Az önkéntesség elvén - Erős Otília a kamerák előtt

A Bánság újabb kori (művelődés)történelmének tudói előtt ismeretes, hogy egykoron Pancsova volt a dél-bánsági magyar oktatás egyik bástyája, miképpen az is, hogy e végvárvédői megpróbáltatásokból Balassa Julianna nyugalmazott pedagógus is bőven kivette, kiveszi a részét. Munkásságáért 2005-ben Aracs-éremmel fejezte ki köszönetét néki a közösség. Az ő kezdeményezésére jött létre Pancsován a dél-bánsági magyar művelődési egyesületek munkáját is összehangolni törekvő Börcsök Erzsébet Vajdasági Módszertani Központ, annak hatására pedig a Dél Pacsirtái gyermekkórus, amelyben a régió széjjelszórt, magyarlakta településeiről érkező gyermekek élhették át a közös éneklés örömét. A módszertani központ intézményes hátterével indult útjára 1999. december 23-án a Magyar Percek is, a Pancsovai Televízió magyar nyelvű műsora, és fennállásának több mint nyolc éve alatt 330 adással köszöntötte nézőit. Milyen problémákkal és buktatókkal kell(ett) megküzdeniük napról napra, és mibe kapaszkodnak? - faggattuk a szerkesztő asszonyt a Magyar Percek múltjáról, göröngyös jelenéről és jövőképéről.
- A kezdeti lépések porverését követően, amikor még a farok csóválta a kutyát, túlontúl hosszú szélcsend lett körülöttünk. Ebben persze mi is ludasak vagyunk kicsit, mert nem használ(t)unk ki minden alkalmat a tágabb körben való megmutatkozásra. Anyaországunk annak idején a pancsovai RTV stúdiójának bizonyos mértékben biztosította a műszaki felszerelését, ők pedig nekünk a munka műszaki részét és a Perceket. A magyar adást szerb nyelven is feliratozzuk, hetenként tartjuk a nézőkkel a kapcsolatot, karácsony, húsvét és az aratóünnepség idején pedig időponton kívüli különműsorokkal is jelentkez(het)ünk. Műszaki jellegű gondjaink főleg a tévéház elavult felszereléséből adódnak - olykor a város egy-egy részében nem fogható az adás. Ehhez kötődik az időbeli behatároltság is: a kedden készített, csütörtökön sugárzott, vasárnap ismételt műsorban nem lehet napi frissességgel megjelenni, bár nem is ez az elsődleges célunk. Egy-egy téma kapcsán néha széllel szemben találjuk magunkat. Például a választási kampány idején, amikor még voltak magyar színekben községi képviselőjelöltjeink, ,,főnökeink" nem engedélyezték a velük való kerekasztal-beszélgetést. Pásztor István elnökjelölt (kül)városunkban való bemutatkozásáról sem közölhettük az összefoglalót. Igaz, amit elvesztettünk a réven, bejött a vámon, mert a szerb adásban elhangzott hivatalos interjú sokkal többet hozott a magyarság konyhájára. Ezt számos, nem magyar visszajelzésből állapítottuk meg utólag. Egyébként egy-egy ,,kiskapu"-ért azért sosem szaladunk a szomszédba, a másoknak olykor nem éppen tetsző mondanivalónk kifejtésének is megtaláljuk a módját. Igaz, néha hangfogót is használunk. Nem meghasonlásból, inkább a kedélyek borzolását megelőzendő. Jelentős gondot okoz újabban munkatársaink létszámának a fogyatkozása. Ezt a taposómalmot másodállásban nehéz hajtani. Néhány ígéretes fiatal munkatársunk Magyarországon kötött ki, a többiek a napi munkahelyi feladataik mellett nem győzték az iramot. Mindebben természetesen közrejátszik a bedolgozók jelképessé zsugorodó tiszteletdíja is.
* ,,Tízen vagyunk: ez a gyülekezet, a tizenegyedik maga a pap, de énekelünk mi százak helyett, hogy hull belé a por s a vakolat... tizenegyedikünk az árva pap, tizenkettedik maga az Úr. Így énekelünk mi, pár megmaradt..." - Ha nem tévedek, ezekkel a borús verssorokkal szólították meg a háromszázadik, jubileumi adásukban a nézőket. Jogos volt-e az efféle ,,ünneprontás"?
- Jékely Zoltán sokszor idézett sorai jelenünkben talán még időszerűbbek, mint fél évvel ezelőtt. Tízen kezdtük, négyre apadt a létszámunk: ez a szerkesztőség - és az Úr nálunk a szó szoros értelmében az az ötödik, akinek a segedelmével remélhetünk egyedül jobb feltételeket fiatal munkatársak toborzásához. Hogy ez a mai visszanézés legalább félútról legyen, és ne az út végéről. Ünneprontás? Nem érzem annak, mert mi alapjában véve azt hangsúlyozzuk, hogy mi százak helyett is ,,énekelünk", ha szükséges. Mert hiszünk a folytatásban.
* Említette, hogy a magyar adásnak nem lehet napi időszerűsége. Mi tehát az elsődleges cél?
- A tévével való szerződésünk szerint nagypolitikával (napi politikával) nem foglalkozunk. A mi itteni magyarjaink tudnak szerbül, így a helyi időszerűségeket megkapják a ,,nagy tévé"-ből. A mi feladatunk az itteni szórványmagyarság közösségi életének a bemutatása, a vajdasági magyar közösségi élet eseményeinek az ismertetése, a jelentősebb magyarországi, olykor bennünket is érintő események feldolgozása, a nemzeti ünnepeinkről való megemlékezés stb. A részletekre kevés egy ilyen beszélgetés. A forma ezért magazinműsor-szerű, kerek egész, vezérfonallal, mondanivalóval, tiszta nyelvezettel, amihez nemcsak esztétikai szempontból segít hozzá egy-egy idézet. Így csempészünk be egy kis irodalmi ismertetőt is a témák közé, mint az említett adásunkban tettük a Jékely-idézettel. Sajnos, olyan cudar világot is meg kellett már élnünk, amikor megítélésünk szerint Bácskában is érezhető volt az a ,,szélfúvás", hogy a Dél-Bánátot olcsóbb beolvasztani, mint megmenteni. A világba néző kis ablakunk megnyílása tehát még véletlenül sem esett egybe a leköszönő kilencvenes évek körülményeinek kulminációjával. Miáltalunk nemcsak egymás falvába láthattak a más népek tengerében szétszórt kis magyar közösségek, egymás ,,hajlék"-ába a tömbházakban szétszórt magyar családok - de a szívébe is. Észrevéve és egyúttal másokkal is észrevétetve, hogy a Bánság eme déli régiójában mintegy 6-7 000 négyzetkilométeren 17-18 ezernyi lélekszámú közösség teng, ízekre szedetten. Mindössze négy, magyar nyelven is oktató, ezek közt egyetlen tiszta magyar nyolcosztályos iskolával, összesen 536 tanulóval, 100 kilométerre a legközelebbi magyar középiskolai tagozattól. Egymásról pedig egyáltalán vagy csak alig tudva, saját értékeit nem ismerve túlbecsülve a másét, szemlesütve s meghunyászkodva. Ezt semmiképpen sem hagyhattuk szó nélkül!
* Megkockáztatom: a heti fél óra műsoridő sok vagy kevés?
- Elővegyük most a relativitás-viccet a három hajszálról? Elkészíteni sok, mert kevés szóval, kevés időben és több készülettel?????? kell elmondanunk közlendőnket. A rendelkezésünkre álló ezernyolcszáz másodpercbe bele kell férnie a hét összefoglalójának meg néhány témának, részleteiben is feldolgozva. A hígítás szerintem nem erény. Terveink között egy mesemondás-sorozat indítása is szerepel régi és új díjazottjaink apraja-nagyját felsorakoztatva, egy-egy alkalmi interjú kíséretében. Tudjuk a helyünket a közösségben és a tájékoztatásban, és ezt szélesebb körökkel is szeretnénk megértetni, tudatosítani bennük. Mert sajnos, tájunkon az Újvidék 2 műsora a magánkézben lévő kábeltévék kínálatán sem szerepel, a ,,földi" vételről nem is beszélve.
* Apropó, privatizáció. Ön szerint milyen következményekkel járhat a tévéház kilátásba helyezett magánosítása a Magyar Percek jövőjére nézve?
- Napjainkban, amikor a vajdasági nemzetiségi adásokat is készítő sajtóházak színe-javát már dobra verték, mi még nyertünk egy félévnyi haladékot, ha regionális státust nem is. A többletmotivációnk forrása sajnos elapadt, bár mi a (néző)közönségünk szolgálását szem előtt tartva továbbra is megteszünk minden tőlünk telhetőt. Munkatársaink nemcsak a Királyhágó-melléki református, illetve a nagybecskereki katolikus megyés püspököt interjúvolták meg, de élettel teli vadászriportot, bukovinai honlátogató úti jegyzetet, homokpuszta-vallató összeállítást, óvodáskörképet is készítettek, hogy csak a szívemhez leginkább hozzánőtt ,,anyagok"-at említsem. Ha mégis vásárra kerülünk, sajnos, kevés jót remélhetek a folytatáshoz.
* Jövőkép? Kapaszkodó?
- Van egy új reménységünk, Erős Otília, aki civilben a belgrádi zeneakadémia diákja, hegedűszakon. Hírolvasó bemondónak önként jelentkezett, és ezek azok a momentumok, amelyek a biztató visszajelzések mellett táplálói rúgkapáló bizakodásunknak: dr. Gubás Jenő kedves és biztató, munkánkat pedig lakonikus tömörséggel - Ízig-vérig magyar! - jellemző levelét ma is szinte ereklyeként őrzöm. A jobb időket kivárva hiszem, hogy fiataljaink közül is visszatérnek majd páran, ha előbb nem, hát majd ha végérvényesen kezdünk kidőlni a sorból. Addig meg tesszük a dolgunkat. Rendületlenül.