A mindenszentek azoknak az üdvözülteknek a közös ünnepe, akiket nem avattak szentté, illetve a kalendárium nem emlékezik meg róluk név szerint, ezért november elsején közösen emlékezünk rájuk. Az ünnep kezdetei a IV. századba nyúlnak vissza. Szent Efrém szíriai egyházatya (+373) és Aranyszájú Szent János (+407) már tud mindenszentek ünnepéről, melyet akkor május 13-án, illetve a pünkösd utáni első vasárnap ültek meg. Ezt a napot a görög egyházban ma is Szentek Vasárnapjakét jegyzik. A 700-as években Írországban és Angliában november 1-jén ünnepelték a vértanúk és minden szent napját, s a nyugati egyházban ez általánossá, IV. Gergely pápa óta pedig állandóvá vált. Mai formájában is több mint ezeréves ünnep tehát ez, amely eredetében és jelentőségében visszamegy az első keresztény századokra. Habár elsősorban az üdvözültek ünnepe, mégis a saját - reménybeli - ünnepünk is, mert mindnyájan arra vágyunk, hogy egykor a mindenszentek seregében éljünk a mennyben, mint azt a csaknem ötszáz évvel ezelőtt lejegyzett Isten hazánkért kezdetű magyar népi énekünk mondja: had legyünk mi is tiszták, hősök szentek / nemzetünk így mentsd meg!
Az emberek egykoron több időt fordítottak a bensőséges ünneplésekre, a keresztény értékekből fakadó ünnepekre, hiszen szentek közbenjárása nélkül sem egyéni, sem közösségi boldogulásra nem számíthatunk. Tudták, az élethez felelősen csak úgy viszonyulhatnak, ha törődnek, foglalkoznak a lelkükkel, és halottaik lelkével is, mert a test itt marad ugyan a földön, s elporlad, de a lélek tovább él. Ezért fontos gondolni, emlékezni az eltávozottakra. Életünk során egyre inkább együtt élünk a halottainkkal. Így történt meg, hogy a mindenszentek hátterében, vele szinte összemosódva, húzódik meg a halottak napja, amely a halálon átívelő szeretetnek az ünnepe. Hisszük, hogy a megholtak is élnek, csak másként: istenibben és teljesebben, mint mi, halandók. Reméljük, hogy a szentek közösségébe jutottak, és hogy közösségben lehetünk velük már most, múló életünk folyamán is.
Néprajztudósok szerint nálunk a földművelő nép gazdasági esztendejét is a mindenszentek és a halottak napja zárta. Országszerte szokás volt, hogy ekkor kalácsot sütöttek, s a koldusok között osztották szét imádságuk fejében. A halottak nyugalma végett pedig ezen a napon nagyobb házimunkát sem végeztek.
A temetőkben halottaink sírján vagy odahaza gyújtott annyi gyertya, ahány halottra gondolunk, az értük mondott imával együtt segíti elhunytjainkat, hogy a tisztítótűz átmeneti állapotából az örök világosság fényébe jussanak, a mindenszentek társaságába.