Csókán Szent Anna ünnepéhez, illetve a görögkeleti vallásúaknál Gábriel arkangyal emléknapjához kapcsolódnak a község napja alkalmából szervezett rendezvények. Az okmányok szerint ugyanis az 1831. évi kolerajárvány, amely Csókán 135 áldozatot követelt, július 26-án, Szent Anna napján ért véget, ugyanis ekkor hunyt el a településen az utolsó kolerás beteg. Csóka akkori polgárai fogadalmat tettek, hogy minden évben hálaadó szentmisén emlékeznek meg erről a dátumról.
Az eseménysorozat részeként, a hagyományokhoz híven, az önkormányzat vezetői a katolikus temetőben megkoszorúzták a kolerajárvány áldozatainak emlékkeresztjét. A művelődési ház előcsarnokában megnyílt a Paleta Egyesület és a Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület Százszorszép kézimunkacsoportjának a kiállítása.
A községnapi díszülésen elsőként Oláj Tibor, a községi képviselő-testület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében az elmúlt időszak sikereire hívta fel a figyelmet. Megemlítette a padéi piac és az utak felújítását – például a Tiszaszentmiklós és Hódegyháza közötti szakaszon –, a közvilágítás korszerűsítését, játszóterek létrehozását, a mezőőr szolgálat működését, a mezőgazdasági termelőknek, civil szervezeteknek, sportegyesületeknek, egyházaknak, kisvállalkozásoknak nyújtott támogatást, valamint a megvalósított közmunkaprogramot.
A Csóka Művelődési és Oktatási Központ felvételei
Hangsúlyozta, a jövőben nagyon sok elvégzendő feladat vár még az önkormányzatra. Csókán be kell fejezniük a vízvezeték-hálózat felújítását, majd ugyanezt a község falvaiban is el kell indítaniuk, emellett meg kell oldaniuk a falvak szennyvízelvezetését, és a szennyvíztisztító kiépítését Csókán. A legfontosabbnak a gazdasági vállalkozások alapítását és működését elősegítő üzleti környezet megteremtését nevezte.
–Soha nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy legfontosabb célunk községünk polgárai életének könnyebbé és szebbé tétele. Nagy kihívások és feladatok állnak előttünk, ezért folyamatosan cselekedni és tenni kell, hogy fiataljaink lehetőséget kapjanak az itt maradásra és a munkába állásra – mutatott rá Oláj Tibor, a csókai községi képviselő-testületének elnöke.
Stana Gyömbér, Csóka község polgármestere Szent Anna és Szent Gábriel arkangyal ünnepével kapcsolatban kiemelte, e két védőszent egy időben való megünneplése a csókai magyarság és szerbség együttéléséről és együttműködéséről szól.
Kiemelte, az elmúlt évek során arra törekedtek, hogy egyre nagyobb összegeket különítsenek el az intézményeink számára, és nagyobb gondot viseljenek a lakosság legérzékenyebb rétegére. A jelenlévőkkel megosztotta azt az örömhírt is, hogy az építésügyi minisztériumtól, egy francia donációból és a Világbanktól származó anyagi forrásokból a csókai önkormányzat több mint egymillió-százezer eurós összegre tett szert az elkövetkező öt év infrastrukturális beruházásaira.
A községnapi ünnepi műsor keretében az idén is megjutalmazták a község legjobb általános és középiskolás diákjait, illetve a csókai sportklubok kiemelkedő sportolóit.
A Csóka-napi programsorozat a hétvégén bográcsos főzőversennyel és a belgrádi Bijelo Dugme Tribute Band koncertjével zárul.