Először nyolcadik osztályos korában találkoztam vele. Vass Borsodi Borbála tanítványaként, az Aurora irodalmi szakkör tagjaként vett részt a Szép Szó horgosi versmondó műhelyében. Az első meglepetés is ekkor ért: segítségemet nem verselemzésben és -értelmezésben kérte, hanem az újságírás fortélyairól faggatott. Aztán kijelentette, belőle író lesz - és a kezembe nyomott egy füzetet, véleményezzem lírai prózáit. Pár évvel később, immár középiskolásként a topolyai Mara amatőr színház bemutatóján láttam. Moliére Képzelt betegében játszott (többek között Kokrehel Júliával, aki később ténylegesen is a színészi pályát választotta). Aztán a Pro Media újságíró-iskolában tűnt fel... Később azt hallottam, Brüsszelben tartózkodik... Legutóbb napilapunknak nyilatkozott finnországi építészeti kutatásairól... Na, akkor öntsünk tiszta vizet a pohárba! Lássuk, ki is ő valójában.
- A nagyon tartalmas, ,,minden lében kanál'' gimnáziumi éveim után dilemmában voltam, merre tovább. A színművészeti egyetemre nem volt bátorságom beiratkozni, mert tudtam, hogy belőlem nem lesz egy Mezei Kinga kaliberű színésznő, s mivel mindig a megfelelés, a helytállás vágya fűtött, nem mertem kockáztatni. Igazából az (újság)írás vonzott, ezért vetettem szemem Szeged felé. Felvételiztem a József Attila Tudományegyetem kommunikációsfilozófiai szakán, majd később az újvidéki Magyar Tanszéken is, sikeresen. Ekkor állt elém nagyapám és édesapám, hogy no akkor most már elég lesz az álmodozásból, egy tisztességes, komoly szakmát válasszak. Lehetek jogász, orvos vagy építőmérnök. (Igen, nagyapa is építész, apukám pedig élelmiszeripari mérnök, anyukám mérnök-tanár). Volt vagy két hetem, hogy matematikából felkészüljek, és felvértezzem magam tudással a szabadkai Építőmérnöki Kar felvételi vizsgájára. Szerencsére a matematikával sohasem volt gondom, Vuk-diplomás tanulóként érettségiztem a topolyai gimnáziumban.
- Hát ez egy merész bukfenc volt. Vagy még inkább: szaltó..
- De én szeretem a kihívásokat. Nem véletlenül születtem a Skorpió csillagjegyben. Az ambícióim nagyobbak voltak a félelmeimnél.
- Szóval voltak azért félelmeid is?
- Hát hogyne! Hiszen szerbül elég gyengén beszéltem. De szerencsére olyan jó nemzedékbe/osztályba kerültem, amelyben az egészséges versengésen kívül egy nagyon emberi, segítőkész és baráti légkör alakult ki. A negyedik évfolyamon már én lettem a generáció legjobb hallgatója a jóval 9-es feletti átlagommal.
- Gondolom, hogy ettől szárnyakat kaptál...
- Az első három év önmagam keresésével telt el. Mit akarok én ezen az egyetemen? - kérdeztem magamtól számtalanszor. Aztán megtaláltam a választ dr. Klein Rudolf tanár úr építészettörténeti óráin. Nos, ezzel szeretnék foglalkozni, gyulladt ki világosság az agyamban. A véletlen egybeesések pedig megerősítettek elhatározásomban. Mivel többször segítettem a tanár úr tudományos munkáinak fordításában, ő viszonzásul később bevett a kutatásaiba. A Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium ösztöndíjasa lettem, és ő vállalta a mentorom szerepét. A fő kutatási témám a titoista építészet (1948-tól 1980-ig), azaz a szocialista modernizmus lett. Csak Szerbia területén kutattam, mivel itt az építészet teljes mértékben tükrözi az akkori aktuális ideológiát, míg a volt tagköztársaságokban (Szlovéniában, Horvátországban például) tiszta modernizmussal találkozhatunk. Levéltárakba jártam, terepen kutattam, fényképeztem, történelmet, művészettörténetet olvasgattam, jegyzeteltem, írtam... Szóval nagyon izgalmas munkám volt. Rádöbbentem, hogy a modern, kortárs építészetben is vannak értékes alkotások - amelyek túlmutatnak saját korukon -, csak fel kell fedezni őket. Ilyen például a belgrádi vezérkar épülete, metaforikus formában a sutjeskai csatát ábrázolja. Persze, ha nem ismertem volna az 1948/50-es esztendők történelmi eseményeit (Tito és Sztálin viszonyát), akkor fel sem fedezhettem volna ezen az épületen a szocialista realizmus, illetve az ún. Sztálin-barokk stílusjegyeit.
- Kezdek én is beleszeretni az építészettörténetbe. De ha már itt tartunk: mit gondolsz a mostani Szabadka építészetéről?
- Én mindig az értékmegőrzést pártolom. De tudni kell azt is, hogy Szabadkán sohasem volt egységes építészeti stílus. Egyes kerületek az akkor meglévő nemzeti-vallási közösségek kultúráját, ízlését vetítik elénk. A bunyevácok a barokkot szerették, a zsidók a szecessziót, a németek a neoreneszánszt stb. De mindez valami természetes egyensúlyban volt még a századfordulón. Aztán előtérbe került a protomodern stílus, s a harmónia felbomlott.
- Hogyan lehetne ezt megakadályozni?
- Nekünk nagyon jó, Európa-kompatibilis örökségvédelmi törvényünk van (mivel ezt is tanulmányoztam). A baj ott van, hogy a törvényszegőket nem büntetik meg kellőképpen.
- Bizonyára izgalmasak voltak a külföldi tanulmányutaid is. Mesélj róluk!
- A 2007/2008-as iskolaévet Pécsett, a Polák Mihály Műszaki Karon hallgattam le a CEEPUS diákcsere-program jóvoltából. Itt nagyon sok új tantárgy szélesítette ki a látókörömet. Tanultam várostervezést és - rendezést, városrehabilitációt, néprajzot, örökségvédelmet stb. Innen hazaérkezve bekapcsolódtam egy határon átnyúló, nemzetközi kutatási projekt előkészületeibe. A témája a népi építészet volt. Három pályázó csoport fogalmazta meg: Finnország és Svédország, Magyarország és Szerbia, valamint a Balti államok. A három évig tartó előkészületek alatt minden évben más-más vidékeken jártunk. Én az első évben Ludas, Bácsfeketehegy és Szikics népi építészetét vettem górcső alá (az utóbbiakéban főképp a sváb házakat). Aztán e tanulmányom alapján kaptam akkreditációt Finnországba, ahol azt kutattuk, hogy a régi, népi építészet objektumait miképp lehetne turisztikai potenciálokká varázsolni, új tartalmakat adni nekik. Az itteni tapasztalataimról több cikket is írtam a Bácsországnak és az Új Képnek.
- A következő állomás Brüsszel. Mi vonzott oda?
- A szecesszió!
- Komolyan?
- A VaMaDisz ifjúsági szervezet (mivel aktivistájuk voltam) engem ajánlott a VMSZ által meghirdetett brüsszeli gyakornoki pályázatra. Nem vettek fel, de számon tartottak továbbra is, és amikor megjelent ugyanez a pályázat Magyarországon is, akkor szóltak. A Corvinus Egyetem nemzetközi programjába már bekerültem (jó hatórás felvételi után), és két hónapig tartó alapos képzés után 2010-ben Göncz Kinga képviselő asszony Európa-parlamenti asszisztense lettem a balkáni országokkal foglalkozó bizottságban. Én voltam az egyetlen határon túli magyar az ő csapatában, s erre büszke is voltam. A napi 9-10 órás munkámnak semmi köze nem volt ugyan az építészethez, de sokat utaztam, sok mindent láttam, fényképeztem, megcsodáltam...
- Aztán megint hazajöttél, és megint vetted a kalapod, és megint irány Finnország...!
- Az előbbi utamnak és megfigyeléseimnek köszönhetően Petri Vuojala beprotezsált az újabb kutatási programba, melynek célja a második világháború utáni építészet tanulmányozása volt. Ez a program mindent egyesített magában, amivel eladdig foglalkoztam: a népi építészetet, az örökségvédelmet, a politikai és ideológiai alapú építészetet, a településrendezést, rehabilitációt... Az Oulu Egyetem vendégeként Vaala városkában tartózkodtam. Ez a városka az egyike azoknak, amelyek az Oulu folyó mentén helyezkednek el és ahol Aarne Ervi építész tervei alapján szabályozták a folyót, majd vízerőműveket építettek ki az 1950-es években. Az erőművek mellett található ún. lakóparkok védelem alatt állnak (az UNESCO Geopark minősítéssel tüntette ki a területet, amely tulajdonképpen egyfajta nemzeti park). Az én feladatom az volt, hogy a NokkalaNuojua lakóparkot (ahol megszálltam) tanulmányozzam a belső építészetétől kezdve az objektumot körülvevő növénypárosításig. Ezeket az épületeket nem lehet lebontani, de restaurálni lehet őket, azaz visszaállítani régi állapotukba, s mint ilyet más tartalmakkal megtölteni. A tervek szerint ezeket a lakóparkokat a különféle művészeti műhelyeknek adják majd át, hiszen itt meseszép a természet. Az Északi-sark minden csodája megtalálható itt: az északi fény, a tajga, a folyókban, tavakban gazdag vízi világ, a csodálatos erdők a saját flórájukkal, faunájukkal. Itt például bármikor találkozhat az ember medvével...
- Újabb tervek, kutatások, utazások?
- Azt hiszem, most már végső ideje, hogy lediplomázzam. Aztán, amit hoz a sors. Persze, most sem ülök azért tétlenül. Épp egy gyermekkönyvet illusztrálok, meg a selyemfestészettel ismerkedem. És várom, hogy megjelenjen az első kötetem (egyelőre munkacíme van csak: Amikor otthon van a sehol), mellyel a Fórum pályázatán vettem részt. Nem nyertem meg ugyan, de a zsűri kiadásra ajánlotta a szöveget, bizonyos részek átdolgozása után. Most ez van folyamatban. Olaszországi utazásaimról és élményeimről írok benne, egy-egy épület kapcsán felcsillanó szabad asszociációimat jegyeztem le.
- S ,,mi leszel, ha nagy leszel''?
- Az új urbanizmussal foglalkozó építőmérnök, aki olyan városszövet megtervezésén és megalkotásán fáradozik majd, amely él és lélegzik, és melyben te is, én is és mindenki boldogan élhet és lélegezhet majd.