényének. Utolsó alkotása, a Magyarország 2011 (2012) szkeccsfilm volt, melyben társrendezőként működött közre.
Kilencvenéves volt, amikor a fent említett Origo-interjúban Tarantino kapcsán (aki megfogadta, hogy hatvanéves korában abbahagyja a filmezést) arra a kérdésre, hogy nehéz-e megúszni a rendezőknek, hogy idősebb korukra elveszítsék a fonalat, Jancsó a következőt válaszolta:
„Ez egy szar szakma. Ha az ember festő, százéves korában is odamázol valamit. Ha költő, akkor leírja azt, hogy szülőföldem szép határa. Profi filmet csinálni fizikai munka is. Mondjuk könnyebb, mint régebben volt, mert valaha állandóan a kamera mellett kellett mennem, ma meg ülök egy sátorban és nézem a képet, és onnan diktálom, hogy mi legyen. Egyfelől fizikai megterhelés is, másfelől frissnek kell lenni. Legalábbis abban a fajta filmcsinálásban, amit itt Európában preferáltunk. Nevezzük szerzői filmnek. Ha olyan filmes vagy, hogy csinálod a sablonokat: közeli, közeli, gegen, közeli, totál, satöbbi, az egyszerűbb. De ha mindig valami érdekeset, újat kell kitalálnod, az már nehezebb. Tarr Béla is azt mondja, hogy nem csinál többet filmet. A torinói ló tényleg majdnem a határa annak, amit eddig összehozott. Innen nagyon nehéz továbblépni, biztos váltania kéne. Ez velem is előfordult már többször, hogy váltottam. Voltak az ún. klasszikus filmek a hosszú snittekkel, sok statisztával, aztán a nyolcvanas években másfélét csináltam, aztán meg Kapa-Pepe-filmek, olyanok, mintha nem is én csináltam volna őket. Hogy egy amerikai hogyan dolgozza ezt fel, nem tudom. Tarantino is zseni. Hát olyat kitalálni, mint a Ponyvaregény, olyan nincs.”
Nagyjátékfilmjei: A harangok Rómába mentek (1958), Oldás és kötés (1963), Szegénylegények (1965), Így jöttem (1965), Csillagosok, katonák (1967), Csend és kiáltás (1967), Fényes szelek (1968), Sirokkó (1969), Égi bárány (1970), A pacifista (1971), Technika és rítus (tévéfilm, moziban is vetítették, 1971), Még kér a nép (1972), Szerelmem, Elektra (1974), Róma visszaköveteli Cézárt (tévéfilm, moziban is vetítették, 1974), Magánbűnök, közerkölcsök (1976), Magyar rapszódia (1978), Allegro Barbaro (1978), A zsarnok szíve, avagy Boccaccio Magyarországon (1981), A hajnal (1985), Szörnyek évadja (1987), Jézus Krisztus horoszkópja (1988), Isten hátrafelé megy (1991), Kék Duna keringő (1992), Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten (1998), Anyád! A szúnyogok (2000), Utolsó vacsora az Arabs Szürkénél (2001), Kelj fel, komám, ne aludjál! (2002), A mohácsi vész (2004), Ede megevé ebédem (2006), Oda az igazság (2009).
