A Kistordába két úton kell bemenni — A tamburazene múltja és jelene című kötetet Mezei Zsuzsanna írta és szerkesztette. Vele e beszámoló készítője beszélgetett, a zenészek pedig nemcsak muzsikáltak, hanem a könyvbemutatóba is bekapcsolódtak. A tordai tamburások — Samu Zoltán prímatamburás, Matyis József basszprímás, Labanc István tamburakontrás, Rice Róbert basszprímás, Rice János nagybőgős — ízelítőt is adtak a kiadvány mellékleteként megjelent, a Tordai tamburások című CD-ről.

A tordai tamburások (A Pannon RTV felvétele)

— Mentsük meg azt, ami még megmenthető, ez az elv vezérelt, illetve vezérel a továbbiakban is — hangsúlyozta Mezei Zsuzsanna. — 2022-ben jelent meg a Torda — nagyanyáink ételei című könyv, melyben összegyűjtöttem a régi, hagyományos, tordai ételeket. Az a test táplálékáról szól, a mostani könyv pedig a lelket hivatott táplálni, mert a zene a lélek éltető ereje. A könyv egyik részét a lejegyzett beszélgetések teszik ki, a másik pedig válogatás a Tordai Újságból. A könyvben zenészeket is megszólaltatok, akikről elmondhatom, nem volt nehéz őket szóra bírni. Örültek a megkeresésnek, a felkérésnek, és sokat meséltek a zenével kapcsolatos élményeikről, valamint a régi zenészkollégák is szóba kerültek. Nagyon sok régi képet sikerült összegyűjtenem a zenekarokról, ezek belekerültek a könyvbe, a jelenlegi zenészekről és hangszerekről pedig Barna Nóra készített gyönyörű fényképeket a tordai tájház szobáiban — mesélte Zsuzsanna.

Bacsik Attila felvételei

Amikor a könyv körüli nehézségekről kellett beszélnie, csak az anyagi támogatások megszerzését említette. Ez tűnt a legnehezebbnek a könyv megjelenésig vezető munkafolyamatban. Ami a jövőt, a folytatást illeti, már egy újabb ötlete is van, mely szintén a szülőfalujához kötődik. A régi házak ablakait, ajtóit szeretné megörökíteni, illetve egy képes könyvben megmenteni a feledéstől.

Samu Zoltán neve a magyarcsernyeieknek nem ismeretlen, hiszen nagyon sok lakodalomban, ünnepségen ő és zenekara muzsikált. Megtudtuk tőle, hogy több hangszeren is tud játszani. A zenélést egy kanizsai zenetanártól, Radács Misi bácsitól sajátította el magántanulóként. Később, amikor megalakult a zenekara, Boldizsár Karcsi zenésztársa, aki zenetanár is volt, tanította meg nekik a legfontosabb dolgokat, melyek a zenéléshez szükségesek. Abban az időben a zenészek többsége csak hallásból muzsikált, nem mindenki tudott kottát olvasni.

Arra a kérdésre, hogy mi a jó és mi a rossz oldala annak, ha valaki zenész, azt a frappáns választ adta, hogy a jó oldaláról sokat tud beszélni, de a rossz oldaláról a feleségét kérdezzük. Kiemelte, hogy a zenészek nagyon sok helyen megfordulnak, és rengeteg embert ismernek meg. De az is igaz, ha valamelyik közeli városban sétálva valaki odaköszön neki, nem biztos, hogy felismeri. Mert a zenészeket megjegyzik az emberek, de a zenész nem biztos, hogy később is mindenkit felismer egy-egy mulatság vendégei közül. Továbbá elmondta, hogy nagyon sok minden hiányzik a régi sátoros lakodalmak időszakából. Kevesebben húzatnak hallgatónótákat, rövidebb ideig tart a lakodalom, és már a nászmenet kísérése is nagyon ritka. Samu Zoltán fia, Csongor is zenész, és nagyon büszke arra, hogy van még zenész a családban. Hozzátette, nagyon jó érzés tölti el, ha együtt zenélhetnek.

Matyis József elmondta, Kántor Gyuri bácsihoz járt tanulni harmonikázni. Később azonban abbahagyta a harmonikázást, mert azt mondták az idősebb zenészek, hogy a harmonika nem bandába való. Ezért kezdett el tamburán játszani, de ha a zenekarból hiányzott valaki, ő beállt a helyére, így tanult meg szinte minden hangszerrel bánni. Rengeteg nótát ismer, egyszer megpróbálta lejegyezni, hogy mennyit, de nem ért a végére. Mindegyik magyar nótát szereti, de ha kellene választani egy kedvencet, az most a Visszanézek életemre kezdetű lenne.

Hozzátette, régebben nagyon sok eseményre hívták a zenészeket, lakodalmakba, névnapi köszöntésekre, regruta- és más bálokba, temetésekre, farsangkergetésre. S nagy szégyen volt, ha a zenész nem ismerte azt a nótát, amelyet kértek tőle, ezért próbálták megtanulni mindazt, amit az idősek játszottak, sőt, ők már tangókat, valcereket is zenélnek. De a mai fiatalok kedvenceit is ismerniük kell, például a Sej ribizli, piros bicikli… kezdetű nótát. Ezeknek kevés a szövegük, könnyű őket megjegyezni, de tartalmuk nem igazán van, ellentétben a régi hallgatókkal, melyeket a mai fiatalok csak siratónak vélnek.

Matyis József egyik unokája, Viktor, a nagybecskereki zeneiskolába kezdett járni, hegedűn játszik. A nagyapa nagyon büszke rá, általában ő szokta vinni az órákra, sőt, együtt zenélni is egyre gyakrabban szoktak otthon.

A zenészek néhány indulóval zárták a műsort, a nézők pedig állva tapsoltak. Az egybegyűltek meg is vásárolhatták a helyszínen a könyvet, melynek megjelenését a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi — Nemzeti Közösségi Titkárság támogatta.