Sohasem dohányoztam

Sohasem dohányoztam

Chris Norman: Sohasem dohányoztam

Igen, Marisa megcsalt, ezért szerintem megérdemelte a halált. Elhatároztam magamban, hogy megrövidítem az életét, és én nem szoktam az utolsó pillanatban meggondolni magamat. Mindig türelmes vagyok: kivárom az alkalmat.

Elmondhatom, hogy Marisa csinos szőkeség volt, akivel időnként jól elszórakoztam. Talán éreztem némi vonzalmat is iránta, de nem szokásom nyakig beleesni valakibe.

New York külvárosában, egy parányi bárban ítéltem halálra. Mindent láttam, mindent felfogtam abban a pillanatban, mikor a söntésről felkaptam az italomat. A pincér egy levelet nyújtott át Marisának. Gyorsan átfutotta a tartalmát, belegyömöszölte a táskájába, és rámosolygott egy formátlan alakra, aki a sötét sarokban ücsörgött, és vigyorgott.

Úgy tettem, mint aki nem lát, nem hall. Mozdulatlan arccal leültem a lány mellé. Marisa alig vette le a szemét a pasasról.

Az utóbbi néhány hónapban Marisa a harmadik lány, aki beletaposott az önérzetembe. Viselkedése már-már gondba ejtett. Lorna és Meg nem okozott számomra több fejfájást. Mindketten átvágott torokkal feküdtek ízlésesen berendezett szobájukban.

Egy hónappal később, egy őszi estén, amikor cél nélkül portyáztam a városban, megpillantottam Marisát. Egy kapualjból rohant elő, a vállára egy könnyű esőköpenyt dobott. Az autóbusz irányába futott. Halkan megszólítottam.

A lány megtorpant, majd elindult felém.

— Te vagy az, szépségem? Elvinnél hazáig?

— Szívesen...

— Aranyos vagy.

— Tudom.

— Te mindig aranyos vagy.

— Ezt is tudom.

A gépkocsi ajtaja felpattant.

— Hol voltál? — kérdeztem.

— Ha éppen érdekel... az egyik barátomnál.

 

Nem válaszoltam. Marisa nem zavartatta magát.

— A tökfej! Ha az ember ránéz, azt hiheti, hogy egy Richard Gere-rel van dolga... vagy legalábbis egy Brad Pittel... a tökfej. Az ilyeneket mind-mind kasztráltatni kellene. Nem érdemlik meg, hogy az ember..., de minek beszélek én neked erről?!

Halkan megkérdeztem:

— Milyen vagyok én?

— Te?

— Igen, én.

— Nagyon érdekel?

— Szeretném tudni.

— Ostoba vagy, szívem.

— Nos?

Marisa gyöngéden átkarolt.

— Úgyis tudod — suttogta a fülembe.

— Tudom... de hallani akarom tőled.

— Hát...

— Várom a választ.

— Nincs nagyobb panasz, de...

— Mi az a „de?”

— Ne beszéljünk erről, drágám.

— Miért ne beszéljünk erről?

— Mikor szoksz le végre arról, hogy ostoba kérdéseket tegyél fel nekem? Mind egyformák vagytok. Milyen vagyok én? Milyen vagyok én? Unlak, tudd meg, unlak.

Az ujjammal megérintettem Marisa esőköpenyét. Arra a puszta gondolatra, hogy végre mellettem ül, vér szökkent az arcomba. Marisa még ma este meghal. Meghal!

— Merre megyünk? — kérdezte Marisa, és cigarettára gyújtott.

— A Flamingóba... egy italra. Messze még az éjfél.

Marisa megsimogatta az arcomat.

— Na és utána?

Csak én tudtam, hogy mi lesz utána.

 

Marisa tántorgott, amikor elhagytuk a Flamingót. Görcsösen kapaszkodott belém, és úgy lopakodott a gépkocsi irányába. Marisa utolsó sétája...

Az erdei úton siklott a gépkocsi. Az eső egyre veszettebbül verte a fákon a leveleket. Az ablaktörlő sebesen sercegett a kocsi ablakán. A vizes aszfaltos úton megcsillant az autó reflektorának a fénye. Marisa aludt. A martini megtette a magáét. Elgondolkoztam Marisaról és arról, hogy mennyivel boldogabb lenne a világ, ha a földről eltűnnének a Marisák. Mert sokan vannak ám, ezren, több ezren.

— Megérkezünk hamarosan? — kérdezte Marisa, fel sem nyitva a szemét.

— Maradj nyugton. Nemsokára célban leszünk.

Valamennyien egyformák. Mindenki Marisa! Aranyból vannak és sárból. Akarnak is, de nem is akarnak. Valamennyien álnokok, romlottak. Nélkülük mégsem lehet élni. Semminek sincs értelme nélkülük.

— Miért nem állunk meg végre?

Szót fogadtam. Lefékeztem.

— Csókolj meg...

— Muszáj? — kérdeztem halkan. — A te Richard Gere-ed egyszer sem csókolt meg?

— Csak nem vagy féltékeny?

— Én? Kinek nézel te engem?

Marisa felkacagott.

— Te olyan vagy, mint én. Ugyanaz a vércsoport... Mi az? Engedd el a karomat... Hová vezetsz?

— Elfelejtetted, hogy romantikus alkat vagyok? Szeretek csókolózni az esőben...

Az esőcseppek lefolytak az arcomon. Marisa haja alaposan megázott, de szemében nyoma sem volt a halálfélelemnek. Olyan engedelmesen simult hozzám, mint egy szelíd angyalka. Megcsókolt. Először puhán, majd egyre szenvedélyesebben.

Ujjaimmal a zsebemben megérintettem a hideg acélt. Marisa nem akart leragadni rólam. Vadul harapdálta az ajkamat. A hátába csaphattam a kést, de én azt akartam, hogy lássa minden mozdulatomat.

Hirtelen ellöktem magamtól. Marisa már reszketett a vágytól. Még harminc másodpercet adtam neki. A kés csak egyszer villant. A szokott rövid mozdulattal csaptam le a torkára. Ilyen vágással küldtem a másvilágra a többieket.

Lornát és Meget.

Marisa szeme tágra nyílt. Sikoltani akart talán, de hang már nem hagyta el a torkát. A harminc másodperc elmúlott. Élettelen teste az aszfaltra zuhant. Lábammal befordítottam az árokba, majd a kést gondosan megtöröltem a ruháján, és visszahelyeztem a zsebembe.

Adios, Marisa!

Õrült sebességgel gurult a gépkocsi New York felé. Elégedetten fütyörésztem. De aztán a távoli ködben észrevettem valakit... vagy valamit. Lelassítottam... Egy vonzó külsejű szőkeség ácsorgott az út mellett.

— Vigyem be New Yorkba?

— Ha lenne olyan szíves — válaszolta.

Mosolyogtam. Még egy Marisa...


November 8-ától mindennap este 7.00-kor bűnügyi novella.
Csak a Hét Nap online-kiadásában.
77 napon át.
Jó szórakozást!

Ha elmulasztotta, olvassa el az eddigieket is:
1. Ed Diamont: Mindenét elvette
2. Mel Chase: Megásta a sírját
3. William Webb: A szerelem vak
4. David Cruise: Maga az ördög
5. Chris Pollack: Számított a támogatására
6. Elmer Morrion: Dolores
7. Gedeon Donella: Nincs okosabb dolga
8. Earl Gardner: Viselkedjen természetesen!
9. Olcsó koporsó — nagy boldogság!
10. Edward Mortimer: Ne aggódj, szívem!
11. Glenn Campbell: Madridot látni, és...
12. Lars Gamble: Gyermekfilmet nézett
13. Chris Norman: Gratulálok, uram!

Címkék: hetnapkrimi
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Szabadpolc rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Sohasem dohányoztam
Szabadpolc
  • Elmer Carpenter
  • 2015.01.23.
  • LXX. évfolyam 3. szám
Sohasem dohányoztam
Szabadpolc
  • Ernest Wallace
  • 2015.01.22.
  • LXX. évfolyam 3. szám
Facebook

Támogatóink