Lapunkban már beszámoltunk arról, hogy ebben a különös nevű, Topolya községi falucskában forgatták a Tanyaszínházról szóló dokumentumfilm egyes jeleneteit. Arról viszont nem írtam — illetve csak néhány mondatot —, hogy hogyan, kikkel, milyen szálakon fut és kapcsolódik a falucska és a Tanyaszínház története. Most erről mesélek.
Különleges falunév a Brazília itt, Vajdaságban. A Wikipédia szerint nevét a területet birtokló gazdától kapta, aki a szolgáinak az 1920-as évek közepén „zsebkendőnyi” földet adott, hogy ne vándoroljanak ki, hanem helyben, a vajdasági Brazíliában találják meg a külföldre csábító szerencsét. A kommunizmus idején Bagremovóra keresztelték, így hívták szerbül-magyarul, a faluban levő sok akácfa miatt. Később, amikor már kedvező szelek fújtak, magyar neve ismét Brazília lett.
Egykor 600-an lakták ezt a falut, két kocsmája volt, boltja, művelődési háza, iskolája, vágóhíd üzemelt a településen. Mára mindebből csupán reggel és a kora esti órákban működő kis boltocska maradt. Ezért fogalmazott úgy a Tanyaszínház munkacímű film rendező-operatőre, K. Kovács Ákos az előző számunkban olvasható interjúban: „Filmünkben Brazília kicsiben az egész Vajdaság, és talán Vajdaság egyfajta jövőképe.”
Napjainkban alig 100-an maradtak a brazíliaiak, és a település nemzetiségi összetétele is felhígult. Az öt utcából álló falu egyik utcácskájának bal oldala majdhogynem teljes egészében egy szerb ajkú tehéntartó nagygazdához került, aki élt az alkalommal, és felvásárolta az üresen álló portákat. A hetvenegy éves, nyugdíjas aszfaltozó munkás Horváth István mesélt arról, hogy az a ’70-es évek elején-közepén épült út nyitotta meg újra a menni vagy maradni dilemmáját, s aki tehette, végül elhagyta az ígéret földjét. Szabadkát, Topolyát vagy a határon túlt választották az elvándorlók, ám akadt olyan is, akinek a közeli Gunaras kínálta az új Kánaánt (Gunarassal alkot egy helyi közösséget Brazília, de a két falu között szinte ég és föld a különbség).
De miért éppen Brazíliába csöppent a stáb? Nos, minden egy Dormán László-fotóval kezdődött. A negyvenöt éves Tanyaszínház Facebook-oldalára május közepén feltöltött múltidéző képek közül az 1979-ben Brazíliában készült elindította az emlékek lavináját.
Fotó: Dormán László
A vándortársulat idén nyáron is turnéra indul, mely során számos vajdasági településre viszi el a színház csodáját. Ön mikor és hol hallott először a Tanyaszínházról? A következő hetekben különböző régi fotókat fogunk megosztani színházunk társulatáról és annak közönségéről. Szeretnénk az Ön segítségével még jobban megismerni egykori nézőinket és színházunk múltját. Hálásan köszönjük, ha egy megosztással hozzájárul az emlékezéshez. Felismer-e valakit a képeken a közönség soraiból?
Rengetegen lájkolták és osztották meg a bejegyzést, a sok-sok hozzászólás között pedig szívbe markolóan örömtelieket olvashattunk: Nini, ott van édesanyám!
; Milyen kevés is elég, hogy megszépüljön a napunk, sőt a világ, egy pillanat alatt
Elvira barátnőm amikor átküldte, hogy nézd már, mit találtam, majd megállt a szívverésem… Mit látok??? Ott áll nevetve az én drága anyukám,!! Èppen csak a fejem látszik, ott vagyok pár évesen én is…; Gyerekkoromban az utcán mentek a színészek, hirdetve, hogy este előadás lesz. Szüleim vittek el rá először. Szép emlék!
A helyi boltban napokig, hetekig mindenki a Dormán-fotókat nézte, és próbálta felidézni, kitalálni, a megannyi ember közül ki kicsoda. A visszajelzések a tanyaszínházasokat és a filmkészítőket is meglepték, és K. Kovács Ákos rendező-operatőr, valamint Oláh Tamás dramaturg, a rendező munkatársa úgy döntött, terepszemlét végeztet Brazíliában, hogy milyen és mennyi emléket rejteget a falu. S kiderült: Brazíliában élénken él az emberek emlékében a Tanyaszínház: akadt, aki egy-egy jelenetre emlékezett, s akadt, aki a hatalmas csinnadrattára, mellyel érkeztek, és bejelentették magukat. Ki arra, hogy a színészeket megvendégelték a diófa alatt, ki pedig arra, hogy a legszebb étkészletüket szedték elő a tanyaszínházasoknak. Volt, aki a menüt is fel tudta idézni, volt, aki meg tudott nevezni egy-egy színészt, előadást. Egyik emlék hívta elő a másikat, s ahogyan az már lenni szokott, szép lassan egyéni és közösségi sorsok rajzolódtak ki a beszélgetések nyomán. És kivétel nélkül mindenki elmondta a szívfájdalmát: Miért nem jön hosszú évtizedek óta a Tanyaszínház Brazíliába?
A társulat 1978-tól 1986-ig évente felkereste a kis falut, s azóta, harminchetedik éve várják vissza. A ragaszkodás az érintetteket is megejtette, így az idén Brazíliában zárta körútját a Tanyaszínház. A csoda újra megelevenedett: az egész falu sütött-főzött, készült, kinyíltak a kapuk és a szívek-lelkek augusztus 18-án, az esti órákban pedig egymásra talált színház és közönség az Útkeresők című előadással.
— Jó volt újra látni a tanyaszínházasokat, készülődni, várni a nagy napot, hatalmas öröm, hogy megvendégelhettük őket, és hogy hosszú-hosszú évek után ismét megtelt élettel a falu, mi pedig színházat láthattunk — mondták a dokumentumfilm brazíliai interjúalanyai: Sóti Anna, Dukai Margit — Manci néni és férje, Jóska, Kancsár Izabella és párja, Joci, Gubik Piroska — Piri néni és Horváth István — Pista bácsi. S lélekben Brazíliában volt Deák Imre is, aki a film forgatására Zsófi lányával hazalátogatott a magyarországi Csólyospálosról. A kamerák előtt óriási örömmel beszélt arról, milyen szép gyermekkori emlékek kötik Brazíliához, ahol ikertestvérével nőtt fel, s annak idején családjuk többször is vendégül látta a társulat néhány tagját, sőt fivérével és néhány falubeli fiatallal fellépett a társulat előadása előtt.
— Tizenhat-tizenhét évesek lehettünk, akkor jött az első ötlet, hogy valami kis műsort kellene csinálni az akkori előadás tiszteletére. Kétszer volt ilyen, az elsőn a testvérem harmonikán játszott, én pedig két lánnyal énekeltem népdalt, akik közül az egyikkel utána eljártunk egy sztepptáncot. A második előadás volt a mókásabb, már csak ketten léptünk fel a fivéremmel, egy táncparódiával, és ez annyira jól sikerült, hogy utána jöttek oda a társulat tagjai, emlékeim szerint Soltis Lajos, Bakota Árpád, Földi László, hogy hú, hát akkor úgy tűnik, hogy bennünk van valami, mai nyelven mondva X-faktoros. Nagyon jólesett ez a visszajelzés — idézte fel, és nagyon örült, hogy a régi szép idők emlékét valamelyest visszahozta a filmforgatás.
A Tanyaszínház-alapító Kovács Frigyes és Hernyák György, valamint a fiatal színinövendékek is ajándékként élték meg a találkozást, megható pillanatokban nem volt hiány.
A film 2024 decemberéig készül el, a magyar közmédiában is megnézhetjük majd, illetve több vajdasági vetítést terveznek az alkotók.
— A korábbi, Tanyaszínházról szóló művekhez képest az lesz az újdonság ebben a filmben, hogy elkezd foglalkozni a nézővel. Együtt láttatja az előadást azokkal az emberekkel, akik számára készül. Hiszen mindannyian együtt élünk ebben a közegben, és az idei előadás arról is szól, hogy mi a művésznek, a művészetnek a feladata saját közösségében — nyilatkozta Oláh Tamás dramaturg, a rendező munkatársa.
A Tanyaszínház munkacímű dokumentumfilm a Salamandra Film Kft. produkciójában a magyarországi Nemzeti Filmintézet támogatásával készül.
Fejsztámer Nelli és a szerző felvételei
