Sprechen Sie Deutsch? Nur etwas? No, mindegy! Ettől még társaloghatunk!

Sprechen Sie Deutsch? Nur etwas? No, mindegy! Ettől még társaloghatunk!

Az antalfalvi községben tett háromnapos vidékjárásuk keretében Torontálvásárhelyet és annak általános tanintézményét is felkeresték a belgrádi székhelyű Deutsche Schule, azaz a német iskola ötödik és hatodik osztályos tanulói, illetve kísérő tanáraik.

A látogatást a fentebb megnevezett német iskolában dolgozó Boncsity Péter — jómaga is torontálvásárhelyi származású tantárgyelőadó — szorgalmazta. A vendégvárás részleteiről a projektum egyik torontálvásárhelyi koordinátora, Tóth Horváth Andrea német szakos tanárnő nyilatkozott.

— Igen örültünk ennek az alkalomnak, és igyekeztünk a lehető legszebben bemutatni falunkat és iskolánk mindennapjait. Ellátogattunk a református templomba, a falu helytörténeti múzeumába, tematikus műhelymunkákat szerveztünk. Ez utóbbiak keretében a diákok mézes szívet díszítettek, illetve különböző dolgokat készítettek Smokiból. Közvetett módon bár, de ezáltal is tudatosítva minden alkotóban, mily szervesen illeszkedik bele a falu polgáriasodását, továbbá iparának, kereskedelmének és gazdaságának fellendülését már a XIX. század elején előmozdító, helyi kirakodó- és jószágvásár eme dél-bánsági település lakóinak életébe. A folytatás? Konkrétan nem beszéltünk róla, hogy a jövőben milyen lesz ez a kapcsolat, és hogyan ápolnánk tovább a barátságot, de mindkét fél készen áll rá, hogy az együttműködés ne csak ettől az egy találkozástól függjön, hanem a jövőben is legyen hasonló kezdeményezés.


A szerző felvételei

A torontálvásárhelyi iskola tanárai és diákjai egyaránt derekasan kivették részüket erre a rendhagyó találkozásra hangolódva. Faluprezentáció készült, ajándékocskák formázódtak, melyekhez magyar, szerb és német nyelvű köszöntőt is mellékeltek, a felsős tanulók pedig az alkalomra a Schnappi, das kleine Krokodil kezdetű német gyermekdalt is megtanulták. Külön tánckoreográfiát is készítettek hozzá, melynek pörgésébe vendégeiket is meginvitálták. A társalgást az iskola sportcsarnokában megrendezett határok nélküli sportjátékok tették teljessé, illetve az eseménnyel egyidejűleg megtartott községi folklórszemle fakultatív megtekintése a falu kultúrotthonában.


Az immár harmincegyedik alkalommal megszervezett Szólj, síp, szólj! népzenei vetélkedőn a Špiranac Klaudia és Talpai Mária negyedikes, valamint Alföldi Ábel ötödik osztályos diákokból álló torontálvásárhelyi citeratrió ezüstéremben részesült a kisegyüttesek csoportjában. A felkészítő Kovács József volt. Gratulálunk sikerükhöz! 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Bánáti Újság rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Sprechen Sie Deutsch? Nur etwas? No, mindegy! Ettől még társaloghatunk!
Bánáti Újság
  • Bacsik Lőrinc Natália
  • 2019.10.22.
  • LXXIV. évfolyam 41. szám
Sprechen Sie Deutsch? Nur etwas? No, mindegy! Ettől még társaloghatunk!
Bánáti Újság
Facebook

Támogatóink