Az ősszel várható egyik kedvenc íróm, Ken Follett új regénye, és az eredeti megjelenésével egyidejűleg jön ki a magyar fordítás is. Természetesen tűkön ülve várjuk, nemcsak én, hanem a férjem is, akit sikerült belebolondítanom A katedrális és a többi Follett-regény világába, olyannyira, hogy néha napokig képesek vagyunk szinte folyamatosan az olvasmányélményeinkről beszélgetni. Egész életemben könyvmoly voltam, most viszont ketten faljuk a könyveket, és bízunk abban, hogy az írott szó iránti szeretetet a gyermekünk/gyermekeink is öröklik. (A fiunk egyelőre abban a korban van, amikor még szó szerint falja a könyveket, úgyhogy előle még próbáljuk eldugni a kedvenc köteteinket.)
Nagy vágyunk egy könyvtárhelyiség vagy legalább egy olyan fal az otthonunkban, amelyet telis-tele raknánk könyvekkel. Álmaink otthona ugyan még nem készült el, de biztos, ami biztos alapon, egy óriási, hófehér könyvespolcot már vettünk. Nekem valahogy a téli esték sosem teljesek egy jó kis regény nélkül. És a nyár, a strandidőszak (mely az idén elmarad) sem maradhat olvasnivaló nélkül. A tenger moraja, az úszómedencében tombolók jellegzetes zsibongása, a törülközőm alatt az apró homokszemcsék vagy a kisebb-nagyobb kavicsok, esetleg a hűsítő fű vagy a perzselően forró beton és az élmény, mely a lapokról a lelkembe kúszik: nekem így teljes a nyaralás. Nem emlékszem, utaztam-e valamikor valahová könyv nélkül. Ha máskor nem is, legalább maga az utazás közben előkapom, belemélyedek, és megszűnik körülöttem a világ. A főhős kalandjai már az én kalandjaim is, és izgulok, várom, mit tartogat a következő oldal.
Nemrégiben ismét megkérdezték tőlem, nem szeretnék-e e-olvasót. Vagy hogy is hívják. Ezen a téren megmaradok maradinak. Az illat, a papír sercenése lapozáskor, nekem ez elengedhetetlen az élményteli olvasáshoz. Megpróbáltam „korszerűsödni”, de nem igazán sikerült: egy történetbe sem tudok úgy belemélyedni, ha egy kijelzőről integetnek felém a betűk. Én általában még televíziót is úgy nézek, ha van a kezem ügyében egy könyv, melyet azonnal kinyithatok, ha a képernyőn valamiért unalmasnak ítélném meg a műsort.
Ha lesz is az idén könyvvásár októberben, biztosan kihagyjuk. Nem szeretnénk kockáztatni. De már várom, nagyon várom azt a pillanatot, amikor ismét szabadon, félelem nélkül ülhetek fel a vonatra, és mehetek, utazhatok a nagyvilágba. Útitársamul egy (vagy két) jó könyvet választok, és beleképzelem magam a történetbe, elrugaszkodva a valóságtól, a vonat zakatolásától, a világ zajától.
Talán most is ezt kellene tenni: könyvet ragadni, a legjobbat, mely fellelhető, és belemerülni a kalandokba, egyre mélyebbre és mélyebbre, hogy amikor végtelen sok idő múlva egy pillanatra felkapom a fejem az olvasásból, a mostani állapot is csak egy regénybe illő, zavaros, távoli történetté váljon.
Szalai Attila illusztrációja
