Helyzetfelmérés, emléktábla-avató, utánpótlás-nevelés — ezek a szókapcsolatok tükrözik talán a leginkább mindazt, ami jellemezte a június 10-ei napot, amikor Tordán megtartották a Kistérségi Médiumok IV. Találkozóját, ezúttal a Tordaiak Klubja és a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete szervezésében.
Amikor átadták rendeltetésének a tordai tájházat, már akkor elhangzott, ilyen tartalmakkal próbálják majd „életre” kelteni. Mezei Zsuzsanna, a Tordaiak Klubjának elnöke elmondta, az idén ünneplik a klub fennállásának és a Tordai Újság megjelenésének a 25. évfordulóját, és az összejövetel a jeles jubileum nyitórendezvénye is egyúttal. Egyszersmind mivel a tájház Csorba István újságíró családi háza volt, a tiszteletére emléktáblát avattak.
Tóth Lívia, a Hét Nap főszerkesztője, a VMÚE alelnöke az összejövetelen az egyén és a közösség kapcsolatáról, kölcsönhatásáról tartott előadást, melyben arra is kitért, hogy a kistérségi médiának hol a helye és a szerepe a tájékoztatásban.
— A kistérségi médiának, mint például a Tordai Újságnak vagy a Csernyei Újságnak, de másokat is említhetnék, a mai digitális világban is fontos szerepe van. Igaz, hogy évente csak néhány alkalommal jelennek meg, de az emberek várják és nagyon szeretik olvasni ezeket a lapokat. A tájékoztatás mellett jelentős feladata még a helyi értékek tudatosítása és őrzése — ez egyébként itt Tordán kiválóan működik —, az identitás megtartása, valamint az anyanyelv megőrzése, ápolása. Emellett összekötő kapocs a faluból elszármazottakkal is, akik ragaszkodnak egy-egy kistérségi laphoz, mert az elhagyott otthonukat idézi fel számukra.
A kistérségi médiát egy-egy közösség működteti, melyben található egy vagy két egyén, aki a húzóerő. Az a jó, ha ennek a közösségnek a tagjai különböző korosztályokhoz tartoznak, mert akkor megtörténhet a tapasztalat átadása, a tanulás és az utánpótlásról való gondoskodás is.
A helyi lapok közül bemutatkozott a Tordai Újság, a Csernyei Újság, a Kisoroszi Hírmondó, a Muzslyai Újság, az adai Körkép, valamint jelen volt Szenttamás honlapjának a szerkesztője is. Mindannyian beszámoltak tevékenységükről, de nem hallgatták el a felmerülő gondjaikat sem.
A találkozón jelen volt Tóth Ramóna, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának a tagja, aki hangsúlyozta, az MNT fontosnak tartja a kistérségi médiumok támogatását.
— Hallottuk most, hogy például a Csernyei Újság csaknem 450 háztartásba jut el, és néhol ingyenesen kapják meg a polgárok ezeket a lapokat, melyekből értesülhetnek a művelődési, oktatási, vallási, egyházi történésekről. Talán a nagyobb lapokba nem is kerülhet be minden, ami ezeket a kis településeket érinti, a helyiek viszont örülnek, ha megtalálják magukat vagy a gyermekeiket egy-egy esemény fotóin.
Emellett a helybeli gyermekek és a környékbeli falvakból — Törzsudvarnokról, Szentmihályról, Magyarcsernyéről, Muzslyáról — érkezett magyar diákok játékos újságíró-iskola részesei lehettek, ahol a foglalkozásokat Homolya Horváth Ágnes, a Magyar Szó szerkesztője és Dédity Szuzanna, a Szabadkai Magyar Rádió főszerkesztője vezette. Elmondták, a kezdeti szégyenlősség gyorsan elmúlt.
— Számos kérdést intéztek hozzánk a szakmánkkal kapcsolatban, például nagyon érdekelte őket, hogy ki lehet újságíró, hogyan lehet bekerülni egy rádióhoz, televízióhoz vagy a nyomtatott sajtóhoz. Természetesen arra is kíváncsiak voltak, hogy mennyi pénzt lehet ezzel a munkával keresni.
A találkozó keretében leleplezték a tájház homlokzatán Csorba István (1935—2010) újságíró emléktábláját. Elsőként Léphaft Pál karikaturista szólt az egybegyűltekhez.
— Ki ez az ember, aki előtt ma fejet hajtunk? Pisli Kálmán Bársony és Cigány lovának csutakolója, a nagybecskereki Magyar Tannyelvű Vegyes Főgimnázium egykori tanulója, szabadkai preparandista, újvidéki újságíró vagy lélekben tordai krónikás, aki emlékeit és jelenét sorba szedve örökítette meg mindazt, amit — ha fatornyos hazánk történetét fürkésszük — ma már csak ilyen régimódi publicisták írásaiban fedezhetünk föl. Márványtáblát avatunk, de a hideg kő csak emléknek való, ha nem fogjuk közre élettel. Mi most szép emlékű kollégánkra emlékezünk, mégis saját dolgainkat is számba vesszük, és arra is választ keresünk, hogy mi az otthon. Bölcs válasz helyett csak parlagi szavak jutnak eszembe, de azok összecsengenek egykori kollégám véleményével, aki Korkóstoló című, Magyar Szó-s rovatában megjelenő írásaival mindig odahajolt a vidéki emberhez, és kitapintotta a szívverését. Az otthon talán az, ahol, néhai újságíró társam szerint, szombaton csirkepaprikás van uborkasalátával, ahol öreganyámat szilémnek szólítom, és a ház ura nem keveri össze a kisefát a hámfával. Rá hivatkozva állíthatom, az otthon az, ahol a vasárnapi húsleves tükrén több gyöngy futkos, mint ahány gyöngykaláris ragyog az eladó lányok nyakán, az ünnepi sülthöz pedig kompót dukál, és a rádióból csendesen szól az Akácos út — hangzott el egyebek mellett a méltatásban.
A másik szónok Csordás Mihály volt, aki szerint „csak kevesen vannak olyan emberek, akik az örökkévalóságba való távozásukkal felejthetetlen emlékké tudnak változni”.
— Torontáltorda büszke lehet fiára, a kiváló újságíróra és szerkesztőre. Köszönet a családjának és mindazoknak, akik ezzel az emléktáblával és -házzal a délvidéki újságírás nagy alakja előtt szeretetüket és tiszteletüket fejezték ki. Az utókor dolga pedig az lesz, hogy őrzője legyen ebben a kis bánáti faluban az időnek, mely egyfelől megteremt, másfelől örök emlékké változtat bennünket.
Az emléktábla-avatón közreműködtek a tordai tamburamuzsikusok, akik elhúzták a falu „himnuszát”, a Kistordára két úton kell bemenni című dalt is. Az eseményen Csorba István özvegye, családtagjai is jelen voltak, a tájházon a gyermekei leplezték le az emléktáblát.
A rendezvényt a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Nemzetpolitikai Államtitkárság, a Magyar Nemzeti Tanács és Torda Helyi Közössége támogatásával szervezték meg.
