* Hogy lett belőled vívó, előtte kipróbáltál-e más sportágakat?

— Elsősorban focista szerettem volna lenni, de a tenisz is nagyon érdekelt. Általános iskolás koromban edzésekre és tenisztáborokba is jártam, de abban a sportágban nem igazán találtam meg a sikert. Fociban mezőnyjátékosként próbálkoztak velem, később azonban a gimnáziumban a diákolimpiákon beálltam a kapuba, és talán egyből a kapufák között kellett volna kezdenem. Jó reflexeim voltak, akkor már néhány éve vívtam, és az is feküdt nekem, hogy a kapusnak csak egy dologra kell figyelnie, hogy a labda ne kerüljön a hálóba. Szüleim 2007-ben vittek le a vívóterembe. Gyarmati Bélánál tőrrel kezdtem a pályafutásom. Az elején nem ment túl jól, ezért fél évig nem fogtunk pengét, inkább a lábmunkára és az alapmozgások elsajátítására helyeztük a hangsúlyt. A vívás az elején nem jött be, főleg a tőr, mely egy szubjektív fegyvernem. Sokat vitáztunk, hiszen sokszor úgy éreztem, én adtam találatot, ellenfelem pedig úgy, hogy ő, és ment a balhé, ki szúrt és ki védett. 2007-től 2011-ig tőröztem, az utolsó évben már érkeztek az első eredmények, de a Vasasban megszűnt a tőrszakosztály. Nem mentem át más egyesületbe, inkább húztam egy váratlant, és Halla Péternél párbajtőrrel kezdtem foglalkozni. Ebben a fegyvernemben minden sokkal egyértelműbb, itt nem kell veszekedni a csapattársakkal, akinél kigyullad a lámpa, az a vívó ért el találatot. Látszott, hogy tőrből jöttem át párbajtőrbe, mert nagyon furcsa dolgokat csináltam, amivel mindenkit megleptem. Nagyon megszerettem a párbajtőrt, az első két versenyen azonnal dobogóra állhattam.

Fotó: Koch Máté (Facebook.com/hunfencing)

* Mikor kerültél be először a válogatottba?

— Első kadétévemben nem kerültem be, 2016-ban azonban a pozsonyi nemzetközi versenyen bronzérmet nyertem, és utazhattam az újvidéki kontinenstornára, ahol csapatban aranyérmesek lettünk. A pozsonyi verseny utáni díjátadón kaptam egy válogatottmelegítőt, ami nagyon jó érzéssel töltött el. A melegítőt még mindig nagy becsben tartom, annyira egyedi és kiváló színárnyalatú, klasszikus darabról van szó. A heidenheimi világkupán is azt viseltem.

* Kikkel dolgoztál együtt eddigi pályafutásod során?

— Tőrben Gyarmati Béla volt a nevelőedzőm, majd Szlovenszki István foglalkozott velem. Halla Péterrel 2011-től 2022-ig dolgoztunk együtt, Boczkó Gábor pedig már több mint egy éve a mesterem. A világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüst- és bronzérmes párbajtőrvívó nagyon sokat mesél versenyzői pályafutásáról, hogyan edzett, hogyan építette fel magát egy-egy verseny alkalmával. Nagyon jó edzőnek tartom, én vagyok az első tanítványa. Megtaláltuk a közös hangot, jól halad a munka együtt. Nagyon vehemens, mindig túlpörögte a vívást, a páston is mindent beleadott a sikerért. Ez most is így van, hiszen versenyen ott ül mögöttem a páston, a bokszban, és érzem rajta, mennyire akarja a sikert, együtt mozog a versennyel. Számomra nagyon fontos, hogy érezzem az edzőn, ő is nagyon akarja a sikert.

Szalai Attila karikatúrája

* Milyen típusú vívó vagy, mik a vívásod jellemzői?

— Nagyon sok energiát beleölök ebbe a sportba, sosem adom fel a küzdelmet. Az edzőimtől tanultak mellett mindig elsajátítok valami újat, hogy még kiismerhetetlenebbé váljon a vívásom, melyet a tőr és a párbajtőr együtteseként jellemeznék. Egybeolvasztottam és alkalmaztam a két fegyvernemben tanultakat, és ezáltal egy kissé érdekes a vívásom. Több egykori tőröző párbajtőrben is a legjobbak között szerepel, tehát nem hátrány, ha valaki korábban tőrrel foglalkozott.

* 2023-ban egyéniben világbajnokságot, csapatban Európa-bajnokságot nyertél. Más érzés csapatban nyerni, mint egyéniben? Van-e a két győzelem között bármilyen különbség?

— A vívás egyéni sport, a csapatban elért eredmény viszont annyira jó érzéssel tölt el, annyira jó megosztani örömömet a csapattársaimmal. Nagyon jó érzés kerített hatalmába a világbajnokság megnyerése alkalmával, viszont tudom, hogy egyedül állok a dobogón, és örömöm nem oszthatom meg a csapattársaimmal. Persze, ők a levegőbe dobáltak, de amikor csapatban megnyertük az Európa-bajnokságot, akkor mindenki Európa-bajnok lett, és mindannyian nagyon jól éreztük magunkat. A világbajnokságon két honfitársamat, Andrásfi Tibort és az olimpiai ezüstérmes Siklósi Gergelyt is kiejtettem, Tibort a második fordulóban, Gergőt pedig a negyeddöntőben. Nagyon nehéz saját nemzettársaim ellen vívni, de fel vagyunk rá készülve, ez benne van a sportban. Az asszó alatt ellenfelek vagyunk, félretesszük a barátságot, hiszen szeretnénk legyőzni a másikat, utána azonban tovább barátkozunk. Mindkét mérkőzés sportszerű volt, és úgy alakult, hogy mindkettőt megnyertem.

* Siklósi Gergővel régóta párhuzamosan fut a karrieretek. Milyen hatással vagytok egymásra?

— Nagyon sokat köszönhetek neki, felnézünk rá, nagy vívó, és olyan mentális ereje van, amely nagyon kevés vívónak adatott meg. Korábban sosem győztem le versenyen, a negyeddöntő előtt nagy gát volt bennem vele kapcsolatban. El sem hittem, hogy a négy közé jutásért jobbnak bizonyultam nála, de akkor már tudtam, hogy megnyerem a vb-t, hiszen ha őt legyőztem, akkor bárki ellen képes vagyok győzedelmeskedni. Az esélyesség terhe nyomta a vállát, ami látszott rajta, hiszen nem olyan magabiztosan vívott ellenem, mint korábban, amit kihasználtam, és egy szoros meccsen felülmúltam.

* Milyen célokkal utaztál Milánóba? Számítottál arra, hogy ilyen nagy sikert érsz el?

— Egyéniben nem vártam ekkora sikert, az idényem ugyanis nem jól alakult, a vb-ig csak Isztambulban szereztem egy ezüstérmet, csapatban viszont sokkal jobban ment a vívás egész szezonban. A vb előtt kijelentettem, hogy világbajnokként szeretnék hazatérni Milánóból, mely álmom nem csapatban, hanem egyéniben vált valóra. Remélem, hamarosan az első világkupa-győzelmem is megérkezik. Az egyéni világbajnoki arany mellett nagyon örülök a csapat-Eb-címnek is, mellyel fontos olimpiai kvalifikációs pontokat gyűjtöttünk. Csapatban a vb-n 5.-ek lettünk, a berni világkupán bronzérmet nyertünk, Vancouverben azonban a 7. helyen végeztünk. A kvalifikációs sorozatban jól állunk, de munka még van bőven.

* Hogy emlékszel vissza az olasz Európa-bajnokkal, Davide Di Verolival vívott vb-döntőre?

— Vetélytársam az elején 3:0-ra elhúzott, majd két asszó alatt 9:1-es sorozattal megfordítottam az állást. Végig bennem volt, hogy nem veszíthetek, hiszen Di Veroli hazai páston vív, nyomja a teher, nekem pedig jól megy a vívás, és nem lehet baj. Kizártam a külvilágot, és csak a vívásomra, a támadások építésére összpontosítottam. Felszabadultan vívtam, olyan tusokat vittem be, amelyekről nem is gondoltam, hogy képes vagyok rájuk.

* A világbajnokság után hogyan alakult a pályafutásod?

— A berni világkupán egyéniben bronzérmet nyertem. Világbajnokként ez volt az első versenyem, ami csak akkor tudatosult bennem, amikor az elődöntőben a helyi műsorvezető világbajnokként jelentett be. Akkor eszméltem rá, hogy valóban, és el is vesztettem a meccset. A decemberi, vancouveri világkupán kaptam egy pofont az élettől, nehogy azt gondoljam, hogy a bab is hús. Első kiemeltként a 32 között legyőztem korunk magyar vívásának egyik legnagyobb alakját, Rédli Andrást, majd vereséget szenvedtem a francia olimpiai bajnok Yannick Boreltől. Nagyon kellett ez nekem, és a vereségből tanultam, hiszen attól, hogy világbajnok vagyok, még bárki legyőzhet. Több interjúban is kijelentettem, attól függetlenül, hogy vb-t nyertem, nem fogok minden versenyt dobogón zárni. Január végén Dohába utazunk egyéni grand prix versenyre, ahol az egyéni olimpiai kvótát szeretném bebiztosítani. Célom a párizsi nyári olimpiára való kijutás, ahonnan két aranyéremmel szeretnék hazatérni. Ha nem térünk le az eddigi útról, a csapattal továbbra is ilyen egységesek maradunk, egyéniben pedig azt csinálom, amit az edzőm mond, és amit eddig csináltam, mert így nem lehet, nem lesz gond — fejezte be a beszélgetést Koch Máté egyéni világbajnok párbajtőröző.