
November 2-án a muzslyai temetőben Muzslya helyi közösségének tanácsa és a Vajdasági Magyar Szövetség helyi szervezete együttesen emlékezett meg az 1944/45-ben ártatlanul kivégzett áldozatokról.

Az elveszejtett muzslyai emberek emlékének adóztak a hozzátartozók, a rokonok, az ismerősök és a muzslyai polgárok is.
Mgr. Hallai Zoltán, Muzslya helyi közösségének tanácselnöke beszédében arról is szólt, hogy az idén is megemlékeznek azokról a muzslyai magyarokról, akiket 68 évvel ezelőtt bírósági tárgyalás és ítélet nélkül ártatlanul megkínoztak és kivégeztek, akiknek bűnük csupán a nemzeti hovatartozásuk volt. Az áldozatok emlékét nem mossa el az idő falunk történetében, nevük méltó helyet érdemel.
A temetőben megtartott alkalmi beszéd után az áldozatok nevét őrző síremléknél a VMSZ helyi szervezete nevében Sztojkó József, a helyi tanács nevében pedig mgr. Hallai Zoltán és Kovács László koszorúzott.