Nyitrai Marianna (Németh Anna felvétele)

Tette ezt a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasaként. A vele, illetve a küldetéséről készült szakmai összefoglalót Lőcsei Ilonától, a Pancsovai Regionális RTV Magyar Percek című műsorának, továbbá a pancsovai Pančevac hetilap időszakosan magyar nyelven is megjelenő mellékletének szerkesztőjétől kölcsönöztük.

Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkársága három évvel ezelőtt indította el a Petőfi Sándor Programot, melynek keretében ösztöndíjasokat küld az anyaország határain kívül fekvő településekre. Leginkább oda, ahol a magyarok már csak szórványban élnek. Az ösztöndíjasokat az általuk benyújtott pályázat alapján választják ki az elvégzendő feladatokra, és a „kirajzásuk” előtt egy előkészítő tanfolyamon is részt vesznek. Ezáltal egy olyan műhelymunkában mártóznak meg, amelynek elemei elengedhetetlenül szükségesek lesznek a terepen rájuk váró tevékenységek során. Munkájuk végzése közben a küldöttek, ki-ki saját szakképesítése alapján, segítik az őket befogadó egyházakat, kulturális intézményeket és társszervezeteiket a magyar anyanyelv és identitás megőrzésében, emellett hírt adnak az eseményekről, illetve az általuk (el)végzett munká(k)ról a szélesebb közösségnek.

A hertelendyfalvi Tamási Áron Székely—Magyar Művelődési Egyesület immár harmadik éve részesül abban a felelősségteljes megtiszteltetésben, hogy intézményileg is támogathatja a kiküldött ösztöndíjas munkáját. Nyitrai Marianna a székelyföldi Gál Veronika mandátumának letelte után érkezett az al-dunai székely—magyarok közé a múlt év szeptemberében. Elmondása szerint tevékenységét elődjének úgynevezett szellemi művére alapozta. Folytatva és óvva — természetesen a helyi önkéntes művelődésbeliekkel szorosan együttműködve — a korábban beindított és életképes kezdeményezések szárba szökkenését Hertelendyfalván, Sándoregyházán, Székelykevén és Kevevárán.

— Válassz magadnak olyan munkát, amelyet szeretsz, és akkor egy napot sem kell dolgoznod az életben — mondta egykoron egy távol-keleti bölcselkedő. Valahogy én is így vagyok mindezzel — nyilatkozta derűsen a hölgy. — A már meglévő és létező, legfeljebb további megerősítésre váró helyi feladatokon kívül igyekszem újakat is kitalálni, melyeket ugyancsak be tudok illeszteni az elvégzendő munkáim közé. Hertelendyfalván aránylag könnyű feladatom van, mert bekapcsolódhattam a már meglévő gyermektánccsoport munkájába. Nemcsak a népi tánc-, de a népdal és a népzene oktatásába is. Röpke néhány hónapos itt-tartózkodásom alatt azt is volt szerencsém megtapasztalni, hogy valójában mi alkotja a helybéliek közösségi életének gerincét. Nos, amíg a vojlovitzi gyermekek körében aránylag gyakoriak a táncházak, addig itt az idősebbek és főleg az asszonyok számára a téli időszakban „divatos” guzsalyas összejövetelek nyújtanak kapaszkodót.

Csoportkép Hertelendyfalván (Nagy Mónika felvétele)

Magamat abból a szempontból is szerencsésnek tartom, hogy mobilis vagyok, vagyis saját gépkocsimmal tudom bejárni a terepet. Sándoregyházán, Székelykevén és Kevevárán a művelődési egyesületekben nemcsak a gyerekekkel és az ifjakkal sikerült beindítanom a munkát, hanem a főleg idősebb korosztályt egybegyűjtő hagyományőrző csoportokkal is. Az is élményszerűen hatott rám, hogy Sándoregyházán például már az érkezésem hírére körvonalazódott egy gyermektánccsoport. Hallották ugyanis, hogy végre közéjük is érkezik valaki, aki hajlandó lesz érdemben felkarolni igyekezetüket. Megvallom, egyáltalán nem könnyű feladat közöttük ténykedni, hiszen sokuk legfeljebb csak érti a magyar nyelvet, mintsem beszélné is. Viszont örömmel vállaltam a kihívást. Igaz, ők sem csüggednek túlságosan, hogy éppenséggel nem értik meg minden szavamat. A kommunikációs űrt alkalmanként kézműves-foglalkozással is igyekszünk majd áthidalni. Legalábbis ezt tettük legelső összejövetelünkkor, melyhez hasonlóak — reményeim szerint — biztosan lesznek még. Legalább havonta egyszer.

A kevevári gyerekekkel (Nagy Mónika felvétele)

Sándoregyházán működik egy női kórus is, mellyel Marianna ugyancsak szívesen énekel. A székelykevei programséma kidolgozásához kapott segítők közül Binecz Margit magyartanárnőről kell említést tenni, illetve a helyi általános iskola tanári karáról. Noha a rendkívül széles skálán tevékenykedő — néptácoló, citerázó, énekelő... — gyermekecskék körében az ösztöndíjas kollegina egyelőre csak népdalt tanít, várhatóan a továbbiakban is lesznek rendhagyó magyar nyelvi és történelemórák. Kevevárán Marianna a másfél évtizeddel ezelőtt újraalapított Keve Magyar Művelődési Egyesület munkájába is besegít. Konkrétan az egyesület felnőttkórusának, valamint heti egy alkalommal az anyanyelvápolásra járó, iskoláskorú gyermekeknek a munkáját istápolja. Elmondása szerint itt is, kiváltképp a fiatalabbak körében, igen körülményes a magyar nyelv használatára buzdító légkört kialakítani. Dacára annak, hogy a gyermekek nyelvi pallérozásához alkalmasint nemcsak a nagyszülők, de olykor maguk a szülők is hozzájárulnak. Magyarán: elhozzák a gyerekeiket a foglalkozásokra!

— Olyan környezetben, ahol nincs magyar nyelvű oktatás, merőben nehezebb dolgozni — mondja Marianna. Egyszersmind abban is reménykedve, hogy a rendelkezésére álló hónapokban eredményeket is tud majd felmutatni. — Meglátásom szerint mindenképp szükséges tudatosítani közösségeinkben, hogy a magyarul írott és beszélt nyelv azokat is megilleti, akiknek az születésüknél fogva nem adatott meg magától értődően. Bármely többségi nép között élve még egy nyelv ismerete nemhogy hátrány, hanem előny kellene hogy legyen. Előny, melyre mindenkor és minden körülmények között építeni lehet.