Öreg Dezső A szerző fotója

Az elmúlt év végén a témák utáni nagy hajszában valahogy elsiklottunk az Újvidéki Rádió jubileuma fölött, pedig az ott dolgozók az intézmény fennállásának 55. évfordulóját jegyezték. Ezt szeretnénk most pótolni egy beszélgetéssel, amely nem lesz igazán ünnepi, hiszen ÖREG Dezső, a magyar műsorok főszerkesztője azt mondja, nem tudja, az elmúlt időszakban volt-e ennyire rossz pillanata az Újvidéki Rádió magyar szerkesztőségének, mint most.
- Úgy érzem, az elmúlt másfél-két évtizedben lefelé haladt a lejtőn az Újvidéki Rádió szekere, és benne a magyar szerkesztőségé is. A kilencvenes évek elejétől, tehát attól a periódustól, amikor a miloševiæi rendszerben erőszakosan beolvasztottak bennünket a Szerbiai Rádió és Televízió keretébe, jelentős létszámcsökkenés tapasztalható. 1991-ben az Újvidéki Rádió magyar szerkesztőségének 99 embere volt, nemrégiben viszont csupán 41-en voltunk, ami 120 százalékos leépülést jelent. Természetesen e helyzet kialakulásához nagyban hozzájárult a háborús évek őrülete, a létbizonytalanság, mindazok a nehézségek, amelyek miatt nagyon sok vajdasági magyar fiatal elhagyta a tartományt. Tőlünk is a legjobb generáció ment el, amelynek a tagjai még fiatalok voltak, tele energiával, lendülettel, s teljes egészében átvállalhatták a műsorok készítését. Az átlagéletkor jelenleg ötven év. A másik ok a teljes műszaki visszafejlődés. Valahol a nyolcvanas és a kilencvenes évek fordulóján vették el tőlünk azt a híres középhullámú adót, amely 600 KW-tal működött és az egész Európában fogni lehetett. Tiltakoztunk, de kiderült: hiába tesszük, hiszen a háborús propagandagépezet részévé tették, ami az akkori rendszernek sokkal fontosabb volt. Semmilyen nagyobb műszaki beruházás nem történt az elmúlt 15-20 év alatt. Ha nem kaptunk volna magyarországi alapítványoktól, mindenekelőtt az Illyés Közalapítványtól bizonyos összeget, nem vásárolhattunk volna egyetlen számítógépet, mini diszket sem. A stúdió-berendezések sem változtak, ugyanolyan szinten maradtak, kivéve az M-stúdiót, amelyet a napi műsorban nem használunk.
* Ezek szerint csak hátránya lett az Újvidéki Rádiónak abból, hogy a Szerbiai RTV-hez tartozik?
- Mindenképpen. Bíztunk abban, hogy 2000. október 5-e után a státusunk rendeződik. Megkezdődött már e folyamat, a tervek szépek voltak, azt mondták, ismét különválik az Újvidéki RTV és vajdasági közszolgálati rádió és televízió lesz belőle. Sajnos, nem került rá sor. Továbbra is a Szerbiai RTV a gazdánk, ami azt jelenti, hogy a nekik juttatott költségvetésből kapunk egy akkora részt, amekkorát jónak lát a vezérigazgató. A pénz zöme a bérekre megy el, beruházásokra nem is gondolhatunk. Az Újvidéki RTV-n belüli elosztást sem tartom méltányosnak. A nehezen hozzáférhető és megközelíthető adatok arról tanúskodnak, hogy annak a piciny kenyérnek, amely megérkezik Újvidékre, csak tíz százaléka jut a rádiónak, a többi marad a televíziónál. Azt viszont mindenképpen el kell mondanom, hogy a műsorpolitikánkba nem szólnak bele, ilyen téren az elmúlt négy évben belső vagy külső nyomás nem nehezedett a szerkesztőségre.
* Nem bántanak, de nem is segítenek.
- A miloševiæi rendszer bukása után a szerkesztőség új vezetősége kidolgozott egy stratégiát, amelyet az egész rádió szintjén sikerült érvényre juttatnunk. Nevezetesen, hogy ne legyen többé egységes szerkesztéspolitika. Elfogadták, hogy a nemzetiségi szerkesztőségeknek különböznek az érdekeik, nekünk fokozottan oda kell figyelnünk mindarra, ami a magyarságot érinti, mind vajdasági, mind Kárpát-medencei, mind összamagyar vonatkozásban. Mindezekről nyugodtan tudósíthatunk, de pénzt nem kapunk rá. Legutóbb az anyaországi népszavazásról úgy sikerült külön műsort készítenünk, hogy a vonatjegyet a saját zsebünkből fizettük, az elszállásolásban pedig a Magyar Rádió segített. Most egyébként 43-an vagyunk, amit nem is tudom, milyen szerencsének köszönhetünk, hiszen nagy nehézségek árán sikerült két embert alkalmaznunk. Mi több alkalommal követeltük, az illetékesek mondják ki, hogy a kisebbségi médiumok éltetése és fenntartása fontos politikai kérdés. A mi esetünkben az a tét, hogy a jelenleg 300 ezres lélekszámú vajdasági magyarság megtarthatja-e a közszolgálati rádióját. Egyébként az Újvidéki Rádió a Magyar Rádió mellett a világon másodikként kezdte meg a folyamatos, 24 órás magyar nyelvű műsor sugárzását.
* Úgy érzik, az Újvidéki Rádióról mindenki lemondott, hogy magára hagyták?
- A közelmúltban volt alkalmunk találkozni az új vajdasági vezetőséggel is. Bojan Pajtiæ úr, a Tartományi Végrehajtó Tanács elnöke abból az alkalomból járt itt, hogy 55 éves volt az Újvidéki Rádió. Ecseteltük a problémáinkat és azt, mit jelent ez az institúció a kisebbségek számára. Nagyon megértő volt, de azt mondta, amíg Belgrádhoz tartozunk, nem igazán számíthatunk nagyobb vajdasági támogatásra. Én viszont nehezen tudom elhinni azokat az optimista hangokat, hogy az idén sikerül különválni a Szerbiai RTV-től. Az elmúlt négy évben nemegyszer fordultunk a magyar érdekeket védő szervezetekhez, pártokhoz, sajnos, a már említett alapítványi támogatást leszámítva, onnan sem kaptunk biztatást. Kivéve a vállveregetést, ami az embernek nem is esik igazán jól.
* Hogyan lehetne jobbra fordítani a helyzetet, miben látják a kiutat?
- A világban mindenhol a községi rádiók a leghallgatottabbak, mert természetes, hogy egy adott terület problémáit legjobban az önkormányzati rádiók tudják fedni, átlátni. A közszolgálati rádiónak is foglalkoznia kell ezekkel az eseményekkel, de nem ez az elsődleges feladata. Nekünk a lakosság minden rétegére gondolnunk kell. Azt hiszem, a községi rádiók és az Újvidéki Rádió összefogásával ki lehetne alakítani egy igazán jó, 24 órás, közszolgálati magyar műsort. Számunkra a megoldás mindenképpen az önállósulás lenne. Meg kellene értetni itt Szerbiában, hogy nem lehet a véletlenre bízni a kisebbségi közszolgálati elektronikus média sorsát. Megvan a helye és a szerzett joga a további életre. Volt alkalmam látni, hogyan működik ez Pozsonyban, Kolozsvárott, Lendván. Itt is a magyar erőkre, a Magyar Nemzeti Tanácsra kellene támaszkodni, kidolgozni egy médiastratégiát, aztán megfontoltan harcolni azért, hogy a magyar tájékoztatási eszközök esetében meg is valósuljon, elsősorban az itt élő magyarok érdekében.