* Fagotton játszol. Nem mindennapi hangszer, gyönyörű hanggal. Hol hallottad először a fagottot, és mi „fagott” meg benne? :) Egyenes út vezetett hozzá?

— Először is illendően megköszönném az interjúra való felkérést. Kérdéssorod a sokunk által (különböző, olykor egyéni okok miatt) átélendő krízisidőszakban talált meg, így különösen jólesik és frissítően hat visszaemlékeznem a kérdésben feszegetett kezdetekre. Világéletemben fontos szerepet töltöttek be bizonyos személyek a környezetemben. A fagott kiválasztásánál az történt, hogy megboldogult tanáromnál, Oláh Györgynél kezdtem el a zeneiskola előkészítőjét, mivel az ő osztályába soroltak be. Akkor még fogalmam sem volt róla, mi is az a fagott. A tanár úr blockflötézni tanított (ez a furulya nemesebb elnevezése), és miután a következő osztályokban kötelezően nagyobb, „komolyabb” hangszerre kellett áttérnem, én egész egyszerűen Gyuri bácsinál (így sem hívtam még soha!) kívántam folytatni zenei tanulmányaimat — ő meg történetesen éppen fagottművész volt. Így került az én kezembe is ez a hangszer.

* Kell valamiféle különleges fújástechnika, hogy fagottos legyen valakiből?

— Minden egyes fúvós hangszerhez különlegesnek mondható fúvástechnika szükségeltetik. Ezt úgy kell elképzelni, mint egy, a testet igencsak igénybevevő légzési folyamatot. A szájtartástól kezdve a fogak szorításán át a torok nyitottságával és a rekeszizom helyes működésével bezárólag még mindig nem válaszoltuk meg az erre vonatkozó sikerrecept kérdését. Talán fura és szakszerűtlen, hogy ezt mondom, de ha valakinek nincs szíve és lelke fújni, lehet, hogy nem fúvós hangszerrel kell tengetnie az idejét. Nem hiszem, hogy elsősorban alkati előfeltételei vannak a fagottozásnak.

* Szabadkai filharmónia. Összehangolt csapat vagytok. Szereted a kamarazenélést?

— Hűha! A kérdés hármas tagolódásának mindegyik része megkíván némi elhintett, kulisszák mögé is betekintést sejtető magyarázatot. :) Először is kimondhatatlanul örülök, hogy úgy látod, összehangolt csapat vagyunk! Többre értékelem azt, amikor a közönség a zenekar energetikája által projektált, őszinte és emberközeli törekvéseket látja, érzi át, annál, hogy a számadatokkal és a csillogással felkent produkcióknak dől be. Mi egy ilyen szerény, de lelkes csapat vagyunk, üres közös zsebbel. Ötleteink voltak, vannak és lesznek, de ez az általános helyzet feltette a koronát az eluralkodó kilátástalanság feje búbjára, így most pihen és erőt gyűjt a zenekar. Hogy szeretem-e a kamarazenélést? Naná! Imádok hangszerelni, jóllehet a karanténidőszak alatt mindössze néhány arrangement született, többnyire a jómagam által megformált virtuális, három-négy tagú kamarazenekarokra.

* Annak idején a Black Sabbatka énekese voltál, szerintem én is láttalak benneteket élőben. A rock volt előbb, vagy a komolyzene?

— Ez nagyjából a tyúk és a tojás kérdésének átkeretezése. Azt érzem, hogy belül mindig is közel állt hozzám a rock lázadása, innovációja, világlátása, mégis, pedánsnak tetszelgő jellemem megkívánta saját magamtól, hogy legelőször is az örök érvényűbbnek szavazzak hitelt. Így hát előbb volt a komolyzene, mely valahol az akadémiai tanulmányaim derekán megfűszereződött a(z akkor még) Black Sabbatka ízvilágával. Újszerűen és bombasztikusan hatott ez rám. Az első közös próbáról például arra emlékszem, meglepődtem, hogy képes vagyok viszonylag magas hangok kiéneklésére, amiről korábban álmomban sem gondoltam, hogy sikerülhet. Ezt a kis technikai előrelépést azóta is a rockzenének az életembe történő, felrázó berobbanásának tulajdonítom.

* Komponáltál-e már zeneművet fagottra? Ha nem, miért nem?

— Sohasem éreztem erősségemnek a saját magam által kitalált dallamok megkomponálását, így nem, erre még nem volt példa. Parafrazírozni, sajátságosan értelmezni viszont szeretek. Zenében ezt úgy hívjuk: hangszerelés. Nem túl számos, de a legkülönfélébb hangszerekre írt arrangement látott már napvilágot a fantáziám szüleményeként. Hangszereltem már két hegedűre meg fagottra, kürt-cselló-fagott-nagybőgő alkotta kvartettre, vagy például legutóbbi kreálmányaim egyike a Bohém rapszódia négy fagottra. Ez meg is tekinthető a Facebook-profilomon. Nem vagyok zeneszerző, a hangszerelést is csak szívből csinálom — amit nagyon fontosnak tartok, ahogy ezt az interjú elején is kifejtettem.

* Kottából játszani, vagy inkább az improvizáció és az örömzenélés?

— Alapjában átfedhetik egymást ezek a zenei műveletek. Kottából is lehet improvizálni, ha a zenész jól olvas a sorok között, sőt, ez olykor még örömzenévé is válhat. Egyértelműen szélesebb egy muzsikus stilisztikai spektruma, ha birtokolja a kottaolvasás és -írás fortélyait, mivel a kottában az előadói finomságra és kivitelezésre adott utasításoknak kell eleget tenni. Mindenképp gazdagabb egy muzsikus zenei-érzelmi tárháza, ha érzi és tudja, hogyan kell spontán felelni egy rögtönözve felvetett zenei kérdésre. Szépirodalom vagy bizarro? Shakespeare szonettjei vagy slam poetry? Végletek, tudom, de minden egyes stílusról képviselt véleményünkkel, minden egyes stílusban való részvételi arányunkkal gazdagíthatjuk előadói jellemünket.

* Volt már olyan, hogy azt érezted, egyszerűbb lenne gitáron játszani, mert esetleg több zenei stílusban használható?

— Igen, volt idő, amikor ez szinte mindennap megfordult a fejemben. Jóval kisebb népszerűség jut a szórakoztató zenében a fagottnak, jóformán csak elvétve találkozunk vele világi viszonylatban, ezért számomra mindig is nagy kihívás volt, hogy valami látványosat, hangzatosat teremtsek a hangszeremmel. Rá kellett jönnöm idővel, hogy olykor-olykor szándékosan megyek szembe a mainstreammel, hogy már a hangszerválasztásnál is — jóllehet az látszólag véletlenszerű volt — kiviláglott, azért választottam a fagottot, mert nehéz és igényes. Elborzadva futok rá néha az interneten három-négy hetes zongorakurzusokra, ahol azt hirdetik, gyorstalpaló tanfolyamon sajátítható el a hangszertudás. Igencsak lealacsonyító helyzetbe hozzák ezzel a komolyzenészeket (is), hiszen főleg mi, fúvósok  tudjuk, hogy gyakran csak ahhoz, hogy egy bizonyos hang rendesen megszólaljon, több hónapig, sőt, akár évekig tartó gyakorlás szükséges. Szívem szerint törvénnyel büntetném ezeket a sikersóvár törekvéseket! Számomra tehát a rögösebb út a kedvesebb. Az évek során azt a megállapítást, hogy a fúvós hangszerben a levegő, lélegzet adja a hangot, és hogy ezáltal a lelkünket fújjuk bele (LÉLEK-zet), sikerült a magamévá tennem, és eszerint játszom a hangszeremen.

* Akkor mindent egybevetve kinek ajánlanád a fagottot mint választott hangszert?

— Mindenkinek, aki magát nem teljesen hétköznapinak érzi, és akinek van kedve nádakat farigcsálni! :) Tudnunk kell, hogy a nádsíp a fagottnak a legérzékenyebb és egyúttal a legfontosabb eleme, olyan, mint a bicikligumiban a levegő. Rendkívüli érzékenységet és precizitást igényel a kifaragása, és ezt havonta többször is el kell végeznünk. Nem lehet idegesen csinálni, de ha nem lesz jó a végeredmény, még akkor is használható volt a művelet alacsony vérnyomás ellen. A jó nád viszont aranyat ér, meg kell becsülni, tisztítgatni kell, dédelgetni, becézni, hogy szép hangja maradjon. Persze nem csak a nádak farigcsálásában merül ki a fagottozás. A fagott brummoghat, döröghet, de rikoltozhat is. Rendkívül nagy a hangterjedelme. Kell hozzá kitartás, nem szabad feladni rögtön az elején (a végén még kevésbé), cserébe viszont simogató, bársonyos hangszínű zeneszerszámmá szelídíthetjük hangszerünket. Maradjunk annyiban, hogy akinek kedve van hozzá, keressen fel a zeneiskolában!

* A zenélés mellett mi az, ami még kitölti az idődet, mivel foglalatoskodsz, amikor éppen nem fújsz?

— Az utóbbi időben sajnos keveset fújok, nyári uborkaszezon, koronavírus... Mostanában elkezdtem ismét verseket írni-olvasni, olykor megjavítok egy ébresztőórát, forrasztópákát, kicserélek egy fürdőszobai kapcsolósort, felcsavarozok egy polcot. :) Reggelente elmaradhatatlan a napi nyolcvanöt fekvőtámasz (zsinórban negyven) és nyolcvan felülés. Őszintén szólva, kevés most számomra a zenélési lehetőség, de nagyon remélem, hogy ezen majd lendítünk. Másfél éve tagja lettem a megújított Ábrahám Zenekarnak, melynek régi számaival még ma is ismerkedem... Egyik középiskolai tanárom szerint olyan vagyok, mint az induló vonat: lassan gyorsulok, de ha belendültem, akkor semmi sem állít meg.