home 2024. december 07., Ambrus napja
Online előfizetés
Sötét erőkkel hadakozva
Perisity Irma
2016.11.07.
LXXI. évf. 44. szám
Sötét erőkkel hadakozva

A lift nélküli tömbház emeleti lakásába számomra már elég körülményes feljutni, de erőt ad a korláton áthajoló hölgy biztatása: még egy kicsi, mindjárt fent lesz. A korombeli mosolygós asszony rendezett lakását könyvek, képek, kézimunkák teszik igazán otthonossá.

— Nagyon szeretem az otthonomat. Életem legboldogabb éveit itt éltem le, a szomszédaim közel állnak a szívemhez, így a végsőkig küzdök azért, hogy itt maradjak — mondja határozottan, miközben érzem, keresi a megfelelő szavakat. — Az emberek nem szívesen beszélnek ilyesmiről, de tudom, sok családban fordult már elő olyan, amit az ember nem tud józan ésszel felfogni, megmagyarázni. Mindenekelőtt szeretném, ha elhinné, teljesen épelméjű vagyok — megértem ugyan sok évet, de istennek hála nem panaszkodhatok az egészségemre. Ezt azért bocsátom előre, mert eleinte a saját gyerekem sem hitt nekem. Tudja, mit csináltam? Egy-egy esemény után azonnal ceruzát, füzetet ragadtam, és naplót vezettem, hogy a gyerekem érzékelje, mit éltem át. Számtalan bizonyíték után már elhiszi, milyen erők ellen küzdök, csak azt nem tudja, hogyan segítsen rajtam. Ettől a beszélgetéstől nem várok sem megoldást, sem csodát, de az olvasók között minden bizonnyal lesz olyan, aki már megvívta, vagy éppen most vívja a maga hasonló csatáját, és talán megnyugvással tölti el, hogy nincs egyedül.

Városi, középosztálybeli nagycsaládban születtem, öten voltunk testvérek. Nagyon szép gyermek- és fiatalkorom volt, a szüleim példás életet éltek, vallásosak voltak. De mindenekelőtt nemes lelkű, becsületes emberek, akik minket is arra tanítottak, hogy kerüljük a konfliktusokat.

A középiskola befejezése után dolgozni kezdtem, megismertem a jövendőbeli férjemet, aki más nemzetiségű és vallású volt, de rendkívüli jellem. Nemcsak engem, de a családomat, a szüleimet is becsülte, tiszteletben tartotta a szokásainkat, ünnepeinket. Akkoriban gyakoriak voltak a vegyes házasságok, mi sem lógtunk ki a sorból. Talán csak annyiban, hogy mi valóban megbecsültük egymás különbözőségét. Közös erővel építettünk a szüleim udvarában egy családi házat, majd amikor az ő ingatlanjuk el lett adva, mi is megváltunk a miénktől, és ideköltöztünk. Ide köt minden emlékem, a házasélet számtalan felejthetetlen pillanata. Amikor teherbe estem, a férjem azt mondta, elég lesz nekem a gyermeknevelés, a babának nagyobb szüksége van rám, mint egy munkahelynek. Így is történt: amikor újra dolgozni kezdtem, a „baba” már tizenhét éves volt, így nem voltam nélkülözhetetlen számára. A munkánkból adódóan a párommal mindketten sokat utaztunk, de gyakran a szabadidőnkben is. Ezekről az utazásokról hoztuk azt a sok kis tárgyat, amelyet a lakásban lát. Megértésben töltöttünk el negyvenhat évet, de ő már több mint tíz éve nincs velem.

A halála után sok év múlt el, mire a szó igazi értelmében ismét élni kezdtem. Ma is ápolok jó néhány iskoláskori barátságot, imádok olvasni, sétálni, lassan visszatért az életem a régi kerékvágásba. A fiam megnősült, van két gyönyörű unokám, azt hiszem, semmiben sem különbözöm más egészséges, idős embertől. Hét évvel a férjem halála után elvégeztem egy számítógépes tanfolyamot, és lassan élni kezdtem a világháló nyújtotta lehetőségekkel. Így ismertem meg egy férfit is, akivel eleinte csak néhány barátságos mondatot váltottunk, később aztán intenzívebbé vált a kommunikációnk. Két évig leveleztünk anélkül, hogy személyesen megismerkedtünk volna. Azaz, azt hiszem, két alkalommal találkoztam vele, de nem szóltunk egymáshoz. Aztán megromlott a viszony köztünk — voltak dolgok, melyek bántottak, így lassan abbahagytam a levelezést. És azt hiszem, ezzel valami olyat tettem, amit ő nem tudott elviselni. Azóta tart a kálváriám, mely már hatalmas méretet öltött. Nem tudok aludni, megtörténik, hogy megerőszakol, miközben én kézzel-lábbal védekezek. A bejárati ajtón biztonsági zár van, és mégsem tudom megmagyarázni, hogyan jut be a lakásba. Sohasem látom őt, csak érzem a jelenlétét, küzdök ellene. Az egyik ilyen rémes éjszaka után a fiam orvoshoz vitt, és az injekciót adó nővér megrökönyödve kérdezte tőlem, hogyan keletkeztek a sebek rajtam, amire nem tudtam válaszolni. Nappal a rádión keresztül zaklat, fenyeget. És ilyenkor, éjjel furcsa, szúrós anyaggal telik meg a szám, sőt olyan, mintha a bőröm alá is kerülne belőle. Persze bizonyítani semmit sem tudok, hiszen ha van nálam valaki, sohasem ad jelt magáról. Sokszor az az érzésem, hogy bennem van, sőt nem is egyedül, mert egy férfi és egy nő érthetetlen párbeszédet folytat bennem. Sosem voltam rontással foglalkozó személynél, most sem akarok ilyenhez fordulni, de hogy valamilyen sötét erő akar velem leszámolni, az biztos. Utolsó lehetőségként megpróbálok az egyháztól segítséget kérni. Mert csak abban hiszek, hogy életemben nem ártottam soha senkinek, ezért rám talán vigyáz az isten. És ha valami sötét erővel állok szemben, akkor megvéd a hitem, az én égi oltalmazóm.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..