Ráfizetnek a kiszállítók - csökken a munkalehetőség
Azok a közgazdászok, akik a tavasszal azt jósolták, hogy az euró árfolyama az év végére eléri a 100 dinárt, azt kifogásolták, hogy a pénzügyek kezelői az akkori árfolyamot politikai okokból tartják alacsonyan. Ez pedig azért rossz, mert csökkentik a kivitelt (a kiszállítók elszámoláskor kevés dinárt kapnak árujukért), s ezzel egyidejűleg csökken a munkalehetőség, illetve megakadályozzák az új munkahelyek létesítését. Viszont jól járnak a behozatallal foglalkozó kereskedők, mert megnő a jövedelmük, ehhez nincs szükségük új dolgozókra, olyan csoda pedig még nem történt, hogy az ölükbe hulló pénzt, árcsökkentés révén, megosztanák a vásárlókkal. Nos, a statisztikák azóta kimutatták, hogy tavasz óta nem nőtt, sőt pár százalékkal csökkent a munkaviszonyban lévők száma.
Ez a bejelentés kellemetlen visszhangot váltott ki a közvéleménynek abban a részében, amely a pénzügyekben érti az összefüggéseket, szívén viseli a gazdaság fejlődését és az életszínvonal növekedését. åket a nyár elején még egy kellemetlen meglepetés érte, amikor látniuk kellett, hogy az euró árfolyama nem nőtt, hanem csökkent. Felzúdulásukra a pénzügyminiszter és a bankkormányzó nagyhangú ,,megnyugtató” választ adott, miszerint a pénzpiacon is érvényesül a kínálat-kereslet törvénye, márpedig az évi szabadságok alatt a vendégmunkásaink hazajöttek, jelentős euróösszegeket hoztak magukkal és váltottak be, természetes tehát árfolyamának csökkenése a mi piacunkon. Egy-két héttel ezelőtt már a tavasszal alacsonynak tartott 85-87 dináros árfolyam 80 alá bukott, s csak ezekben a napokban állapodott meg 80 körül. A miniszter és a kormányzó ismét ,,vigasztaló” kijelentéseket tett, miszerint a lakosonkénti nemzeti össztermék értéke a 2000-beli 1000-ről 3183, az ország valutatartaléka pedig 360-ról 11,3 milliárd dollárra nőtt, az infláció pedig a tavaszi 16-ról az év végéig 10 százalék alá süllyed. Ami látszatra igen szép dolog, azt azonban bizonyára ,,nem vette észre” a két felelős személy, hogy a munkanélküliség immáron eléri a 25 százalékot. Nem lehetetlen, hogy ezek körül az adatok körül komoly vita alakul ki. Netán megindul egy olyan folyamat, amely keveset törődik a gyenge lábakon álló gazdaságunk szempontjából szinte mellékesnek tűnő inflációval, sokkal jobban figyel a külkereskedelmi mérleg alakulására, és olyan intézkedéseket eredményez, amelyek kedveznek a kivitelnek (és a munkalehetőségeknek), ha kell, akár a behozatallal jeleskedő vállalatok kárára is. Csakhogy nagy csinnadratta kezdődött az új alkotmányról, ennek kapcsán nemcsak népszavazást helyeztek kilátásba, hanem új választást is - az önkormányzatitól a köztársaságielnök-választásig -, ilyenkor pedig jól hangzik a politikusok szájából, hogy ,,a dinár erős”, meg hogy ,,az inflációt féken tartjuk, sőt csökkentjük”. Hasonlóan ,,erős” érv ilyekor, mekkora az állam jövedelme a magánosításból, különösen az egyik maroktelefon-társaság eladásából, főleg, ha meglobogtatják annak ,,reális” lehetőségét, hogy az év végéig eladják a maradék mobil- és netán a vezetékes telefonosokat, sőt végre sort kerítenek a kőolajipar, a bankok és egyes bányák, mindenekelőtt a bori, eladására. Ehhez két pénzügyi főemberünk azonnal hozzáteszi a legnagyobb adut, hogy ezek nyomán az eladások nyomán törleszthetjük a ,,bennünket iszonyúan megterhelő” hitelek jelentős részét, amelyek némelyikének csak a kamata elérte a felvett tőke 57 százalékát. Ehhez jól illik a valóban szépen hangzó szentencia, miszerint ,,ekkora tehertől szabadítjuk fel az utánunk következő nemzedékeket!”
Igen ám, de mit hoz 2007? Mert ha minden a politikusok kívánsága szerint történik, az év végéig lebonyolítjuk a népszavazást és a választásokat!
Nos az új kormány minden bizonnyal három lehetőség közül választhat. 1. Felhagy az eddigi pénzügypolitikával, a dinár értékét reálissá teszi, ami minden bizonnyal felzúdulást vált ki azokból, akik az eurón eddig nyerészkedtek. 2. Megszorításokhoz folyamodik a költségvetési mérleg kiegyensúlyozása érdekében, ami lelassítja a gazdaság fejlődését, és tovább csökkenti az amúgy is alacsony életszínvonalat. 3. Szabadjára engedi, illetve kevésbé korlátozza az inflációt, ami gyors drágulást és általános elégedetlenséget vált ki.
Most nagy az eufória az új alkotmány kapcsán. Aztán, szokás szerint, jön a kiábrándulás. Derűre ború?