home 2024. április 22., Csilla napja
Online előfizetés
Peregnek az évek, valamennyi ünnep
Szilágyi Edit
2024.04.02.
LXXIX. évf. 13. szám
Peregnek az évek, valamennyi ünnep

Iskolanapot ünnepelt az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskola a nagy költő nevét viselő magyar kultúrkör zsúfolásig megtelt színháztermében.

Hatvankilencedik éve áll a diákok és oktatóik szolgálatában az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskola. 780 taulóval és 26 tagozattal nyitott, a tanítás hat elavult bútorzatú épületben folyt. Az ódon falak őrzik az emlékeket, a komoly tanulást és a remek mókát. Voltak szép sikerek és mélyrepülések, de ezt a napot az öröm és az önfeledt mosoly jellemezte.

Az ünnepség az iskola himnuszával kezdődött, majd ahogyan az a színházban szokás, a két műsorvezető, Szűcs Budai Engelbert és Sunčica Banjanin elfoglalták a műsorvezetőknek kijáró helyet.

Potrebity Tőzsér Gabriella igazgatónő magyarul és szerbül sajátos, Petőfit idéző vendégköszöntővel üdvözölte a megjelenteket.

„Hej mi a kő, kedves vendégek!

Önök iskolanapot ünnepelnének?

Lám csak, jó az Isten, jót ád,

Készültünk is sok-sok órát.”

A kezdet már sejtette, hogy ezen a napon semmi sem lesz úgy, ahogyan minden másikon lenni szokott. A mindenkiben megfogalmazódott gondolat pillanatokkal később teljes bizonyosságot nyert.

Az első meglepetés után következett a másik: a szereplők nem a diákok, hanem az iskolában dolgozók voltak. A gyerekek kitörő örömmel és szűnni nem akaró tapssal jutalmazták őket.

A mosoly közelebb hozza egymáshoz az embereket, beszélgetést kezdeményez, és viszonzásra késztet. A mosoly kedvességet tükröz. Az őszinte mosoly kifejezi, hogy „szívesen látlak, és minden rendben van”. Milyen erőteljes üzenet ez a sokszor megosztott világban! — mondta Szűcs Budai Engelbert magyarul és Sunčica Banjanin szerbül.

Az igazgatónő beszéde után Ivana Jankov tanárnő humoros standupját hangos tetszésnyilvánítással fogadták.

Lehet egy dal vagy ritmus vagy zaj, egy árva hang, egy jel. A zene kell, hogy ne vesszünk el, hogy mégse adjuk fel. Mert a jó, a rossz csak szó, olyan, ami sokszor változó, de egy ismerős hang megmarad, érzed, hogy védve vagy. A dal biztos hely. A zene kell — mondták a műsorvezetők, majd felcsendült az iskola pedagógusai kórusának dala.

Az iskola jelmondata: „Olyan intézmény vagyunk, amely a hagyományokra épít, a gyökereinket táplálja, de a jövő felé röpíti növendékeit” — majd a mottó erőteljes dobolással (ismét hatalmas meglepetést okozva — szemetesvödrökön) hirdette ennek igazát, az elszántságot és a megújulást.

Sokszor emlegetett szó a multikulturalizmus. Jó, ha nem csak szó marad. Hogy ebben az iskolában komolyan gondolják az ABBA együttes ismert dalát, azt a pedagógusok a PefiABBA fellépésével bizonyították, énekkel és tánccal. Az ének után a dzsentlmanusok táncukkal idézték Gene Kelly boldogságát, aki énekelt és táncolt az esőben. Nagy taps járt a táncos lábú PefiManusoknak. Vissza! Vissza! — skandálták az emberek.

Nézd, az ott az én tanító nénim! — hallottam valakitől. Az én tanárom meg ott van a sor közepén, látod? — mondták, és kíváncsian várták a folytatást.

Külön meglepetés és kiváló ötlet volt a műsor végén felcsendülő szerb néptánc, magyar szöveggel: „Amikor a banda ezt a kólót játssza / Mosolyog az isten, közénk áll egy táncra…”

A szereplők lejöttek a színpadról, a közönség soraiban ülők hirtelen felálltak, lábuk táncra, kezük tapsra lendült. Két, szerb népviseletbe öltözött társuk vezette a táncot, melybe szinte mindenki bekapcsolódott.

Egyedi esemény volt ez, csapatépítő jelleggel. A diákok egy új szemszögből is megismerhették tanáraikat. Látták, hogy ők is emberek. Azt is, hogy még mindig tanulnak. Velük és értük.

Ezek vagyunk mi. Mindig mások, mindig újak, és előre tekintünk — mondta az igazgatónő. A zsivaj még sokáig hallatszott, az ünnep tökéletesre sikeredett. Az iskola naplójába egy remek eset került.

Fényképezte: Szilágyi Edit

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..