Az óbecsei belvárosi templomban Krisztus Király ünnepén az egyházi év utolsó vasárnapján hálaadó szentmisét mutatott be ft. Fuderer László esperesplébános a terményekért, a föld és az emberi munka gyümölcseiért, melyeket Isten jóvoltából a természettől kaptunk. Az oltár pompába öltözött, ahogyan a szívek is, hiszen ez az ünnep a szeretethez kötődik.
„Krisztus, kenyér s bor színében
Úr s király a föld felett:
forrassz eggyé békességben
Minden népet s nemzetet!”
Jézus szeret, megnyitja szívünket az igazság előtt, irgalmat kínál minden népnek, nemzetnek. Minden emberben elülteti az igazság magvát, aki igazságból való, hallgat a szavára. Keresztje által váltotta meg a világot, ismerteti Isten szándékát.
— Krisztus egyben a király és a pásztor — mondta a plébános. — A jó pásztor ismer, megvéd, vezet, megszólít, hogy el ne vesszünk. Elvárja, hogy cserébe jók legyünk, és jók vagyunk, amikor jót teszünk, segítünk a rászorulókon, mert ezt Érte is tesszük. Tegyük a jót, akkor is, ha az nem eredményez köszönetet vagy hálát. Van-e erőnk megtenni a jót, akkor is, ha tudjuk, hogy nem lesz benne köszönet? Belefáradunk a jóba a hálátlanság láttán. „Amit e legkisebb testvérem közül eggyel is tettetek, azt nekem tettétek.” Bármit teszünk vagy nem teszünk meg másokért, azt neki tesszük vagy nem tesszük. Bűn, ha semlegesek maradunk, ha látjuk, hogy valaki bajban van, segítségre szorul, de a háttérben maradunk. Bűnbánatban vele vagyunk, az Ő királysága minden királyság fölött áll. Nem magyarázza országának hollétét. Itt van köztetek — ezt mondja. Megjelenésével eljött hozzánk Isten országa, ahol szeretet, jóság és béke uralkodik. Szívünkben van a királysága. Ne várjuk el másoktól, hogy kezdeményezzenek, hogy előlegezzék meg nekünk a szeretetet, hanem osszuk meg, hogy nagyobbá váljon. Merj szeretni! — halljuk számtalanszor, néha talán meglepődve, hogy ehhez bátorság kell. A szívünket kitárva feladjuk védekezőállásunkat, levetjük álarcunkat, védtelenné válunk. Ennek tudatában nem merünk megnyílni a másik ember előtt, félünk a kiszolgáltatottság érzetétől, attól, hogy visszaélnek vele. Igen, megtörténik, de az már nem rólunk, hanem embertársunkról szól. Ettől függetlenül legyünk bátrak, merjünk szeretni.
Boldog a szív, mely szeretni tud… Nemcsak ilyenkor, az új egyházi év, a remény éve közeledtével, nem advent csendjében és a karácsony fényében, hanem egész életünkben is.
Az orgona és vele a kórus dala megerősítette:
„Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat”
(Krisztus győz, Krisztus kormányoz, Krisztus uralkodik).
Fényképezte: Szilágyi Edit
