Szalakótaodú kihelyezése

A természetvédők ezen a napon az emberhez oly közel álló, virágözönbe és friss zöldbe öltözött fákra és a kikeleti hangversenyt adó, fészket rakó, fiókanevelő madarakra emlékeznek.
Tájainkon éppen száz esztendővel ezelőtt ünnepelték meg először a madarak és fák napját. Az utolsó nagy magyar polihisztor, természetbúvár Herman Ottó, a Magyar Ornitológiai Központ alapítója és egykori igazgatója nevéhez fűződik az amerikai iskolákba 1894-ben bevezetett, madarak és fák napjának magyarországi meghonosítása. A kor természetvédelmi törekvéseinek úttörője volt Herman Ottó, nagy érdeme, hogy felismerte a természet megismerésének és védelmének összefüggését. Már 1900-ban megfogalmazta, hogy a ,,A természetben a maga helyén minden egyenértékű, egyenjogú, legyen az akár a legparányibb légy dongása, akár a Vezúv kitörése. E hatalom birtokában nincs sem megvetni, sem letaposnivaló, s ez nagyon is érdekünk.' A magyarországi iskolákban 1906-ban minisztériumi rendelettel vezették be a madarak és fák napjának megünneplését.
Ezen a napon, május 10-én, elsősorban a diákokat, a fiatalokat próbálják mozgósítani, de életkortól függetlenül minden természetért aggódó ember kiveheti részét az akciókból. A vajdasági iskolákban sajnos csak egyéni kezdeményezésekre, egy-egy tanár lelkesedésére építve szerveznek hellyel-közzel alkalmi rendezvényeket. E napon faültetések, vetélkedők és egyéb megmozdulások arra próbálják felhívni a figyelmet, hogy vigyáznunk kell a természetre, minden élőlényre. A madarak és más természetes környezetben élő gerincesek vagy alacsonyabb rendű élőlények mind-mind fontos láncszemei egy nagy egységnek, egy nagy rendszernek, a nagybetűs TERMÉSZET-nek, amely végső soron ,,kitermelte' magából az embert is. Azt az embert, aki egyre inkább elveszíti kapcsolatát a természettel, egész életét képes leélni mesterséges, urbánus környezetben. De milyen élet az ilyen?
A vajdasági civil környezetvédő mozgalmak, köztük a Vajdasági Madártani és Madárvédelmi Egyesület a helyi természetvédő szervezetekkel együttműködve már eddig is több nagy lélegzetű akciót rendezett a madarak és ezen keresztül a fák védelme érdekében. A fák és bokrok természetes lakói az énekes madarak, de a fátlan, mindinkább agrársivataggá degradált Vajdaságban az erdővel -- beleértve a madarak számára kevésbé értékes nyárfatelepítéseket is -- borított területek nagysága még a tíz százalékot sem éri el. Erdők, fák, bokrok nélkül egyre kevesebb madár találja meg a legminimálisabb létfeltételeit. A biológiai sokféleség vagy divatos idegen kifejezéssel élve: a biodiverzitás a természetes élőhelyek degradálódásával, beszűkülésével egyre kevésbé sokféle, egyre kevesebb faj találja meg életterét környezetünkben.
A vajdasági madarászok a Magyar Madártani Egyesülettel karöltve az idén egy nagyszabású, kétéves futamidejű programba kezdtek, amely a madárvédelem népszerűsítése mellett konkrét madárvédelmi feladatok teljesítését is célul tűzte ki. A magyar külügyminisztérium összesen 18 millió forinttal támogatja a projektumot, amelynek egyik fő célja a fészkelőhelyüket, életterüket vesztő ritka és veszélyeztettet madárfajok megtelepedésének az elősegítése műfészkek, fészekodúk kihelyezésével.
Az egyik fogyatkozófélben levő madarunk a türkizkék-rozsdavörös színekben pompázó szalakóta, népies nevén a kékcsóka. A többek között nagytestű rovarokat fogyasztó szalakóta füves pusztákhoz kötődik, fészkelési igényeit tekintve pedig odúlakó, nagyobb fák üregeiben neveli fel fiókáit. Bánátban még vannak nagyobb kiterjedésű legelők, füves rétek, de fészkelésre alkalmas odvas fa már jóval kevesebb akad, hiszen a korszerűnek nevezett erdőgazdálkodás nem tűri meg az ültetvényekben az ilyen fákat. A szalakóta fészkelésének megkönnyítése érdekében két év alatt a vajdasági madarászok száz fából készült fészkelő odút helyeznek ki, remélve, hogy a szalakóták száma az egykori életterükben újra növekedni fog.
A fátlan Vajdaságban összefüggő erdők híján a ragadozó madarak egy része a mesterséges emberi építményeken, nagy feszültségű távvezetékek tartóoszlopain költ. A honi kerecsensólyom-állomány (a mondabeli turulmadarunk) szinte kizárólag a magas, két lábon álló fém villanypóznákon költ. A sólymok rendszeresen elfoglalják a karókra épült hollófészkeket. A magyarországi tapasztalatok alapján tudjuk, hogy a kerecsensólymok szívesen költenek a nagy feszültségű vezeték tartóoszlopaira erősített fészekládákban. A fából vagy más anyagból készült műfészkekkel a sólymok fészekrakási, fiókanevelési gondjain is segíteni lehet, állományuk gyarapítható. Az említett kétéves program keretében száz kerecsen-műfészek kerül kihelyezésre.
A felsorolt példákból leszűrhető, hogy az emberi tevékenység nyomán beszűkült élettérben csak úgy tudnak fennmaradni a kevésbé alkalmazkodni képes madarak (vonatkozik ez más állatcsoportokra is), ha tevékenyen védjük megmaradt élőhelyüket, és ahogyan csak tudjuk, segítjük fennmaradásukat, hogy a jövőben ne csak a legendáinkból, népmeséinkből vagy népdalainkból ismerjük ezeket a pompás élőlényeket, hanem természetes valóságukban is megcsodálhassuk őket. Fák és madarak (madárdal) nélkül elképzelhetetlenül sivár lenne földi létünk.