Lenhardt Ilona (1903—1988) nagybecskereki származású opera-énekesnő, koloratúrszoprán, primadonna és hárfista pályafutásáról

A Béga menti városból indult felfelé ívelő, sikeres pályafutása, valamikor közvetlenül az I. világháborút követő években, s talán az elsők között volt, akinek népszerűségét, hangversenyeinek, áriáinak, dalainak közvetítésével, a két háború között látványosan a rádió alapozta meg. Szép, finom csengésű és árnyalatokban gazdag hangját országszerte ismerték és kedvelték nemcsak szülővárosában, hanem Szabadkán, Zágrábban meg Pesten is.

Anton Lenhardt

Lenhardt Ilona gyermekkoráról nem sokat tudunk, de a legfontosabbat igen: már kicsi korától fogva kiváló hangja volt, és szerette a zenét. 1903-ban született a Béga menti városban, a Pašić utcai családi házban, és szülővárosában a XX. század első éveiben a Katolikus Elemi és Polgári Leányiskolába íratták, ahol átlagosan tanult, és csak zenéből volt kitűnő osztályzata. Valamivel később, az I. világháború idején, nevét már a Messinger Karolin Leánynevelő Intézet Értesítőjében találjuk.

Lenhardt Ilona (Film, színház, irodalom, 1941. április 11.)

A zene iránti rajongása akár családi hagyománynak is tekinthető, hiszen édesapja, Lenhardt Antal (Anton Lenhardt) hangszerkereskedő volt Nagybecskereken, aki a boldogulás reményében testvérével, Jánossal, Németországból vándorolt Magyarországra. Antal Nagybecskereken telepedett meg, és megalapította az „Első bánáti hangszerkészítő műhelyt és zongora-lerakatot”. 1931 tavaszán cége sajnos csődbe ment, sőt Antalt is, meg üzletvezetőjét is letartóztatták annak gyanújával, hogy „a csődtömeg elöl nagy mennyiségű árut rejtettek el”. A nyomozás kiderítette, hogy Kramberger lakásán négy nagybőgőt, öt hegedűt, egy gramofont, egy gitárt, egy tamburát és sok hangszeralkatrészt rejtegetett. Ezért a rendőrség Lenhardtot és Krambergert vizsgálati fogságba helyezte. Sajnos nem tudtuk kideríteni, mi lett az ügy vége. Ám 1937 elején a lapok már arról tudósítottak, hogy 1936-ban „Lenhardt Antal malomtulajdonos (!) jóvoltából megalakult a kikindai tűzoltózenekar, mivel Lenhardt Antal teljes fúvószenekari felszerelést ajándékozott az egyesületnek”.

A családi hagyományt, a zene vonatkozásában, mindenképp Ilona (a forrásokban még: Ilus, Ilonka) vitte sikerre, aki a budapesti zeneművészeti főiskola ének szakára iratkozott (Szabados Bélához), s tehetséges hangjával már hallgatóként felkeltette a közönség figyelmét. Sőt, arról is van adatunk, hogy hárfistaként is megpróbálkozott.

A művésznő (Színházi élet, 1938. április 9.)

A nagybecskerekiek 1923 márciusában az Ady Társaság felolvasó ülésén csodálhatták meg éneklését, ahol már mint Pencáné Lenhardt Ilona lépett fel. Az esten Ady—Reinitz-dalokat énekelt a közönségnek, zenekari kísérettel, Láng Imre vezényletével. Azután is a napi sajtó rendszeresen beszámolt fellépéseiről, sikereiről, népszerűségéről mind az operaházakban, mind a színházakban és a rádióműsorokban.

1932 nyarán a becskereki Tükör című riportlap címoldalon hozta a művésznő fotóját, jelezve egyúttal, hogy hangversenyét 1932. augusztus 14-én, 9.25-kor a Belgrádi Rádió is közvetíteni fogja. A lap mindemellett beszámolt Ilona addigi pályafutásáról is.

„Lenhardt Ilona, Becskerek büszkesége, aki csak rövid pár év előtt indult el Becskerekről világhódító útjára, időnként vissza-visszatér Becskerekre. […] Be akarja mutatni a földijeinek, hogy mennyit fejlődött a művészete. […] Nincs az a nagy világváros, ahol édesebb volna a siker, mint Becskereken, a szülővárosban. Augusztus 20-án lesz Lenhardt Ilonka önálló koncertje a Dungyerszki-palotában. […] A művésznő maga állította össze programját a legnehezebb és legszebb operaáriákból. A műsoron szerepel Rossini A sevillai borbélyából Rosina gyönyörű áriája, Donizetti Lammermoori Lucia operájának áriája és Air de Rossignol, végül két könnyebb kompozíció Abrányi Emilné két dala: A Tavasz és a Balatoni emlék.”

Arm Sándor 1932 nyarán a Tükör részére interjút is készített a művésznővel.

„— Meséljen Pestről valamit. Hogyan indult karrierje?

— A zeneakadémián tanultam. A vizsgaelőadáson Delibes A király mondta operájában játszottam a főszerepet. Ezt az operát rádión is közvetítették később. Én énekeltem újra a főszerepet. Ez volt első szereplésem a rádióban. Azóta sűrűn szerepeltem.”

Ezután Zágrábra terelődött a szó:

„— Nagyon kedvesen fogadtak Zágrábban. Óriási sikerem volt. Különösen tetszett Ábrányi Emilné Erdei hangulat című kompozíciója, melyet — magyarul énekeltem. Ábrányi Emilné nekem komponálta ezt a dalt.

— Melyik a kedvenc szerepe?

— Gildáé a Rigolettóban. Különben Verdi kompozíciókat éneklek a legszívesebben.

— Gramofonba még nem énekelt?

— Nemsokára csinálok néhány lemezt a His Master’s Voice részére. A próbaéneklés kitűnően sikerült.

— Hova szerződik a művésznő?

— Valószínű a pesti operához.”

Miután a rádió, mint viszonylag új médium, az 1930-as években igen népszerű és hallgatott volt, Lenhardt Ilonka csengő hangja lenyűgözte a hallgatóságot. A lapok rendszeresen hozták eseményszámba menő rádiófellépéseit. Így a Budapesti Rádióban 1931. április 18-án „a rádióstúdióban hangversenyezett”. 1932. április 4-én, 12.05-kor zenekari hangversenyt rendeztek Lenhardt Ilona közreműködésével. 1932 decemberében a Zágrábi Rádióban énekelt „nagy sikerrel”. A Budapesti Rádióban 1933. július 28-án, 13.30-kor Lenhardt Ilonka énekelt Neumann Lászlóval együtt, Kósa György pedig zongorázott. 1937. április 18-án a Budapesti Rádió stúdiójában hangversenyezett.

A Tükör címoldalán 1932-ben

Egyházi fellépései közül kiemelhetjük, hogy 1932 nyarán a becskereki gimnázium-templomban egy vasárnap délelőtti ünnepi szentmisén énekelt, majd ugyanabban az évben két ízben Szabadkán, a Szent Cecília Énekkar templomi hangversenyén, amelyet a Belgrádi Rádió is közvetített.

A laptudósításokból kiderül, hogy noha sokfelé fellépett egyházi és világi hangversenyeken, mégis, igazi népszerűségét a rádió alapozta meg. Valójában rádiósztár lett, méghozzá vidékünkről az elsők egyike. 1937-ben például, amikor a Budapesti Rádió második hullámhosszán közvetítették hangversenyeit, a kritika szinte mindig őszinte elragadtatással fogadta. Az Ujhelyi Színházi Ujság írta koncertje kapcsán, hogy Pesten „kitűnő kritikát” kapott, és hogy „finomcsengésű, hajlékony és kulturált hangja könnyedén diadalmaskodott”, továbbá, hogy Lenhardt Ilona „nagyszerűen bánik a hangjával, finom árnyalásokban gazdag, rokonszenves előadásmódja hivatott és rutinos énekesnőt reprezentál”.

1938. május 22-én, 12.05-kor a Budapesti Rádióban Vitéz Tiborral, az Operaház tagjával énekelt, zongorakísérettel. 1938. szeptember 27-én, 12.05-kor a hallgatóság Gerő Mária zongorakíséretével hallhatta Lenhardt Ilonát. Ugyancsak ő lépett a mikrofon elé 1939. május 21-én is.

A budapesti Rádió Ujság megítélése szerint „feltűnt símogató, megejtő, szép hangjával, fölényes énektudásával és bravúros előadásával”. A Rádióélet pedig azt írta róla, hogy „énekszámait, tapsrakésztető énektudással, szép hanggal, szerencsés diszpozícióban adta elő”. Az egyik két háború közötti zenekritikus a „legszebb magyar koloratúrénekesnek” nevezte.

Koncertjeinek listája is bőséges: 1930. július 13-án, Budapesten, a Margit-szigeten egy szimfonikus hangverseny keretében lépett fel; két héttel később a Városligetben a Székesfővárosi Zenekarral együtt szerepelt; 1932. július 30-án úgyszintén a Városligetben énekelt, Johann Strauss Tavaszi hangok című művének előadásán; 1932. augusztusában Nagybecskereken Deutsch Lászlóval közösen hangversenyezett.

Színtársulatokkal is gyakran bemutatkozott, operettekben, operákban. 1937 februárjában Budapesten Delibes A király mondta című vígoperájában lépett fel, nagy sikerrel. 1940 tavaszán Ábrahám Pál Viktória című népszerű operettjében látta a közönség. 1940 májusában Beregszászon Iván Sándor színtársulatával vendégszerepelt, ami nagy közönségsikernek számított. A Kárpátalja azt írta róla, hogy Beregszászon ilyen kiváló primadonna még nem volt, s hogy „kulturált, szép hangja, toalettjei, egész megjelenése finom és előkelő, igazi primadonna jelenség”. 1941 tavaszán már Szabadkán, Szabó Márton társulatában találjuk őt.

A II. világháború befejeztével, az impériumváltás után, sorsába beleszólt a történelem. Nehéz idők következtek: a deklasszálások kora, amelyben elveszítette korábbi pozícióit, státuszát, hírnevét. Olyannyira, hogy egy ideig kávéfőzőnőként volt kénytelen dolgozni budapesti szállodákban. 1988-ban hunyt el.

Forrás: Jövő, 1923. márc. 14.; Reggeli Ujság, 1931. ápr. 12.; 1931. márc. 7.; 1931. júl. 21.; 1932. ápr. 3.; 1932. aug. 9.; 1932. aug. 6.; 1932. okt. 16.; 1932. okt. 18.; 1932. aug. 26.; 1932. okt. 16.; 1932. dec. 3.; 1933. jan. 4.; 1933. jan. 8.; 1933. júl. 23.; 1937. febr. 4.; 1937. febr. 5.; 1938. máj. 22.; 1938. szept. 25.; 1939. máj. 21.; Sporthírlap, 1931. márc. 28.; Torontál, 1932. aug. 16.; 1932. aug. 23.; Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap, 1940. márc. 29.; Kárpátalja, 1940. máj. 5.; Újhelyi Színházi Ujság, 1937/6. sz.; https://www.radixforum.com/vezeteknevek/lenhardt/