Gondolatok a nőkről — nem csak nőknek
„»Ne felejtsd el, hogy egy jó feleség olyan, mint egy zenebohóc: minden hangszeren tud játszani.«
Ezt a mondatot Szepes Máriától, a legcsodálatosabb magyar nőtől hallottam. Ő mesélte el fél évszázados házasságának legnagyobb titkát. Azt mondta, még a legideálisabb párkapcsolatot is csak a nők sokféle szerepet játszani tudó, »színészi« tehetsége képes összetartani.
Mária a »színészet« alatt nem a hazugságot értette, hanem azt, hogy sok ember él egy asszonyban, és a nő mindegyik tud lenni: szerető, örömlány és szexológus, szakács, pincér, takarítónő, vendéglátó, sokszor gazdasági vezető, anya, tanácsadó, gyógyító, kedves nővér, nagymama, királyné, sőt, Királynő, azonkívül lelki társ, jóbarát és pszichológus.
Tudja, mikor kell szidni és dicsérni a társát. Mikor kell fölnézni rá, s mikor kell úgy tennie, mintha fölnézne rá. Tudja, mi a férfiönérzet és a férfihiúság, a férfiész és a férfibutaság. Tudja a társát láthatatlan eszközökkel befolyásolni.
Úgy ad a férfinak tanácsot, hogy az azt higgye, neki jutott eszébe. Tud hallgatni és meghallgatni, nézni, mosolyogni, varázsolni, megbocsátani. El tudja hitetni a férjével, hogy ő, a pasi az okosabb — és erősebb. (Nem igaz!)
Meg tud szépülni. Ha kell, meg tudja szelídíteni a férjét, mint a vadlovat, és bátorítja, ha gyáva. Boszorkány, mágus és Hófehérke tud lenni, akibe mind a hét törpe szerelmes volt. Társa a férfinak. Harcostársa. Bajtársa. Cinkosa. Sorstársa. Második anyja. Néha médium, aki a magasabb világ üzeneteit közvetíti neki. (Ezt nem én mondom, hanem az Úr Az ember tragédiájában.)
Elképesztő sok szerep ez, egy egész színtársulat. Az ősi Kínában egyetlen nő nem is vállalta ezt a rengeteg feladatot. Többnejűség volt. A férfi feleségei ravasz bölcsességgel megosztották egymás között a szerepeket. Lehet, hogy könnyebb volt nekik.” (Müller Péter)
Flickr.com
„Ha egy nő szeret egy férfit, akkor az a nő él és vidám, és mindenkivel tud nevetni, csacsogni és kedves lenni, mert a lelkében boldog... A férfiak nem érthetik azt meg, hogy a nő csak abban az esetben érzi magát függetlennek és mindenkivel szemben fesztelennek, ha tudja, hogy szeretve van. Akkor lehet. Akkor úgy érzi, hogy olyan szabad, mint a madár. De a madár is visszajön estére a fészkébe.” (Móricz Zsigmond)
„Lassan megértettem, hogy egy nő legnagyobb kincse az, hogy iszonyatosan, hogy halálosan lehet szeretni. Némelyik jól varr, mondjuk. Stoppol, mint egy ruhatündér. Süteményművész. Szül, mint aki tanulta, hogyan kell szépen csinálni. Kegyetlenkedik, intrikál, békétlen, önző, egy dög, lenéz, kihasznál, igen, sok mindent tud a nő, de mégis az a legbecsesebb tulajdonsága, hogy szeretni lehet.” (Darvasi László)
Pixabay.com
Fontos! Valaha egy nőnek a férje volt az »ura«. Így is mutatta be: »Az uram!« Ma már nem így van. Megváltoztak az idők. Ma már egyetlen urad lehet: önmagad.
A méltóságod, a tartásod, az önállóságod, az, hogy bármennyire is szereted a társadat, de a centrum benned van — elengedhetetlen létfeltétele a mai nő sorsának. Meg kell tanulnod két lábon állni, önmagadban bízni, és a saját szívedre hallgatni. Nem csak magad miatt. A párod miatt is. Nekünk nemigen kell egy gyenge, önállótlan nő. Tudod, miért? Mert valahol gyengék vagyunk, és régóta nem vagyunk már igazán a magunk urai.
Megváltoztak az idők, Felséges Asszony!
Az erőt a nőktől várjuk. Lehetőleg úgy, hogy észre se vegyük. Finoman, okosan, ravaszul, tapintatosan adjatok erőt nekünk — ne sérüljön a gőgünk és a felsőbbrendűség-tudatunk. Így élünk, sajnos.
A mai férfi törékeny, szorongó és sok tekintetben nem nőtt fel a gyerekkorából. Kívül ez nem látszik rajtunk. Nem azért, mert ügyesen palástoljuk, hanem mert magunk sem tudunk róla. Hiányzik az anyuka.
Lelkileg erős, a szó valódi értelmében vett felnőtt férfi alig van már manapság. »Király« kevés van közöttünk.
Emberemlékezet óta a nők karolnak a férfiakba, és keresnek bennünk támaszt és kapaszkodót. Ösztönösen még ma is így működnének, de egyre többen tapasztalják, hogy ez manapság már nem megy. Találd meg a saját középpontodat. A saját szívedben bízz, és önmagad erejében. Ezt meg kell tenned, nemcsak magadért, a gyerekeidért — a párodért is.
De vigyázz! Ez nem férfiszerep! Nem »férfiasnak« kell lenned, mert az önbizalom nem férfitulajdonság. Hanem az örök Emberé, melytől a nőket évezredeken át megfosztották. Van női méltóság.
Légy Királynő!” (Müller Péter)
„Köszönet a nőknek.
Köszönet neked, aki megszültél. És neked, aki a feleségem voltál. És neked, te harmadik, tizedik, ezredik, aki adtál egy mosolyt, gyöngédséget, egy meleg pillantást, az utcán, elmenőben, vigasztaltál, mikor magányos voltam, elringattál, mikor a haláltól féltem. Köszönet neked, mert szőke voltál. És neked, mert fehér voltál. És neked, mert a kezed szép volt. És neked, mert ostoba és jó voltál. És neked, mert okos és jókedvű voltál. És neked, mert türelmes és nagylelkű voltál. És neked, mert betakartad hajaddal arcomat, mikor megbuktam és rejtőzni akartam a világ elől, s neked, mert tested meleget adott testemnek, mikor fáztam az élet magányában. És neked, mert gyermeket szültél nekem. És neked, mert lefogod majd puha ujjakkal a szemem. És neked, mert kenyeret és bort adtál, mikor éhes és szomjas voltam. És neked, mert testedből a gyönyör sugárzott. És köszönet neked, mert jó voltál, mint az állatok. És neked, mert testednek olyan illata volt, mint a földnek az élet elején. Köszönet a nőknek, köszönet.” (Márai Sándor)
