Időről időre újra kell hallgatnom a lemezeit. Olyan, mint a klasszikus zene. Ezekhez a forró, nyári délutánokhoz a leghűsítőbb a Lámpafény, az esti órákra pedig a You don’t know it’s you című albumot javaslom. Mindkettőről hangzottak el dalok Szabadkán, ahol Veronika Gyémánt Bálint gitárossal koncertezett.

A Kosztolányi Dezső Színház ízlésesen, jazzesen, tortával zárta az évadot. Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint koncertjére sokan voltak kíváncsiak, hiszen Vajdaságban eddig csak a Dombos Festen hallhattuk Veronikát. Bálinttal közösen már két albumuk jelent meg: a Lifelover és a Tell Her. Ennek apropójából beszélgettem az énekesnővel, de szigorúan csak miután elfogyasztotta a tortáját.

* Nagyon izgalmas volt a ma esti koncert. Főleg angol nyelvű dalok hangzottak el, illetve néhány magyar is, volt megzenésített vers, legvégül pedig egy Beatles-feldolgozás. Más angol nyelven énekelni és dalt írni, mint magyarul?

— Más, teljesen más. Az ember idegen nyelven soha nem fog annyi részletet ismerni, mint az anyanyelvén. Amikor magyarul énekelek, az az érzésem, hogy nem tudom kivonni magam a szöveg alól, angolul megírni egy dalt pedig egyfajta játék számomra, hiszen sokkal többet megenged, mint a magyar. Annyi angol sláger van a fülünkben, hogy hozzászoktunk ahhoz, hogy olyan blődségeket énekelünk, mint: „she loves you, yeah, yeah, yeah”. És ez még működik is, imádjuk. Magyarul ugyanez lehet, hogy snasszul hangzana. Az angol rugalmasabb. Nemcsak megfogalmazás tekintetében, hanem prozódiailag is, és végül is a jazznek az angol az anyanyelve. A magyarban többnyire a szavak elején van a hangsúly, a jazzben viszont sosincs ott. Emiatt nincsenek tökéletes barátságban egymással, ám ezzel nem azt mondom, hogy nem lehet próbálkozni magyarul is jazzes harmóniákkal. Én magam nagyon szeretek magyarul is énekelni, magyar verseket feldolgozni.

* A dalaidban sok a jazzes elem, rengeteget improvizáltok, népes közönség hallgat. Mennyire tudsz még ennél is szélesebb réteghez eljutni a jazz által? (Már ha akarsz, persze.)

— A zenénk nem tiszta, tradicionális jazz. Sokféle muzsikát hallgatunk: popot, elektronikust, klasszikust, nép- és világzenét. Ezek a hatások megjelennek a dalainkban is: van refrén és van versszak. Így könnyebben megtaláljuk azt a közönséget, amely nem feltétlenül rajong a jazzért.

* Ketten léptetek fel ma este: egy gitár és az ének. Voltak dalok, amikor nem tudtam volna elsőre megmondani, melyik szólamot játssza a gitár, illetve melyiket énekled te. Zenéltél már nagyobb zenekarral is. Mit ad neked a duó?

— Nagy szabadság van a Bálinttal való közös zenélésben. Egyrészt nyilván azért, mert már nagyon jól ismerjük egymást zeneileg és emberileg is, másrészt pedig így, hogy csak ketten vagyunk a színpadon, a leghalkabb sóhajnak is tud lenni jelentősége. Akkora tér van, amekkora egy nagyobb zenekarban ritkán adódik. Itt minden dalban van olyan pillanat, amikor a legfinomabb lehelettől a legnagyobb kitörésig meg tudom mutatni magam, ha okom van rá. Ezt a fajta teret — mely mindkettőnknek a rendelkezésére áll — nagyon szeretem.

* Tudom, hogy éltél Berlinben, Brüsszelben, most pedig London és Budapest között ingázol. Igényled ezeket a váltásokat?

— (Nevet.) Az élet hozza így, de valószínűleg nem véletlen, és feltehetőleg nekem is van közöm hozzá. Amikor harmincévesen elmentem Brüsszelbe, egy kétéves mesterképzésre, akkor voltam először huzamosabb ideig külföldön, és akkor is ingáztam a koncertek miatt. Az egy nagyon nagy élmény volt. Valami kinyílt bennem. Sok impulzus ért, le is hullott egy csomó máz azzal kapcsolatban, amit Nyugat-Európáról gondoltam. Emellett rendkívül inspiráló volt megismerni embereket más kulturális közegből.

* Könnyű volt ott belekerülni a zenei életbe, körforgásba?

— Nem volt nehéz. És egyébként is a belgák szerintem a magyarokkal nagyon könnyen megtalálják a közös hangot. Ők is kis országban élnek, mi is. Ők is sokszor voltak elnyomva, mi is. Ez ad egy jó közös alapot. (Nevet.) Imádtam Brüsszelben tanulni.

* S ehhez képest London milyen?

— Elképesztően zsúfolt, és minden százszázalékos. Egy kicsit félelmetes is számomra, hogy olyan nagy a verseny. A piac telítve van, a gasztronómiától a kultúráig mindennek tökéletesnek kell lennie, hogy fenn tudjon maradni. Ez egyrészt befogadóként nagyon jó, hiszen a legújabb, leglenyűgözőbb és legerősebb termékeket kapja az ember — legyen szó színházról, kiállításokról, zenéről, ruháról, kajáról vagy bármi másról —, másrészt alkotóként nagyon kell hajtani, hogy a felszínre kerülj. Nem hiszem, hogy túl sokáig leszek Londonban, de az izgalmas részét kiélvezem.

* Egy ilyen koncert, mint a mostani is, tele van improvizációval. Előre megbeszélitek, hogyan épüljön fel egy dalon belül ez a rész?

— Az improvizáció lényege, hogy kockázatot vállalunk, és vagy bejön, vagy nem. Nem tudjuk mindig kitalálni, mire gondol a másik. Volt olyan, hogy én azt hittem, már továbbmentünk, Bálint viszont nem. Ilyenkor adódik egy zenei helyzet, melyet úgy fogunk fel, mint egy lehetőséget arra, hogy továbbdobbantsunk. Nem ijedünk meg tőle, ha beugrunk egy jelzésnek, ezek nem feltétlenül hibák, ez maga a spontaneitás. Sok mindent megbeszélünk, de ha már többször játszottunk egy szerkezetet, akkor rendszerint úgy döntünk, hogy most szándékosan csináljuk máshogy. Fontos számunkra, hogy a műsor spontán maradjon, hogy néha elhagyjuk a megbeszélteket. Vagy ellene megyünk, hogy mindig legyen friss mondanivaló, s ne ragadjunk bele túlságosan a meglevő megoldásokba.

* Takarítás és főzés közben is énekelsz?

— Nem. (Nagy nevetés.) De azért szoktam énekelni váratlan helyzetekben. Például megesik néha, hogy az utcán hangosabban énekelek, mint kellene. Ja, és imádok autóban beénekelni, illetve egyáltalán énekelni. Ez főleg nyáron, letekert ablak mellett izgalmas.

* Mi volt a legszebb szakmai bók, melyet kaptál?

— Lehet, hogy szerénytelenül hangzik, de én ezeket nem tartom számon. Amikor kapom, jólesnek, ám utána nem dédelgetem őket. Aminek örülni szoktam, az az, ha a közönségnek „lejön”, hogy min dolgozunk. Hogy próbálunk változtatni, illetve frissek maradni. Ezért nagyon nagy bók, ha az emberek már ötödször jönnek vissza a koncertre, mert tudják, hogy lesz benne újdonság, nem fognak unatkozni.

* Megzenésített versek. A vers megköti a kezed, amikor zenét írsz rá, vagy felszabadít azáltal, hogy egy kész szöveg?

— Is-is. Egyrészt természetesen felszabadít a szövegírási kötelezettség alól. Van egy kiindulópont, és ami még fontosabb, egy inspirációs forrás. Másrészt vannak olyan kötöttségek, amelyekkel valamit kezdeni kell, meg kell találni az egyensúlyt, rá kell érezni, mennyire nyúlhatok hozzá a szöveghez úgy, hogy még hű maradjak az eredeti vershez. Belefér-e egy-egy sor megismétlése, vagy nem. Kötöttség és inspiráció egyszerre.

* Tudatosan keresgélsz zenére alkalmas verseket?

— Megmondom őszintén, régen nem voltam valami nagy versolvasó, viszont a harmadik kvartettlemez után szerettem volna magyarul énekelni dalokat. Előtte mindig csak angolul írtam dalszöveget. Azért kezdtem el verseket olvasni, hogy egy kicsit beleássam magam a magyar lírába, és hogy jobban lássam, mire jó ez a nyelv. Hogy ráérezzek, hogyan lehet trükközni vele. Teljesen gyakorlatias szempont vitt rá tehát a versolvasásra, de a végén totálisan behúzott. Olyan nagy élmény volt, hogy akkor nem is kezdtem el saját magyar szövegeket írni, hanem a verseket használtam fel. Így született meg előbb a Lámpafény című lemez, aztán pedig Kassák Lajos verseinek is szenteltünk egyet.

* A ti koncertetek zárta a színház idei évadát. A színészeknek a nyár általában arról szól, hogy egy kicsit pihennek, a zenészeknek pedig arról, hogy koncerteznek. Miből áll a ti nyaratok?

— Úgy alakul az idei év, hogy a tavasszal és az ősszel vannak a külföldi fellépéseink, a nyáron pedig főleg Magyarországon maradunk. Jól bejárjuk az országot, átruccanunk a határon túlra is, és ez nagyon jó érzés. Voltunk Erdélyben, most Vajdaságba is eljöttünk, és ezek nagyszerű élmények. Számomra a nyár fénypontja a Művészetek Völgye fesztivál, ahol negyedik éve szervezem és vezetem a jazzudvart. Én találom ki a nappali meg az esti programokat, és természetesen végig ott vagyok. Ez egy közvetlen, intenzív találkozás a közönséggel és a magyar zenei élettel, hiszen a magyar jazzszcéna apraja-nagyja megfordul az udvaromban.

Akkor hát: mindenki tudja, hol találhatja Harcsa Veronikát a nyáron. Aki egy jó koncertre vágyik, az feltétlenül keresse meg!

A szerző felvételei