Műhelymunkát tartott Tomi Janežić, Katja Legin, Góbi Rita, Vladimir Vdovin, muzsikált Ábrahám Máté, a Bitef Smrti, Márkos Albert és Bolcsó Bálint duója, képzőművészeti és audiovizuális installációkat hozott Sagmeister Peity Laura, Edita Kadirić és Vencel Valentina, megnézhették Szász Csongor, Boris Petković és Tolnai Szabolcs filmjeit, színházi előadások, performance-ok is szerepeltek az esti programok között, Mészáros Gábor és Szűcs Dávid a Karfiol Bővítmények című előadói esttel érkezett, két performance-ot, a 2nm-t és a Don’t do, tryt is bemutatták, valamint egy vizsgaelőadást, a Csernobili imát, de kóstolhattunk áfonyás, nyers, vegán tortát is a Homeland Fesztiválon.  

Verebes Andrea, a Kosztolányi Dezső Színház színésznője is kiköltözött e néhány napra Kelebiára, s mint elmondta, nagyon nagy élmény volt számára az egész fesztivál és a rövid workshop is.

— Jó volt látni, hogy a szerbek nagy számban voltak ezen a kurzuson is, mint az összes többin. Ahogy beszélgettünk, elmondták, hogy az egyetemi tanáraik ajánlják, hogy dolgozzanak Dénessel, Henivel és azokkal az emberekkel, akiket elhívnak a tanyájukra (itt ragadom meg az alkalmat, hogy ezt magyar diákoknak és alkotóknak is ajánljam, hiszen csodálatos emberek vezették a jelenlegi műhelyeket is). Mindkét alkotónak, azaz Tomi Janežićnek és Katja Leginnek is láttam már korábban alkotásait a Desiré Central Station fesztiválon, és nagyon jó volt ebben a két napban megtapasztalni, milyen professzionalizmussal, alázattal és játékkedvvel dolgoznak, és hozzák akcióba az alkotni vágyó emberkéket. Napközben nagyon összeszokott ez a körülbelül harminc ember, és nagy szeretettel vártuk azokat a művészeket, akik este különféle programokkal léptek fel, ahogy azokat is vártuk, akik kilátogattak hozzánk. Ha voltam családias baráti fesztiválon az elmúlt időszakban, akkor ez az volt. Napközben kőkemény munka, alkotás és finom táplálék, este pedig művészet s egy pohár hideg bor. Hálás vagyok, hogy részt vehettem, és nagyon remélem, hogy lesz folytatás.

Salamon Luna díszlettervező egy ideje már aktív tagja a Nyári Mozi Színházi Közösségnek, rengeteget segített a szervezésben. Elmondta, az ötlettől a megvalósulásig végig ott volt, hiszen nem kevés dolga van ilyenkor a szervezői gárdának.

— A fesztivál vizuális részének kitalálásában és megalkotásában is benne van a kezem, de a szervezésben, e-mailek írásában, takarításban, pakolásban, meszelésben, azaz az előkészületekben is aktívan részt vettem, valamint a fesztivál alatt is tettem, amit kellett. Videóztam, segítettem az ételek előkészítésében. Egy nagyon jó szervezőcsapat állt össze, körülbelül tízen voltunk a kemény mag, akik végigvittük ezt az öt napot. Az egész csapatban működött egy óriási adrenalinlöket. Örülök, hogy minden a legnagyobb rendben zajlott, és hogy mindenre volt elég időnk. Mosolygós, elégedett és boldog arcokat láttam magam körül. Most, hogy vége, még tart bennem ez az öröm. Az adrenalin leapadt, kijött rajtam is egyfajta jóleső fáradtság, melyet, bevallom, jól is esik egy kicsit kipihenni. Eközben végiggondolhatom az elmúlt napokat. Most a posztprodukciós feladatok várnak még rám, és fontosnak tartom, hogy aki az elejétől a végéig részt vett a Homelanden, az írja le, mi történt vele, milyen érzések munkálnak most benne, így új erővel tudunk elkezdeni dolgozni a következőn — mesélte Luna.  

A picit gyűrött, de mosolygó főszervező-párost, Dénest és Henit is kifaggattam, hogyan csapódott le bennük az első Homeland.

Döbrei Dénesben sokféle (főként pozitív) érzés kavarog.

— Sikerült valami olyasmit csinálni, ami összehozott egy csapat embert, akik még jól is érezték magukat. Mindenhonnan kiebrudaltak bennünket, nem kapunk támogatást a fennmaradáshoz, azt éreztük, változtatni kell. Volt még egy utolsó lehetőségünk, hogy támogatást szerezzünk, és tovább tudjunk dolgozni, de onnan is elutasítást kaptunk. Ekkor azonban azt mondtuk, most már nem állunk meg, és baráti energiából, összefogásból, de létrehozzuk. Egy támogatásunk volt az NKA-tól a Krušće-Kelebián nemzetközi együttműködésre, ami a Homeland szerves részévé vált.

Varga Heni veszi át a szót, hogy elmondja, hármójuk mellett ott volt még Nyári Ákos, a szabadkai Népszínház színművésze, aki csendes követőből hangos követővé vált, így ők négyen a főkolomposok.  

— Összeírtuk, kik azok az emberek, akikre tudunk számítani, s megfogalmaztunk nekik egy levelet, mely arról szólt, hogy szeretnénk, ha csatlakoznának, mi pedig azt ajánljuk cserébe, hogy a következő tanfolyamon kedvezményesen vehetnek részt. Szükségünk volt egy konyhás csapatra és egy olyanra, amely a külső munkákért felelős, így lettünk tízen. Már öt-hat nappal a fesztivál előtt itt voltunk, és készítettük elő a terepet. A végére annyira elfáradtam, hogy a Bitef Smrti koncertjét, mely zenekart annyira imádom, egyszerűen átaludtam.

Igaz ugyan, hogy ezen a helyszínen első alkalommal tartották meg a Homeland Fesztivált, de Döbrei Dénes már nem elsőbálozó e tekintetben, hiszen sok-sok évvel ezelőtt is szervezett saját házába egy hasonlót. Vajon miben hasonlított a kettő?

— Nem sokban — kezd bele Dénes. — Az első úgy indult, hogy felhívtak, beugranék-e a KSZV-re zsűrizni. Elmentem, s ott láttam Keszég László Sör című előadását, Urbán András Gyíkokját s a Bóbitát, melyben többek között Heni is szerepelt. Nagyon megtetszettek, ezért összehívtuk őket Lality Pista barátommal, hogy csináljunk valamit közösen. El is jöttek a Svetozar Miletić utcába hozzám, és kitaláltuk, csinálunk egy fesztivált. Így is történt. Ők eljátszották az előadásaikat, Septicnek volt kiállítása, stb. Azt is tizenvalahányan csináltuk, s anyagi hátterünk sem volt, így ennyiben hasonlít a kettő. (Nevet.) Én a Homelandet nem is fesztiválnak nevezném, inkább nyitott otthonnak. Két része volt, a nappali és az esti program. Nappal a résztvevők magukhoz vettek valamit, tanultak, este pedig ők voltak, akik adnak. Egy performance-ot, előadást, akármit. Ezt a formát szeretném megtartani.

Jó ezt hallani, hiszen a jelek szerint nem csappant a lelkesedés, lesz Homeland jövőre is.

— A fesztivál után elmentünk a Tiszára, s a folyó vize lemosott rólunk mindent, feltöltötte testünk-lelkünk, s azt éreztük, igen, folytatnunk kell, már jöttek is az ötletek, milyen legyen a következő. A legnagyobb kihívás mindannyiunk számára az volt, hogy mi tízen hogyan tudjuk a nappali, nagyon zárt és elmélyült munka után befogadni azokat, akik csak este látogattak ki. Véletlenek nincsenek. Nem véletlenül találkozik az ember egy másik emberrel. S ezeknek mindig van folytatásuk. Ezért tudott a Homeland is megszületni. Amiben én hiszek, az a megélt idő. Ez a legnagyobb kincs, s ha ezt ápolgatjuk oly módon, hogy ezt az időt éltetjük magunkban és azok között, akik még csak ismerkednek a közös időnkkel, akkor megtörténik az, amit úgy hívok, alkotás — osztotta meg érzéseit Heni.

Sok régi és új barát tért be az öt nap alatt Dénesék otthonába. Mint mesélik, életre szóló barátságok, szerelmek is szövődtek és szövődnek itt, melyek tovább tartanak, mint ez a néhány nap tanfolyam vagy fesztivál.

— A kötődés egy nagyon fontos szó — mondja Heni. — Hiszen minden találkozás alkalmával újabb történetek születnek meg. Itt a világ más-más pontjairól érkező emberek fordultak már meg, akik új tapasztalatokat hoztak, ami a továbblépésekhez, fejlődéshez szükséges. A Homelandre lejött Gálovits Zoltán, akinek személy szerint nagyon sokat köszönhetek, meghatott a jelenléte. S megemlíteném még egy fontos barátomat, Urbán Andrást, aki hatzacskónyi étekkel érkezett ki. Sok évvel ezelőtt együtt dolgoztunk egy Csáth-előadáson, s ott tanultam azt a mondatot az időről, amelyből a megnyitó szövegét is megírtam, hogy idő nincs.

Dénes pedig még hozzáfűzi, hogy ez a hely, azon kívül, hogy az otthonuk, bizonyos értelemben a Nyári Mozi Színházi Közösség székhelye.

— Itt minden emberi kapcsolatok által jött létre, szerintem több mint kétszáz ember keze munkája van benne, s remélem, hogy továbbra is tud majd egy kreatív térként működni.