Nem kell szakembernek, a számok tudójának vagy gazdasági elemzőnek lenni ahhoz, hogy megállapítsuk: Szerbiában (és Vajdaságban is) átlagfizetéssel vagy még annál is kisebb jövedelemmel túlélni a szeptembert, valóságos művészet. Az ősz első hónapja ugyanis hatalmas terheket ró a családi költségvetésre, és szinte megoldhatatlan feladatok elé állítja az emberek többségét. Az iskolakezdésen kívül itt van a télirevaló bekészítésének, a tüzelő megvásárlásának az ideje is.
Felsorolhatnám most az árakat, de feleslegesnek tartom, hiszen a háztartások zömmel már bizonyára „papírra vetették”, mennyi pénzre lenne szükségük. És eltöprengtek előteremtésének a módján. Mert az sem mellékes, hogy egy újabb drágulási hullám is elért bennünket. A villanyárammal kezdődött, aztán folytatódott minden mással, például az élelmiszerekkel. Apropó, azt tudták, hogy nálunk a családok a jövedelmük 44 százalékát élelemre költik? És azt, hogy Szerbiában tavaly majdnem 13 százalékkal drágultak meg az élelmiszeripari termékek a horvátországi 6,5 és a szlovéniai 3,3 százalékkal szemben?
A mi polgáraink azonban rendkívül találékonyak, amin nem is kell csodálkozni, hiszen az elmúlt két évtized sok mindenre rákényszerített bennünket. Persze, vannak „jó szándékú” segítők is, akik különféle lehetőségeket kínálnak fel, mint például a késleltetett fizetés vagy a hitel. Éppen most olvastam egy kimutatást arról, hogy legtöbben a készpénzkölcsönt részesítik előnyben, pedig az a „legdrágább”. Úgy tűnik azonban, hogy a kedvezőtlen feltételek csak keveseket riasztanak vissza tőle akkor, ha ki kell fizetni a számlákat, vissza kell adni egy másik, de már sürgető adósságot, vagy éppen be kell szerezni a már emlegetett téli tüzelőt, esetleg hirtelen ki kell cserélni egy tönkrement háztartási gépet.
És mindenki igyekszik olcsóbban vásárolni. Piacon, házaknál, ahol lehet. Olyan árut, amely nem éppen legális úton került be az országba, és természetesen kevesebbe kerül, hiszen nem fizetnek semmilyen járulékot utána. Szerbiába naponta állítólag egymillió euró értékben csempésznek be élelmet, és a feketézés miatt évente kétezer kiskereskedés kénytelen lehúzni a rolót. Ebben a tevékenységben Vajdaság jár az élen és a határ menti vagy határ közeli települések. Az adatok szerint tavaly csak Magyarországról egymilliárd euró értékben ment ki áru Szerbiába, nálunk viszont hivatalosan 700 millió eurós behozatalt jegyeztek. Hogy a különbözet hogyan jutott be, azt nem nehéz kitalálni. De az ítélje el a jelenséget elsőként, aki még sohasem vett a piacon sajtot, kolbászt, szalámit vagy éppen mosóport. Mert jóval kedvezőbb az áruk, és rá is vagyunk szorulva.
Csak érdekességként jegyzem meg: a nálunk gyártott édességek is csempészáruvá váltak. A különféle csokikat és kekszeket Boszniából hozzák vissza a mi piacainkra. És még így is olcsóbbak, mint ha itt emelnénk le őket valamelyik üzlet polcáról.
Hiszen a mondás is úgy tartja, az édes sose olyan édes a keserű nélkül.
