Madarak és fák

Kedves olvasó,

Alábbi cikkünk weboldalunk előző változatából automatizálva került áthelyezésre, így szövegformázási és megjelenítési hibák előfordulhatnak. Megértésüket köszönjük!

Madarak és fák

Alig vagyunk túl a majálison - remélem, a nagy sütögetésben, bográcsosfőzőcskézésben és a nemes nedűk kóstolgatása közben nem feledkeztek meg az első vasárnapon az anyák napjáról sem - az előttünk álló hét újabb világnapokat kínál. Itt van mindjárt a büszke hölgynek, Európának a napja, amelynek a me...

Alig vagyunk túl a majálison - remélem, a nagy sütögetésben, bográcsosfőzőcskézésben és a nemes nedűk kóstolgatása közben nem feledkeztek meg az első vasárnapon az anyák napjáról sem - az előttünk álló hét újabb világnapokat kínál. Itt van mindjárt a büszke hölgynek, Európának a napja, amelynek a megünneplését 1964-ben határozta el az Európai Tanács Miniszteri Bizottsága. A jó öreg kontinens neve mindennapossá vált a beszédtémákban, nálunk leginkább bizonyos dátumokat szokás emlegetni vele kapcsolatban. Újabban 2012-t, amit egyesek - sajnos, éppen azok, akik a megmondhatói lehetnének - túl derűlátónak tartanak. Következik május 8-án a Nemzetközi Vöröskereszt napja Henri Dunant svájci író javaslatára, aki 1859-ben megalakította a Nemzetközi Vöröskereszt segélyszervezetét, amit egy évvel később jóváhagyott a Genfi Egyezmény. Május 10-e a madarak és fák napja, de elárulom, hamarosan itt lesz még az állat- és növényszeretet napja, amely egyben a család nemzetközi napja is az ENSZ 1994-es döntése alapján.
Abbahagyom, mielőtt még hevesen vagy szelíden - ki-ki a vérmérséklete alapján - elküldenek melegebb égtájakra. Ami mellesleg rám is férne egy kis kikapcsolódás, pihenés formájában. De hagyjuk ezt, hiszen már Petőfi Sándor is megrótta azokat, akik csak a saját fájdalmukról és örömükről tudnak zengedezni. Hogy miért éppen ő jutott az eszembe? Mert itt van mellettem összegyűjtött verseinek kötete. A könyvjelző éppen A XIX. század költőinél áll, de én most mást kerestem, A Tisza és a Föltámadott a tenger... című verseit.
De mielőtt felfedném, mi volt ennek az oka, maradjunk még egy kicsit a madaraknál és a fáknál. Magyarországon először 1902-ben ünnepelték meg, már abban az évben, amikor Párizsban az európai államok egyezményt kötöttek a mezőgazdaságban hasznos madarak védelme érdekében. Hivatalos bevezetésére körrendeletet adtak ki, amely szerint ezen a napon gyümölcsfákat kell ültetni és öntözni, valamint megemlékezni a hasznos madarakról. Bizonyára szép számban akadnak olyanok, akik nemcsak ezt tartják bolondságnak, hanem akár a Föld vagy a víz napját is, pedig lehetne egy második majális, egy szabadban, piknikezve eltöltött délután mindannyiunk életében. Arról nem is szólva, hogy én inkább azt tartom balgaságnak, ha csak ezen az egy napon figyelünk oda a madarakra és a fákra, vagy általuk, tágabb értelemben az egész természetre. Akkor valóban hiábavaló.
Mostanában nagyon sok vízben álló, hullámzó, tajtékozó, gyakran piszkos habbal körülvett fát láttam. Kezdetben csak azon szörnyülködtem, hogy kedvenc Tiszám ellepte a híd lábánál lévő homokos strandot, majd áttört az erdőn, és már a töltés oldalát nyaldossa, napról napra magasabban. Aztán a Bánságban szembesültem a megvadult Temes zabolázatlan erejével. (Ezért került a vaskos Petőfi-kötet is az íróasztalomra.) Persze, mindenekelőtt az elárasztott házakból kisemmizett embereket sajnáljuk, és féltjük azokat, akiknek az egy életen át építgetett hajléka megadta magát, és beleomlott az árba. A kérges tenyerű, ráncos arcú, fáradt embereket, akik titokban talán már feladták, de még küzdenek, mert a meghátrálás ismeretlen számukra. Azon a vidéken sohasem volt könnyű az élet. A képből azonban nem maradhatnak ki a szántóföldek, a tönkrement vetések és a fák sem, hiszen kísérőink egyre-másra mutogatták, felhívták a figyelmünket, hogy azokon a helyeken, ahol most csak az ágak hegye vagy a lombozat fele látszik, nemrégiben erdő, liget, kisebb csalit volt. Madarakat viszont nem is láttam, és nem is hallottam. A vízbe vesző utcákról hiányzott a fütty, a trilla, a csivitelés. Nem is illett volna a komor arcú, gumicsizmás emberekhez, akik továbbra is kíváncsian megnéztek minden idegent, pedig az utóbbi időben láthattak belőlük eleget. Az amúgy is valószerűtlen képet a bóklászó kutyák egészítették ki. Egyik beszélgetőtársunk mondta, hogy mostanában a kutyák nagyon lecsendesedtek, megnyugodtak, csak néhány jó falat reményében settenkednek a látogatók körül. Bizonyára félnek is. Ha nem a víztől, akkor attól, hogy a végső pillanatban megfeledkeznek róluk, nem jut hely számukra a traktoron, teherautón. Mint ahogyan ott marad annyi minden más is, olyan tárgyak, amelyekről a gazdájuk eddig azt hitte, létezni sem tud nélkülük.
A látottak után nem gurulok olyan iszonyú dühbe, ha reggel egy újabb lyukat fedezek fel a féltett virágoskertemben, és halkan, visszafogottan, csupán a rend kedvéért szidom meg a kutyámat, miközben visszaültetem a kikapart növényt. Nemcsak mosolygok rajta, hanem szinte már várom is, hogy az utcánkban tanyázó harkály hozzákezdjen napi kopácsolásához, pedig - bevallom - azelőtt néha határozottan idegesített. Örülök az éneklő madaraknak, a zöld vagy virágos fáknak, a napsütésnek... Mert holnap ismét beborulhat és eleredhet az eső.
Címkék: Madarak és fák
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Körkép rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Madarak és fák
Múzsaidéző
  • Györffi Réka
  • 2018.11.03.
  • LXXIII. évfolyam 44. szám
Madarak és fák
Irodalom
  • Hét Nap
  • 2018.04.10.
  • LXXIII. évfolyam 15. szám
Facebook

Támogatóink