Ifj. Novák Mihály, aki valójában a negyedik a sorban, aki ezt a nevet viseli, nemrégiben töltötte be a hatvanötödik életévét. 2018 októberétől tagja a Magyar Fotóművészek Világszövetségének. Jelenleg Szabadkán él és alkot.

* Hogyan lesz egy fényképészből a kísérleti fotográfiai módszerek mestere?  

— A kérdés megválaszolásához vissza kell menni 1976-ba, az akkori Muzslyai Ifjúsági Művésztelepre, ahol a Képes Ifjúság különdíját érdemeltem ki. Én már ott is kísérleti munkákat, fotógramokat készítettem fekete-fehér fotópapírra. Az elismerésnek nagyon örültem, mert akkor töltöttem be a tizennyolcadik évemet, és születésnapi ajándéknak tartottam. Abban az időben nekem a Dudás Károly újságíró és Dormán László fotós tandem volt az eszményképem. Dudás Károly Szakadó című könyve után azt képzeltem, én is majd egy újságírónak leszek a fotósa, akivel járjuk a terepet, és hasonló képeket készítek, mint a Dormán. Emlékszem, Csernik Attila azt mondta, ne fényképezzem én a ráncos öregasszonyokat meg a pipázó öreg embereket, hanem találjak ki valami mást. Ezen felbuzdulva indultam el a saját utamon. Igaz, volt egy kiruccanásom más területre, amikor elkezdtem az Újvidéki Televízióban operatőrként dolgozni, ott voltam 1978-tól 2000-ig, utána a Subotičke novine, illetve a Subotičke hetilap fotóriportereként alkalmaztak. Ebben az időszakban kevesebbet alkottam, de 2000 táján felfedeztem a lomográfiát. Érdekesnek találtam, mert analóg géppel dolgozunk filmre, és minden mechanikai meg vegyi hatás megengedett a film turbózására. A végén viszont nincs Photoshop, csak leszkennelik, és mehet a világhálóra. Nekem ez újdonság volt, és nagyon megtetszett, mivel szabadra engedhettem a fantáziámat. Jóformán azt hoztam ki belőle, amit akartam. Meg kell jegyeznem, hogy a 9 + 1 Képzőművészeti Csoportnak vagyok az egyik alapító tagja. Én ezek között a festők között nőttem fel, és mindig olyan elképzelésem volt, hogy valami festményszerű dolgot hozzak létre, és a lomográfiával ezt mintha megtaláltam volna. Elég jól beleástam magam a folyamatba, csinálgattam egy ideig, de valahogy ráuntam. Aztán találkoztam olyan képekkel, amelyeket történeti fotóeljárásokkal készítettek. Ezek a XIX. századi technikák számomra addig ismeretlenek voltak, ezért írtam egy listát azokról az eljárásokról, amelyeket meg szeretnék tanulni. Néhányat sikerült is, de végül a cianotípiánál maradtam, melyben szintén hatalmas lehetőségek rejlenek, a kísérletezéshez pedig nagyon jó alap. A lomográfiai munkáimat próbáltam átdobni cianotípiára, ami elég jól sikerült, hiszen a szentesi Alföldi Fotószalon kiállításán különdíjat ítéltek oda a képgyűjteményemnek. Később az interneten ismét találtam valami mást, aminek a cianotípia az alapja, de nedves cianotípiának hívják, és ezzel kezdtem el foglalkozni.

Kovács Attila felvétele

* Hallhatnánk valamit a folyamatról, de úgy, hogy a laikusok is megértsék? 

— Tehát van a negatív, mely lehet különböző nagyságú, és kell egy másolókeret. Szükség van papírra, én akvarellpapírt használok, mivel ki kell mosni a vegyszert, és az a papír vízállóbb. Az akvarellpapírra felviszem a fényérzékeny emulziót, mely a cianotípia vegyszere, megszárad, ráhelyezem a negatívot, lezárom a másolókeretet, kiteszem a napra, és a negatív átfedettségétől függően a napon exponálok. Amikor ez megvan, akkor vízben átmosom, és kialakul a jellegzetes kék szín. Nálam most már nincs negatív, hanem bármi más, ami fényáteresztő. Főleg virágokról készülnek a lenyomataim, szeretem a muskátlit és a nyári virágokat, melyeknek a nevét sem tudom, csak megmutatom a piacon, hogy melyiket kérem. Például a Magyar Fotóművészek Világszövetségének a pályázatán, mellyel Moholy-Nagy László fotográfusra emlékeztek, második helyet értem el a virágkontaktmunkámmal.

* Említed a virágokat. Egy rólad szóló szövegben pedig láttam, hogy a korábbi kiállításaid címében szerepelnek a föld, víz, kő, fa kifejezések, vagy éppen Bácska mint helymegjelölés. Ez a táj, ez a vidék az ihletőd? 

— A Garden experiment valójában a kerti virágokkal való kísérletezésem sorozata. Amikor még aktív voltam, a munkám miatt sokat tartózkodtunk terepen, és most már nem igazán szeretek kijárni. A COVID alatt viszont valóban bezártak az udvaromba. Szerencsére a szomszéd néni nagyon szép kertet gondozott, melyet én dézsmálhattam. Akkor készítettem a Corona cup képeimet. Igen, valójában elmondhatjuk, hogy ahol vagyok, az ottani növényeket használom fel. Amit ma láttál, azt reggel szereztem a zentai piacon. A kellékeim viszont organikusak, a minden háztartásban megtalálható fűszereket vagy a konyhasót alkalmazom. 

* De a művésztelepekre eljársz?

— Igen. Habár én Roninnak hívom magamat, mivel számkivetettnek tartom magam. Nem vagyok ugyanis sem eléggé fotós, sem eléggé festő. Ha a szervezők úgy gondolják, hogy amit készítek, belefér a művésztelepnek a koncepciójába, akkor meghívnak, én pedig eljövök.

* Vannak mások is Vajdaságban, akik ilyen technológiával dolgoznak, mint te? Esetleg tanítványok?

— Nincs tanítványom, de talán nem vagyok nagyképű, ha megjegyzem, hogy Közép-Európában nem csinálnak ilyesmit, csak az angolszász nyelvterületen találkoztam vele, és egy amerikai hölgynek a videójában láttam. Érdekes, hogy inkább a hölgyek dolgoznak ilyen technikával, nem a férfiak. Azért a legutóbbi sikeremmel is eldicsekszem. Anna Atkins, az első női fényképész 180 évvel ezelőtt, 1843-ban jelentette meg az első fotókönyvet. Emlékére a Londonban székelő, történeti fotóeljárásokat tömörítő szervezet, az Alternativ Photography írt ki pályázatot falinaptár-illusztrációra. Cianotípia-fotógrammal lehetett jelentkezni, Anna Atkins stílusában. Több mint 90 pályázó közül kerültem be a 12 kiválasztott művész közé, és a 2024-ben megjelenő kalendáriumban, az áprilisi hónapnál, az Ikarusz elveszett tollai című alkotásom szerepel.

* Te vagy a nulladik filmkocka alkalmazás kitalálója is.

— Ó, az már egy nagyon régi projektumom. Amikor a fényképezőgépbe betettük a filmet, kattintottunk néhányat, és a filmnek ezt a részét mindenki eldobta. Úgy gondoltam, ha ezeken a kockákon életlen vagy bármilyen alakzatok előbújnak, azokat felnagyítom és felkínálom a festő barátaimnak, hogy fejezzék be. De ez csak egy alkalommal történt meg, azok az alkotások be vannak csomagolva, és valami szekrény tetején állnak.  

* Mostanában vannak-e új ötleteid, elképzeléseid, melyek megvalósításra várnak?

— Legújabban azt csinálom, hogy cianotípiával elkészítem a képet, és belerajzolok valamit. Találtam amerikai fényérzékeny festéket, mely a napon válik azzá a színné, amely, és most ezzel kísérletezem. Most volt egy nagy kiállításom Tokajban, és szeretném, ha itthon is lenne egy retrospektív tárlatom, ahol bemutathatnám a nulladik filmkockákat, a történeti fotóeljárással készült képeket és a kísérleti munkáimat is. Az érdeklődők jelenleg a Facebook-oldalamon láthatják az alkotásaimat.