„Gyerekkoromban nagyanyámnál a hálószobaágy fölött volt a Szent Családról egy kép, mely a teljes harmóniát tükrözte, mint általában ez az ábrázolás. És én most azon gondolkodom adventhez közeledve, hogy talán nem is ez a leghasznosabb megjelenítése a Szent Családnak, hiszen tőlük és a karácsonytól azt tudjuk tanulni, hogy akkor is ott van az Isten, és akkor is rendben van minden, hogyha nem tökéletes minden. Hiszen Mária tizennégy éves sem volt, és már gyereket várt, nem is a jegyesétől, és a kapcsolatuk úgy alakult, hogy majdnem szétkerültek. Nagy terhesen el kellett mennie idegen földre, ott megszülni a gyereket, ráadásul istállóban — és mindebben felülmúlhatatlanul benne volt az Isten, a bele vetett bizalom és az ezzel járó nyugalom.”

Paksánszki Árpád és családja

Paksánszki Árpád diakónus szavai ezek, aki oromi származású, bár maga már Bécsben született, és ott teljesít szolgálatot, felesége pedig oromi. A közösségi oldalon találtam rá az Orom csoportban egy bejegyzésére, melyben önkéntes munkára keresett oromi fiatalokat a bécsi plébániára. Ez késztetett arra, hogy megkeressem, és bemutassam őt lapunk olvasóinak.

— „Félig” vagyok oromi, hiszen én már az osztrák fővárosban születtem — így kezdte a bemutatkozását. — Édesapám, Paksánszki Szilveszter oromi, pontosabban Bicskei úti, ő 1968-ban jött ki Ausztriába tanulni. Édesanyám budapesti. Innsbruckban ismerkedtek meg, majd Bécsbe költöztek. Nagyszüleim 1968-ban vagy 1969-ben költöztek be Oromra. Mire megszülettem, nagyapám, Paksánszki József meghalt, ám nagyanyám, Paksánszki Franzsika és édesapám öt testvére meg tizenegy unokatestvérem ott éltek, s évente többször meglátogattuk őket. Oromon ismertem meg a feleségemet, született Biacs Évit, akivel három fiúgyermekünket neveljük. 2002 óta dolgozom egy bécsi katolikus plébánián, először mint lelkipásztori kisegítő, majd 2016 óta állandó diakónusként.

A plébánia épülete, ahol Árpád diakónusként dolgozik

* Gyakran járnak Oromra a családdal?

— A feleségemnek, hál’ Istennek, élnek még a szülei, úgyhogy a gyerekeink nagyszüleihez is tudunk menni, évente háromszor-négyszer.

* A gyerekek beszélnek magyarul?

— Otthon magyarul beszélünk, viszont írni-olvasni már nem tanultak meg olyan szinten, de ha üzenetet írnak nekünk, hogy például később jönnek a suliból vagy hova mennek szórakozni, azt magyarul írják.

* Említette, hogy a feleségét Oromon ismerte meg. Milyen alkalommal?

— Annak idején sok gyerek járt misére, és itt Bécsben már voltak ifjúsági gyerekmisék a magyar egyházközségben, ahova jártam, és beszéltünk az oromi plébánossal, hogy ez ott is egy szép dolog lehetne. Annak ellenére, hogy még aránylag fiatal voltam, tizenhét éves, a plébános támogatta az ötletemet. És azon az első gyerekmisén, amelyet Oromon szerveztünk közösen, ismertem meg a feleségemet. Először barátság volt köztünk, abból alakult ki a kapcsolat, én akkor kezdtem el Bécsben a teológiai tanulmányaimat, úgyhogy hét évvel később lett belőle házasság, hat év távkapcsolat után.

Oromon

* És az evidens volt, hogy Bécsben élnek majd, és alapítanak családot?

— Igen, hiszen én már akkor is itt laktam, teológiát tanultam, ám az első két éven belül világos lett, hogy nem papi pályára megyek, mert itt Bécsben lehetett világiként főállásban dolgozni az egyházban.

* A teológiát hogyan választotta, milyen út vezette odáig?

— Vallásos családban nőttünk föl, az, hogy Isten feltétel nélkül szeret bennünket, benne volt a levegőben mindig. Aztán a magyar egyházközségben is elkezdtünk ministrálni, utána alakultak ki az ifjúsági misék, annak a kis zenekarában benne voltunk, és átvette annak a vezetését egy házaspár, mely Magyarországról jött. Ők a saját fiatalkorukban úgy élték meg ott a kereszténységet, hogy rendőrsorokon mentek be az ifjúsági találkozókra, és ezzel a tűzzel jöttek, ami nagy hatással volt rám. Másokat is megismertem, és egyre konkrétabb volt, hogy Istennek ezt a szeretetét valahogy tovább akarom adni, hogy lelkipásztorkodásban szeretnék dolgozni. Amikor megismertem a feleségemet, az ő lelkisége is erősítette volna ezt, hogy papként szolgáljak. Utóbb odajutottunk, hogy el tudnánk engedni a másikat azért, hogy minél hatékonyabban működjünk Isten országában. Ez vezetett oda, hogy mégis úgy teszünk többet, ha együtt maradunk. Másfél évnyi mérlegelés, lelki beszélgetés után döntöttünk így. Most egy osztrák plébánián élünk. Öt éve diakónussá szenteltek, három egyházközségből lett egy nagyobb, új egyházközség, és ennek az egyik közösségét én vezetem. Évi mindenbe besegít, legyen az adventikoszorú-kötés vagy ének, olvasás, főállásban pedig a plébániai német ajkú óvodában dolgozik kisegítőként.

Gyerekmisék indítása Oromon 1996 és 1998 között

* Mekkora magyar közösség veszi önöket körül?

— Jelenleg csak a megmaradt baráti kör. Én addig, amíg el nem kezdtem itt dolgozni, sokat tevékenykedtem a magyar egyházközségben, más szervezetekkel együttműködve is, most már évente kétszer-háromszor jutok el magyar körökbe.

* Kapcsolatba tud kerülni azokkal, akik mostanában vándorolnak ki Vajdaságból, vagy az már egy teljesen más közösség?

— Ez egy teljesen más közösség, mint mi. A plébániánk a XV. kerületben van, ahol 121 nemzet képviselői élnek. Nem mind keresztény, de soknyelvű keresztény is van, úgyhogy a plébániánkon a papok hat nyelven miséznek hétvégenként.

Márk fiuk keresztelőjén Oromon

* A hírek arról szólnak, hogy Nyugaton — a többi közt Ausztriában, Németországban — visszaszorulóban van az egyház, arról lehet olvasni, hogy templomokat zárnak be. Ön mit lát ebből?

— Szerintem a hagyományos keresztények száma csökken. Ennek ellenére a plébániákon nagyon sok virágzó, élő lelkesedés van, tehát minálunk is hál’ Istennek gyerekcsoportok, ifjúsági csoportok működnek. Minden pénteken 2 tonna élelmiszert osztunk szét a rászorulók között, tehát sok minden történik, viszont papíron a katolikusok száma csökken. És igen, több olyan közösség van, amely úgy megcsappan, hogy nem tud egyedül megmaradni, hanem a szomszéd plébániával közösen, ilyenkor fordul az elő, hogy például a templomokat más felekezetek veszik át. A bevándorlással változik a demográfia. A kerületben is van egy templom, melyet a román ortodox egyház vett át tőlünk, annyian élnek itt, hogy az a templom megint megtelt.

* Tehát akkor fogy a katolikus lakosság?

— Igen, ez így van. Viszont az a legfontosabb, hogy akik itt vannak, azokban erős a lelkesedés, és ez megerősít bennünket abban, hogy van miért élnünk a hitünket.

Élelmiszerosztás covid alatt is

* Milyen kapcsolatban áll az oromi plébániával?

— Fiatal felnőttként sokkal több időm volt, akkor sokszor hetekig ott tudtam lenni nyáron, kisegítettem orgonálásban, vagy elmentem olvasni, az egyetem elején néhány évig gyerekmiséket támogattunk, meg volt egy kis gyerekkórus. Most már kevesebb időt tölthetek Oromon. Örülök, hogy az elmúlt években, amióta fölszenteltek, kétszer szolgálhattam diakónusként, és ott a plébánián prédikálhattam. Szerettem volna, ha oromi fiatalokat tudunk meghívni önkéntes munkára. Húszéves hagyományunk, hogy Európa országaiból tizennyolc—harminc éveseket fogadunk plébániánkon, akik egy évig itt vannak nálunk, segítenek, dolgoznak, és ezzel a legkülönbözőbb tapasztalatokat szerzik. Voltak már nálunk néhányszor anyaországi magyarok, jöttek Lengyelországból, Spanyolországból, Boszniából, ám Vajdaságból még soha, ezzel próbálkoztam most. Egy érdeklődő volt, viszont időközben munkát kapott, és azt választotta. Remélem, jövőre sikerül, akkor korábban meghirdetjük, hogy mindenkinek legyen ideje tervezni.

* Az előttünk álló vasárnap kezdődik az adventi időszak. Milyen gondolatokat osztana meg az olvasókkal?

— Nekem adventban egyre fontosabbá válik az az evangéliumi gondolat, felszólítás, amely szerint egyengessétek az Úr útját. Ennek kapcsán két kérdés merül fel bennem: mi az, ami túl sok a mindennapjaimban, az életemben, és amiből egy kicsit le kellene hordani, mint a hegyekből, mert távol tart Isten szeretetétől, az Istennel való kapcsolattól és attól, hogy másokkal legyek. A másik kérdés pedig, hogy mi az, amiből túl kevés van, és föl kellene tölteni, mint a völgyeket. Tehát miből van túl sok és miből van túl kevés bennem, az életemben, hogyan tudok saját magamban is Isten felé egyensúlyba jutni.

Fotók forrása: Családi archívum