home 2024. május 06., Ivett napja
Online előfizetés
„Lebecsüljük a fiatalokat”
Szerda Zsófi
2016.02.22.
LXXI. évf. 7. szám
„Lebecsüljük a fiatalokat”

Újabb felállásban járja — ezúttal — Vajdaság középiskoláit a zentai Mécsvirág együttes egy rendhagyó irodalomórával. Verebes Krnács Erika, Zsoldos Ervin és Szerda László kortárs vajdasági költők verseit tolmácsolja a sokszor hiperaktív, de érdeklődő középiskolásoknak.

— Emlékszem még azokra az időkre, amikor én magam is középiskolás voltam, és sokszor nem értettük a kortárs költők irományait. Elvontak voltak, vagy nem is akartuk érteni őket. Amikor a verseket válogattam a Folyók fölött című műsorunkhoz, valahogy úgy éreztem, hogy olyan témákat kellene feldolgozni, amelyek az utóbbi években a leginkább foglalkoztatták ezt a generációt. A mai fiatalok elmagányosodnak, elidegenednek egymástól. Nagyon fontos, hogy milyen kontaktus alakult ki ebben a rohanásban szülő és gyerek között. Mernek-e beszélni a fiatalok a szüleikkel az érzéseikről? Azután foglalkozunk magával a gyökértelenséggel, mely szintén érinti ezt a generációt. Az elvándorlásról szól az egyik Tolnai-vers (Tolnai Ottó: Ne gyere vissza), mely szépen taglalja a menni-maradni kérdést. Megesik velünk, hogy elvágyódunk valahova, magunk sem tudjuk, hova, csak azt érezzük, hogy a szomszéd fűje sokkal zöldebb, mint a miénk. Elmegyünk, és fizikailag ott vagyunk, lélekben viszont itthon maradunk. Nem tudunk szabadulni a gyökereinktől. Vannak olyanok is, akik itthon maradnak, de folyamatosan elvágyódnak — meséli Erika, akinek az is sokat segített a válogatásban, hogy évek óta figyelemmel kíséri a zentai Énekelt Versek Fesztiválját, melyen mindig kortárs költőket kérnek fel, hogy verset írjanak, a kortárs költőink pedig rólunk írnak. A lét, az ittlét vagy ottlét fájdalmairól és örömeiről, olyan dolgokról, amelyek minket is foglalkoztatnak, hiszen íróinkkal, költőinkkel együtt éljük meg őket mi magunk is.

A rendhagyó irodalomóra keretében Sziveri János, Domonkos István, Terék Anna, Böndör Pál, Tolnai Ottó, Verebes Ernő, Kontra Ferenc, Lovas Ildikó, Tóth Ferenc, Beszédes István, Danyi Zoltán, Szűgyi Zoltán, Fehér Ferenc, Csík Mónika, Celler Kiss Tamás, Bogdán József és Fehér Kálmán szövegeit hallhatják a középiskolások.

— A program nyolcvanhat állomásból áll. Most volt az ötvenedik előadásunk Topolyán. Elég tempósan haladunk. Az együttes összetétele egy picit változott, most Szerda László segít ki bennünket, egy egész ütősszekciót képviselve. Kevesebb középiskola van, mint általános, viszont több a szak, ezért minden középiskolában több előadást tartunk — mondta Erika.

* Topolyán két — javarészt — fiúkból álló osztályhoz próbáltátok közelebb hozni az irodalmat. Középiskolás fiúkat megzabolázni, csendre inteni talán nehezebb, mint tíz vadlovat. De mégis sikerült, csendben hallgatták végig a műsorotokat.

— A kortárs költészettől én is féltem egy kicsit. De annak idején, amikor a József Attila-műsort készítettük, akkor viszont attól féltem. Ha komolyabb a téma, mi, felnőttek előbb megijedünk, hogy mi lesz, ha a gyerekek figyelme elkezd lankadni, elkalandoznak a gondolataik, vagy egyszerűen csak nem érdekli őket. De ez nem így történik. Lebecsüljük őket. Az első hang a legfontosabb. Ha az rossz, akkor az egész előadás során harcolnunk kell, hogy megtaláljuk önmagunkat. Én a műsor elején mondok néhány szót, felvezetem a verseket, témákat, bevonom a gyerekeket, a bizalmukba férkőzöm egy „ugye, tudjátok milyen ez” mondattal. Ez a lényeg, ez a titok. Amint számítok a jelenlétükre, bizalmat szavaznak. Voltunk mi már sofőrtanoncoknál is, ők is figyeltek. Mindig van egy-két vezéregyéniség, aki megpróbálja szítani a feszültséget, de az ember ezt megoldja. Odamegy hozzá, és a szemébe néz, vagy megkéri, hogy ne viselkedjen óvodásként. Eddig csak kellemes élményeink voltak. Csókát például sosem felejtem el. Az összes diák, tanár, sőt maga az igazgató is eljött. A gyerekek a felnőttek tükörképei. Szülőké, tanároké, a közegé, melyben élnek. Ezért fontos, hogy a tanár hogyan áll hozzá egy ilyen műsorhoz. Akarva-akaratlanul is feltérképezhető, milyen a viszonyulásuk az irodalomhoz, mert a gyerekeken látszik. És nincsenek véletlenek.


A szerző felvételei

A program a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt nemzeti jelentőségű rendezvénye.


Kattints az alábbi képre, és nézd meg a szerző adatlapját is:
Szerda Zsófi

De ne hagyd ki Zsófi honlapját se! >>> www.szerdazsofi.net

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..